Az útvesztő : Ígéret

13.fejezet

- Ohh asszem rosszkor jöttem - lépett be Thomas az ajtón majd gyorsan elfordította a fejét, kezét felemelve.
Hozzá dobtam a közelemben lévő egyik párnát, majd kidugtam a nyelvem. Nevetve odajött hozzám és átölelt.
- Na hogy vagy?
- Szerintem rendben vagyok. Mondjuk a fejemmel mindig is voltak gondok, szóval mindegy... Hány napig voltam kiütve? - kérdeztem a fiúktól.
- Két teljes napig - válaszolt Newt, és amióta Thomas bejött vörös színben pompázott az arca.
- Jaja, eléggé megijesztettél minket. Minho azóta is magát okolja - komolyodott el Thomas.
- Dehát... ajjj... nem az ő hibája - ráztam meg a fejem. - Megyek és beszélek vele.
Lassan az ágy szélére ültem és próbáltam a lábamra nehezedni, de nagyon gyengének éreztem magam. Szerencsémre Newt átkarolta a derekam és felsegített, de utána sem engedett el. Lépésről- lépésre haladtunk az ajtó felé, majd segítőm visszaszólt Thomasnak.
- Majd később tudnánk beszélni?
- Persze, Haver - mosolygott Thomas és nagyon örült, hogy Newt végre a régi, persze én nála is boldogabb voltam.
A Tisztársak már a Konyhában sorakoztak vacsorához, de mindenki örömmel fogadta, hogy végre magamhoz tértem. Serpenyő még pár áfonyát is tett a tányéramra, mert tudta, hogy az a kedvencem.
Senki nem nézte furcsán, hogy Newt végig a derekamon tartotta a kezét, csak Gally tűnt kicsit csalódottnak. Kis segítséggel odaültem Minho mellé, aki a tenyerével támasztotta a fejét.
- Minho? - fogtam meg a vállát, mire hirtelen rám nézett.
- Na végre - húzott magához, illetve csak akart, de beleütközött Newt karjába. - Ohhh.
Kérdőn rám nézett, mire én csak annyit mondtam, hogy később elmesélem.
- Annyira örülök, hogy felébredtél, nem is tudom mit csináltam volna ha... - a mondat végét lehagyta, de így is pontosan értettem mit akart mondani.
- Minho, te nem tehetsz semmiről - néztem a szomorú szemeit. - Csakis az én hülyeségem, hogy befutottam Thomas után.
- Amiről még beszélnünk kell - küldött felém Newt egy haragos pillantást.
- Mi? Miért?
- Tisztában vagy vele, hogy mennyire aggódtam miattad?!
Minho közel hajolt és belesuttogott a fülembe.
- Asszem a pasid eléggé félt téged.
- Mi? Newt nem a pasim - mondtam kicsit hangosabban a kelleténél. Végülis nem hazudtam, hiszen nem beszéltük meg mi is van vagy lesz köztünk.
- Nem? - nézett összezavarodva Newt.
- Hát, nem igazán beszéltünk erről, szóval - pirultam el, mire ő csak bólintott egyet, majd elengedte a derekam.
Azt hittem megsértődött, de a következő pillanatban felállt arra a padra, amin ültünk és megköszörülte a torkát.
- Minden bökött jól nyissa ki a fülét! Yume mostantól a barátnőm és ha meglátom, hogy valamelyikőtök akár csak meresztgeti a szemét, akkor magam intézem el.
Mindenki mozgolódni kezdett körülöttünk és egymásnak suttogtak. Én nagyjából még fel sem fogtam mi történik, mikor Newt lehuppant mellém és újra körbeölelte a derekam.
- Örülök nektek skacok - mosolygott ránk Minho - Persze, jobb lenne ha az én barátnőm lenne, de azért cukik vagytok.
- Köszi Minho ...  - néztem rá. - És bocsi.
- Túlélem - kacsintott rám, majd gyorsan másra terelte a témát. - Amíg kiütve voltál, Thomas helyetted is ült a Dutyiban.
- Mi van? - kérdeztem értetlenül.
- Hát, muszáj volt megbüntetni, amiért megszegte az egyik legfontosabb szabályunkat, de aztán megegyeztünk, hogy ezek után kinevezzük Futárnak.
- Várj, mi? És én nem lehetek Futár? - tártam szét a karomat.
- Én felvetettem ezt az ötletet, de... végül elvetették - gyors pillantást vetett Newtra, ami nekem gyanús volt.
- Newt? - fordultam felé összehúzott szemöldökkel.
- Én csak nem akartam, hogy még egyszer bemenj oda - nézett oldalra.
Csak sóhajtottam egyet és elfogadtam, hogy belőlem nem lesz Futár. Mondjuk a jelenlegi állapotomban pár napig úgysem tudnék futni, a gyaloglás is nehezen megy.
- Thomassal azonban visszamentünk a halott Siratóhoz - kezdte Minho izgatottan. - És találtunk valamit. Egy kis fém szerkezet, rajta a hetes számmal. Ma végigjártuk az Útvesztő azon részét, hátha valami újat találunk és sikerült is. Kinyílt egy folyosó, amit eddig sosem láttam, a végén egy fém átjáróval, amit valami kód nyit. Sajnos nem sikerült átjutnunk rajta, de ez is több, mint az elmúlt 3 évben egyaránt.
Úgy tűnik nélkülem is rendesen zajlik az élet a Tisztáson. Egy Kód... erről az álmom jutott eszembe és biztos voltam benne, hogy köze van a kettőnek egymáshoz. Úgy éreztem, hogy Thomassal mindenképpen meg kell osztanom.
Mi van ha végre találtunk valamit? Ha itt hagyhatjuk ezt a helyet örökre.
Attól amit Minho mondott, rögtön jobb kedvem lett és ez igaz volt a Tisztársakra is. Kezdett újra remény tükröződni az emberek arcán.
Vacsora alatt figyeltem Newtot és Minhót. Nevetve beszélgettek egymással és viccelődtek Gally arckifejezésén, jó volt újra így látni őket.
Egyedül sétáltam vissza a rég nem látott faházba, ahol a tipikus Newt-illat fogadott. Ő azt mondta, még beszélnie kell Thomassal, ezért átöltöztem és bezuhantam az ágyba. Éreztem, ahogy fáradt testem elernyed és a fejem is sokkal könnyebbnek tűnt.
Ebben a pozícióban aludtam el, és valószínüleg reggelig így maradtam volna, ha Newt nem kezdi el az arcomat csipkedni.
- Beengedsz az ágyba? - kérdezte, amikor kinyitottam a szemeim.
- Most már velem alszol? - lelkesültem fel.
- Hát, nem mondhatok nemet egy Sirató-gyilkosnak - nevette el magát.
- Az már igaz - húzodtam odébb és meg ütögettem a mellettem lévő helyet. Newt levette a pólóját és befeküdt mellém, én átkaroltam és mélyen beszívtam az illatát.
- Biztos ezt akarod? - néztem fel rá.
- Veled lenni? - kérdezte, mire bólintottam. - Tudod, egyetlen Zöldfül miatt sem zakatolt még így a szívem.
A mellkasára húzta a kezem én pedig éreztem a gyors dobogást, ami boldogsággal töltött el. Az egyik lábam áttettem Newt másik oldalára majd a csípőjére ültem.
- De eddig csak fiúk jöttek - nevettem el magam.
Az egyik kezét a tarkómra tette, majd számat az övéhez húzta és megcsókolt. Először puhán és gyengéden kezdte, majd nyelvével végigsimított az alsó ajkamon, mire én résnyire nyitottam a számat. Ez pont elég volt Newtnak, hogy elmélyítse a csókunkat, ami bár először furcsa érzés volt, mégis kellemes melegség áradt szét a mellkasomban.
Pár perce csinálhattuk ezt, amikor ismerős keménységet éreztem meg magam alatt. Elhúzódtam Newttól és kérdőn néztem rá.
- Most már ugye elhiszed, hogy megőrülök érted? - nevette el magát kínosan.
- Tiszta bökött vagy - nevettem vele, majd lemásztam róla és mellé feküdtem. - Várj, aznap reggel is miattam volt?
- Igen, azt hiszem. Bár akkor még nem tudtam mit is érzek irántad - magyarázta, miközben apró köröket rajzolt a hátamra az ujjával. - Aztán egyre többet voltál a többiekkel én pedig ideges lettem, amiért ez zavart engem. Amikor pedig teljesen bököttek lettetek Minhóval...
Nem fejezte be a mondatot, ezért felkönyököltem.
- Mi volt akkor?
- Tudod mennyi önuralomra volt szükségem aznap este?! - tette a szeme elé kezeit, mintha szégyelné, amit mondott.
- Szóval azt mondod, hogy ezt - mutattam a csípője felé. - Meg kell szoknom?
- Muszáj lesz, ha velem akarsz még aludni - ejtett meg egyet a legszexibb félmosolyaiból.
- Azt hiszem, nem lesz vele gond - pusziltam meg, majd szorosan hozzá bújtam.
Azzal a tudattal aludtam el, hogy Newt szeret engem, ehhez képest pedig az Útvesztő, a többiek, a Siratók mind eltörpültek.
Úgy éreztem, hogy amíg ő mellettem van, mindenre képes vagyok.