12 (Tw!)

243 32 2
                                    

-Huge Trigger Warning - selfharm/suicide
SAJÁT FELELŐSSÉGRE-

(Ha felzaklatnak az ilyen jellegű tartalmak légyszíves ne olvasd el)

(Nagyon komolyan mondom, hogy ne)




(Nem vállalok felelősséget semmiért ami itt elhangzik)

~Time skip 1 hónappal később~
Leo szemszöge

Egy hónap telt el azóta hogy véget vetettem a Charlie és köztem lévő kapcsolatnak ami valójában soha nem is létezett..

Három hét telt el azóta, hogy a koncertekkel is végeztünk és hazajöttünk. Lassan 30 napja jóformán nem is beszéltünk nemhogy a barátságunk sorsáról, igazából semmiről se..

A repülőn valahányszor csak ránéztem elfordította a fejét, ezért úgy döntöttem nem is próbálkozom tovább.. Nyilván sokkal egyszerűbb volt csak figyelmen kívül hagyni egymás létezését. Nem mintha annyira bántam volna. Charlie Lenehan nem csak az a személy volt számomra akit a világon mindennél jobban szerettem, hanem az is, akinek egyetlen este alatt sikerült tönkre tennie az egész életem. Mióta ismerem nem csak hogy végig kísérte, ő volt az okozója minden boldog időszakomnak amiért örökké hálás leszek neki..
De azt, hogy mindössze pár mondattal és tettel elhozta legroszabbat is, nos, azt nemtudom hogy valaha is megfogom-e neki bocsátani.

Hogy mit értek ez alatt? Neki köszönhetően visszaestem ugyanabba a gödörbe ahonnan éppen ő húzott ki anno 14 éves koromban.. Depresszió. A pánikrohamok ismét lassan mindennapossá váltak, és 3 év után újra vagdosni kezdtem magam..

Én.. Én próbáltam megállítani a gondolataim, próbáltam megállítani a hangokat a fejemben, próbáltam megvédeni magam.. Saját magamtól. Kénytelen voltam beismerni.: Egyedül nem vagyok elég erős hozzá.
Úgy éreztem zuhanok, de nincs már kéz amibe kapaszkodhatnék. Zuhanok mint egy kútba hajított kő, és nem látom a fényt többé.

Anyáék tudták mi történik velem, csak éppen azt nem, miért történik.. Mégsem állhattam csak úgy eléjük hogy "Meleg vagyok, szerelmes Charlieba a legjobb barátomba és majdnem szexeltünk is, de ő pár órával később összejött egy lánnyal és azóta rossz minden."

Szánalmasan hangzik. És valójában az volt.. Jelenleg azonban ígyis Tillie az, akinek van némi fogalma arról, miért jutottam oda ahol vagyok.. Nélküle már valószínűleg halott lennék.

Hanyatt vágtam magam az ágyon és bekötözött kezeimre néztem. Az egész egyetlen nap, a tegnap előtti nap leforgása alatt történt.

~Flashback~

A szobám padlóján ültem kezemben a telefonommal és sírtam. Nem túl férfias tudom, de egy ideje ez megy.. Aisha új fotót töltött fel amin Charlieval épp mosolyogva elvannak merülve egymás szájában. "Örökké és az után is💘" ez volt a kép alá írva.

Eszembe jutott mikor Charlieval először csókolóztunk és azt mondta mindig szeretni fog. Emlékszem a szája ízére és tapintásainak helyére az arcomon melyeket mintha csak a bőrömbe égettek volna ujjai. Ordítani szerettem volna, megállás nélkül ütni valamit amíg mozog lehetőség szerint azt a kurvát, de most bármi megtenné.

          

Lesétáltam a földszintre és megálltam a nappali közepén. Egy fiú állt nem messze tőlem. Némán közelebb léptem hozzá és alaposan végigmértem. Borzasztóan nézett ki. A fájdalom és a düh szinte üvöltött sírástól duzzadt, karikás szemeiből, a bőre pedig sápadt volt akár egy hallott emberé.. Nem akartam ránézni.

L: - Hogy süllyedtél idáig..? Szánalmasan nézel ki.. És mindezt egy fiú miatt aki összetörte a szíved? - suttogtam egyenesen a szemébe bámulva, és bár egy ideig sikerült lenyelni, végül kitört belőlem a zokogás.

Dühös voltam magamra. Itt áll előttem ez a srác, a szemem előtt haldoklik, és én nem tettem semmit. Itt áll előttem, a tekintete még valahol kegyelemért könyörög, de már tudom, hogy késő megmenteni. Hol van most a szeméből az a régi csillogás, az arcáról a szín és a nevetés? Hol van most az az élettel teli srác, aki mosolyogva kelt fel minden reggel mert boldog volt és hálás hogy élhet?

Nos igen.. Azthiszem meghalt. Én.. Öltem meg.

L: - Ne nézz már rám így! - üvöltöttem az egész testembe maró fájdalomtól, és ököllel egyenesen az arcába ütöttem.

Egy hatalmas csattanást követően a tükör összetört, lábaim alatt heverő sziklánkjaiból pedig egy reményvesztett, immáron üres tekintetű fiú bámult vissza rám.

Hát tényleg ez vagyok én? Egy halott test melyet a lélek már régen nem látogat? Egy gyerek aki túlságosan szeretett? Egy éjszakába kiáltott kívánság ami már soha nem válik valóra? Valaki mondja meg könyörgöm, mert én már nemtudom ki vagyok többé..

L: - Kérlek bocsáss meg.. - suttogtam a saját, torz tükörképemnek, és egy nagyobb szilánkot a kupacból megragadva a fürdő felé vettem az irányt..

Egyedül voltam itthon, Tillie és anya a kereszt szüleinknél vannak, holnapig nem is jönnek már haza. Legalább nem kell így látniuk..

Megnyitottam a csapot, a kád pedig szépen lassan elkezdett megtelni jéghideg vízzel. Ha most elmegyek többé nem jöhetek már vissza. Ha most elmegyek minden megváltozik.. Minden.. Jobb lesz. Mélyet sóhajtottam.

Egy levelet tettem a konyha pultra, amit valójában már napokkal ezelőtt megírtam. Búcsú levél anyáéknak, és álmatlan éjszakákon napvilágot látott dalszövegek.. Charlienak címezve. Hogy miért írtam dalokat éppen Charlienak? Mert egy dal jobb kifejezője az emberben kavargó gondolatoknak mint bármilyen levél, mert egy dal a füledbe mászik és soha nem hagy el, mert egy dal többet ér százezer szónál.. Akartam hogy Charlie tudja min mentem keresztül mióta nélküle telnek a napjaim. Hogy tudja hányszor kívántam bárcsak visszajönne, vagy hogy hányszor rontott be a szobámba anya az éjszaka közepén mert már megint az ő nevét sikítottam álmomban.

Zenét indítottam, a zenét amit mindig hallgattam valahányszor szomorú voltam.. Szomorú? Oh bárcsak ennyi üresség és szenvedés helyett amit éreztem, én is lehetnék csak szimplán.. Szomorú.

Pár perc után levetkőztem, és beültem a kádba, egyik kezemben az üveggel, másikban pedig egy fényképpel. A kép a bgt válogatója után készült, ez volt a kedvenc képem rólunk. Életem legszebb pillanata azzal a személlyel akit a legjobban szerettem.. Kicsik voltunk, és borzasztóan boldogok. Soha nem felejtem el.

Megtöröltem a szemem és mély levegőt vettem. Bár ne hagyna maga után minden ember oly sok fájdalmat aki kilép az életünkből..
Bár ne szeretnénk bele olyan személyekbe akik nem szeretnek viszont..
Bár ne mindig azok törnék össze a szívünket akik a legtöbbet jelentenek.. Bárcsak.. Visszamehetnék az időben és soha el nem mondani neki, hogy beleszerettem. Szükségem van rá.. Szükségem volt rá.

L: - Remélem egy következő életünkben még látjuk egymást Charlie Lenehan. Sajnálom hogy így lett vége.. Nagyon szeretlek. - suttogtam a hidegtől remegő hangon és a képet elengedve hagytam lassan a földre hullani.

Mindenem remegett.. Még a lélegzetem is miközben könnyes szemmel és összeszorított ajkakkal néztem  ahogyan a hideg tárgy lassan végigsiklik a csuklómon, mély sebet hagyva maga után. A vér hirtelen ellepte a vágást és új utakat törve folyt le, majd színezte vörössé a vizet. Ezt egy újabb vágás követte, majd mégegy..képtelen voltam leállni. Aztán jött a másik karom is.. Ökölbe szorítottam a kezem, hogy ne ordítsak a fájdalomtól. Hátra hajtottam a fejem és egy mély sóhajjal kísérve beletörődtem abba ami most következik.

Nem remegtem, nem fájt többé. A vér keskeny patakok módjára folyt végig a karomon és a fürdőkád oldalán. Egy ideig még követtem a szememmel merre megy tovább, utána kezdett minden valahogy homályossá válni. Csengettek. Azthiszem.. Lehet már csak halucinálok.

Nemtudtam visszakérdezni ki van odakint.. Nagyon.. Fáztam.
Kulcs fordult a zárban, valaki mostmár biztosan hazajött.

T: - Szia Leo csak én vagyok, ne haragudj hogyha.. Te meg mi a francot csináltál?! Tudtam, hogy nem szabadna egyedül hagyni téged! - Tillie kétségbeesett hangja élesen szűrődött be kintről valószínűleg azután hogy meglátta mi történt a tükörrel..

Tudta, hogy bántom magam, ő volt az egyetlen.. Most pedig hogy kiabálva keres valahol a házban, biztosan dühös rám. Mindig dühös volt rám valahányszor új vágásokat látott a kezemen, de ezt is csak azért mert ő tényleg törődött velem. Akkor is amikor senki más nem.. Bár nagyon szeretem őt, nekem nincs szükségem senkire hogy megmentsen. Csak azt akartam hogy vége legyen. Vége legyen mindannak amit Charlie hagyott maga után ez pedig semmi nem volt, csak maga a hatalmas üresség..

Annyira de annyira.. Hiányzik. Ha tudtam volna hogy aznap utoljára látom talán..

T: - Istenem Leondre Antonio Devries mit műveltél te idióta barom...? - suttogta a látványtól sokkos arckifejezéssel miután benyitott a fürdőszobába.

L: - Shh.. Minden oké csak.. Menj el most.. kérlek..

T: - Nem, nem, nem fogsz a szemem előtt meghalni felejtsd is el, csak tarts ki egy kicsit még.. Annyira sajnálom.. - zokogva húzott ki a kádból, és egy törülközővel elszorította a vágásokat.

Az utolsó amit láttam az a húgom könnyek százaival és a véremmel is jócskán borított arca volt..

~Flashback end~

A/N:
Please forgive me

Na jó, hagyjál. Már promóztad instán a 100as zsepit, de hogy ENNYIRE???!!!??? Hú, hallod, ott is sokkolsz, itt is sokkolsz, ott amiatt hogy kérje már meg a kezét, itt meg amiatt, hogy ne haljon meg. Kikészítesz. Teljesen.

6y ago

:(((( eljeee tul, folytasd 👍💕

6y ago

A felszín alatt //ChardreWhere stories live. Discover now