Amelia Stark

...Vége...

Reggel viszont nem éreztem magam mellett a testét. Hiába tapogatóztam az ágyamon. Fáradtan kikeltem és körbenéztem.
A tegnapi üzenetnek semmi nyoma nem volt, Peter pedig... ÚRISTEEEN!!

- Mit csinálsz? - kérdeztem tőle idegesen. - Tedd azt le!

- Ne haragudj. De Blair felírta a könyvjelzőre, hogy olvassam el a 16. oldalt..

- Nee...- temettem az arcomba a kezem. - Miért?

- Nem olvastam többet. Végül is a naplód.

- Amit még ma elégetek!! - néztem rá idegesen. - Mindenki bele akar nézni, de ez lesz a legjobb és a legokosabb döntés.

- Nem túlzás ez egy kicsit? Csak egy napló...

- Miért lenne? - vágtam földhöz a könyvet és rátapostam. - Most legalább senki se fog beleolvasni...

- Mitől vagy ilyen feszült?

- Bocs én csak... túl sok ez nekem... el akarok menni innen...- sóhajtottam.

- Mármint örökre?

- Csak... el innen...! Messzire! Szabadságra vágyom! - nyitottam ki az erkélyajtót. - Egy olyan helyre ahol önmagam lehetek...

Pördültem egyet a tengelyem körül. Majdnem elestem, mikor Peter elkapott.

- Vigyázz magadra! - mosolygott rám édesen.

- Én mindig! - nevettem.

- Csak majden megöltek. 2 alkalommal is és egyszer a saját hibádból... - sorolta.

- Szemét vagy! - löktem oldalba. - Ne gyere a hibáimmal! Mert visszanyal a fagyi!!

Hirtelen jött egy hűvösebb szellő amitől megborzongtam.

- Fázol? Jobb lenne ha felöltöznél... - utalt arra, hogy még pizsamában vagyok.

- Ja tényleg! - nevetgéltem, majd befutottam a gardrómba. Gyors felkaptam valami ruhát és visszatértem a barátomhoz.

- Van valami programod mára? - kérdezte tőlem.

- Azon kívül, hogy ma kihagytuk a sulit, nincs.

- Be kéne pótolni egy találkozót! - mosolygott kedvesen.

- Mire gondoltál? - néztem rá érdeklődve.

- Az legyen meglepetés! - kacsintott. - Muszáj előkészülnöm vele úgyhogy te most maradsz és megvársz!

Nem is tudtam reagálni, azonnal elillant. Boldogan ültem le az ágyamra és vigyorogva néztem magam elé. Fél óra múlva visszaért, majd elvitt egy hatalmas ház tetejére. Az volt benne a különleges, hogy egyesen ráláttunk a holnap megnyitó Stark Expora. Valami elképesztő volt.

- Uram... Isten... - tettem a szám elé a kezem. - Lassan a törzshelyünk lesz egy-egy ilyen háztömb.

- Gondoltam érdekelne - mosolygott.

- Hogy érdekelne? Egyszerűen csodálatos! Köszönöm! - ugráltam örömömben.

Leültünk a tető szélére és onnan lestük a munkálatokat. Eközben csak az Exporól beszéltünk.

- Eljössz holnap? - kérdeztem.

- Ki nem hagynám! Ez az évtized legnagyobb expoja.

- Ahogy mondod! Képzeld! - itt hagytam némi hatásszünetet. - Apa be fog mutatni egy csomó dolgot. Például az egyik páncélját.

- Ez nagyon király!

- Tudod, hogy ki fogja viselni az egyiket? - néztem rá.

- Gondolom Mr. Stark.