Full moon above the maze-Telihold az útvesztő felett

1.rész: Ébredés a Tisztáson

Sötétség... Ez az első dolog amit érzékeltem, aztán... hangok, iszonyatosan hangos csikorgás. Fémes csikorgás, súrlódás. Mozgás... felfelé mozog ez a... nem is tudom mi, talán doboznak nevezném, liftnek semmiképp sem. A  fala rácsos, a rács hideg és nyirkos azt hiszem még életemben nem voltam ilyen nyomasztó helyen. Bár a hely hideg és nyirkos, mégis érzem, hogy a homlokom verejtékes, a szemem könnyes. Ezen az átkozott helyen levegőt sincs kedvem venni. Félek... borzalmasan félek, érzem ahogy a torkom egyre csak szűkül, már alig kapok levegőt, egyre inkább kezd eluralkodni rajtam a pánik. Ki akarok jutni innen, csak álljon már meg ez az izé. Hová tartok? Merre? egyáltalán van ennek bármi értelme?! Talán csak egy rossz álom és mindjárt felkelek, de hogyan álmodhatnék?! Nem emlékszem, hogy lefeküdtem volna, igazából ha veszek egy mély levegőt és átgondolom... ÚR...ISTEN...EZ...NEM...EZ...NEM LEHET...Nem emlékszem semmire! Elfogott a pánik, töröm a fejem, de a nevem sem ugrik be. Hangok...hangokat hallok. De nem értem mit mondanak, csak sikításokat és kiabálásokat hallok. Csak képzelgek? Gyorsan oda kúsztam a "lift" falához... próbáltam körülnézni, hátha megtudom honnan jönnek a hangok. Nem... ezek a fejemben vannak. Mit akarnak?! Ezek a legborzalmasabb sikolyok amiket csak ember kiadhat. Fájdalommal, szenvedéssel teliek. Gondolkodtál már azon, hogy milyen lehet egy ember sikolya melyet utolsó lélegzetével ad ki? Hát most az én fejemben pontosan ilyenek cikáznak. Egyre hangosabbak, már nem bírom tovább... sírva fakadtam, remegtem, a kezeimet szorosan a füleimre tapasztottam, de a hangok ugyan olyan hangosak maradtak továbbra is. "tűnjetek el... tűnjetek el, hagyjatok...hagyjatok már békén!" Csak összekuporodva ültem a sarokban és zokogtam, éreztem, hogy kezd eluralkodni rajtam egy erős pánikroham, egyre szaporábban vettem a levegőt, kiabáltam... azt hiszem, mert a sok hangtól a fejemben nem hallottam a saját hangomat, aztán kezdett minden elsötétedni, szinte már alig vettem levegőt, elgyengültem, nem tudtam már többé tartani a saját testem. Elvesztettem az egyensúlyom, a doboz padlójára estem és elájultam.

Szirénák fülsüketítő hangjára ébredtem, aranybarna, enyhén hullámos hajam az arcomra volt tapadva, gyengének éreztem magam. Mikor már majdnem megint eluralkodott rajtam a pánik, rájöttem, hogy a lift megállt.

Felülről kiabálásokat hallottam, igazából annyira össze voltam zavarodva és meg voltam ilyedve, hogy nem igazán tudtam kivenni, hogy mit mondhatnak, de arra határozottan rájöttem, hogy a doboz tetején lévő ajtó túloldalán fiúk voltak. Próbáltam összeszedni magam, nem tudtam mivel járok jobban, ha ájultnak tettetem magam, vagy ha összeszedem magam, és ha kell megvédem magam. Bár az utóbbi lehetőségre nem igazán volt esélyem az adott fizikai állapotomat tekintve, de mire végig gondolhattam volna az egészet az ajtó a fejem fölött kinyílt és a hirtelen jött fénymennyiség szinte teljesen megvakított. Hirtelen két erős dobbanást hallottam és ezzel egy időben a doboz alattam megremegett... valaki beugrott a dobozba, azaz valakik. A fénytől még mindíg csak hunyorogva próbáltam meg néhány alakot kivenni, de csak árnyakat láttam, ez megrémisztett mert sebezhetőnek éreztem magam, nem mintha egyébként nem lennék sebezhető helyzetben, de azért örültem volna, ha látom a körülöttem lévőket és azt, hogy egyáltalán hol vagyok?! Még ugyan nem láttam, de éreztem, hogy valaki közelít felém.

-"Hello zöldfül!" A szemem kezdett hozzászokni a fényhez, az első dolog amit egyből észrevettem a fiún aki lejött hozzám a dobozba, az a borzalmasan vicces szemöldöke volt, más esetben egyből elnevettem volna magam, de most valahogy ez nem az a helyzet volt. Egyébként rövid szőkés barna haja és kék szeme volt a srácnak, még halvány szeplőket is észrevettem az arcán, ugyanis eléggé közel volt hozzám, ami egyrészt megijesztett,  másrészről pedig reménykedtem, hogy ha bántani akarna akkor már megtette volna.

-"Hé! Gally! Ne ijeszd meg a lányt. Hagyd, hogy levegőhöz jusson." A hang kedves volt, ez méginkább megnyugtatott, a fiúnak erős brit akcentusa volt ami mellesleg jól állt neki, a vicces szemöldökű fiú mögül kilépve, akinek a neve azt hiszem gally, ha jól hallottam. Megláttam azt a fiút akihez a brit akcentusú hang tartozott. Magas volt, koszos szőke haja kócosan össze vissza állt, szeme pedig mély, csokibarna színben szikrázott. -"A nevem Newt, ő pedig Gally. Elnézést ha esetleg rossz benyomást tett és megijesztett, hidd el, nem akarunk bántani." Mondta a brit fiú, azaz Newt, egy megnyugtató és meleg mosollyal az arcán. A szeme az enyémet fürkészte, próbált valami reakciót kiolvasni belőllük. Gondoltam jobban járok, ha nem haragítok magamra mindenkit az elő 10 percben, szóval annak ellenére, hogy úgy éreztem magam mint akin átment egy úthenger, válaszul elengedtem felé egy félmosolyt. Többre nem igazán volt energiám.-"Na gyere! Vigyünk ki innen. Persze csak ha nem akarsz itt maradni ebben a hideg és nyirkos dobozban örökre?!" nyújtotta felém a kezét Newt amit hálásan el is fogadtam. Pillanatokkal késöbb már a talajon is voltunk.

Falak... Óriási falak. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, csak forgattam a fejem körbe-körbe. Szememmel végig vezetve a falak vonálat. Igen... körbe vagyok véve...falakkal...rohadt, magas, szürke, ilyesztő falakkal. De a borzalmas "liftes utazás" után, már nem igazán tudtam meglepődni azon, hogy hova is kerültem. Maga a helyzet is már önmagában annyira szürreális volt, hogy az első pár percben kihúnyt bennem a remény, hogy az az átkozott lift valami normális helyre fog vinni. Nem is beszélve arról, hogy nem volt energiám sírni, igazából életkedvem sem nagyon volt. Mintha csak egy üres test lettem volna, lélek nélkül.

-"Hello zöldfül! Mégegyszer... üdv a tisztáson." Gally volt elöttem, felém nyújtotta a kezét, hirtelen elfogott a bizonytalanság hiszen ilyenkor jönne az, hogy megmondom a nevem, de volt egy kis bibi... nekem fogalmam sem volt arról, hogy mi a nevem. De azért kézségesen kezet fogtam vele, végülis ne ezen múljon, hogy megölnek e vagy sem. -"A nevem Gally, de ezt te már úgyis tudod. A sajátod miatt pedig ne aggódj! Hamarabb eszedbe fog jutni mint gondolnád." Mindeközben Gally próbálta oldani a hangulatot egy bíztató mosollyal.

-"Azt hiszem az ember azt gondolná, hogy a saját neve azonnal az eszébe jut amint azt megkérdezik, de nekem nem, szóval én és a nevem emléke már kicsit elkéstünk ezzel, nem gondolod?!"

A fenébe! Szuper... sikerült az első 15 percben tennem egy epés megjegyzést, remek... csak így tovább ha meg akarsz halni! Idióta én!

-"Hidd el zöldfül, nálunk ez a név dolog kicsit másképp van, tehát még bőven időben vagy"

-"Remek! Jó tudni, hogy ezen az átkozott helyen nem csak én vagyok ekkora barom. Köszi Gally! Ezzel most őszintén tényleg nagyon feldobtad a hangulatom!"

-"Jól van, jól van... értem én a szarkazmust." Nevetett Gally. Én erre megint nem tudtam mást reagálni csak vigyorogni mint a vadalma, jelen helyzetben még mindíg nem volt energiám más reakciót mutatni.

-"Hát megérkezett a legújabb zöldfülünk" A hátam mögül szólt egy addig még számomra ismeretlen hang. Hátra fordultam, mögöttem Newt állt, mellette pedig egy nála valamivel alacsonyabb de izmosabb fekete bőrű fiú állt. -"Üdvözöllek a tisztáson zöldfül. A nevem Alby én vagyok a... mondhatjuk, hogy vezető. Newtot már ismered ő a második a csapatban, ha én nem vagyok itt, akkor ő tartja kézben a dolgokat. Gallyt is ismered már, ő az építők elöljárója. Mellesleg Gally, remélem nem készülsz csúnyán ráijeszteni az új zöldfülünkre." Addig Albyval tartottam a szemkontaktust és közben próbáltam a lehető legértelmesebb arckifejezésemet elővenni, de mivel tudtam, hogy a mondat utolsó részét már nem nekem címezte, ezért a szemem másfelé vándorolt, ezesetben az Alby mellett álló Newtra. Persze mindeközben Alby és Gally között folyt a beszélgetés, de ez engem nem igazán izgatott, inkább Newtra figyeltem. Mikor összeakadt a tekintetünk éreztem, hogy valamilyen oknál fogva kezdek elpirulni, szinte már éreztem. Ezt ő is észrevehette, hiszen egyszer csak elmosolyodott és lesütötte a szemét. De szerencsére pár másodperc hezitálás után megtörte a csendet amiért kifejezetten hálás voltam. 

-"Én foglak körbevezetni a tisztáson és elmondani mindent amit tudnod kell, megpróbálok majd a kérdéseidre is válaszolni, hiszen abból most biztosan van bőven, igaz?" Mindezt olyan biztonságot sugárzóan mondta el, hogy hirtelen azt vettem észre, hogy csak úgy a semmibe elmosolyodtam.

-"Igen, van egy pár kérdésem... sőt... ha jobban meggondolom, akkor nagyon is sok. De megígérem, hogy megpróbállak majd nem kikészíteni." Önkéntelenül is elnevettem magam.

-" Nem, nem... miért készítenél ki?! Ez ilyenkor teljesen természetes. Mind így kezdtük. Kérdések soraival, és emlékek nélkül." Newt a mondanivalója első felénél még megnyugtatóan mosolygott, de aztán csak lesütötte a szemét, ahogy a tekintetünk ismét összeakadt, a szemei szinte csak meséltek rólla, hogy milyen bonyolult és elcseszett is valójában ez az egész helyzet. Ez kissé megijesztett... de hát mit is vártam?! Négy fal között bezárva, emlékek nélkül... csak nem gondoltam komolyan, hogy ezek után majd kiderül, hogy igazából minden a legnagyobb rendben van?! Valójában az igazság, hogy még csak alig fél órája vagyok itt a tisztáson, de az biztos, hogy valami itt nincs rendben... mármint igen... a négy falon és az elveszett emlékeken túl is... ez egy másik világ, ideje belevágnom, hogy megfejtsem.