A tinta csodákra képes

Chapter 14 Tintadémon

¤Henry szemszöge¤

- Alice.
- Igen, Henry. - fordult felém az angyal.
- Mi folyik itt? Mi történt veletek?
- Jaj, Henry, kis küldöncöm... -  simította vége az arcomat. - Ezen a helyen mindenki ugyanannyit tud. Aki mégis többet tudna azt elnyeli a tinta vagy maga a Tintadémon végezz vele.
Rose. Mindig csak megy a saját feje után. Mi van, ha már túl sokat tud? Egyszer csak eltűnnik? Vagy egynap, csak a hideg, élettelen testére találunk rá? Remélem, nem történt vele semmi....
- Henry! - rohant be a szobába Sammy.
- Igen?
- Rose eltűnt.
- Nem tűnt el. Elment veled beszélni. - megijedtem. Nem akartam felfogni.
- Henry. Nem folyik tinta az agyam helyén. Vele voltam, de el kellett mennem öt percre. És mire visszaértem oda, ahol hagytam, addigra eltűnt.
- Biztos, csak elment valamit megnézni.
- Ja, és ő az a típus, aki nem szól, ha elmegy, igaz?
- Nem, ő mindig szól. Biztos vagy benne, hogy eltűnt.
- Uh, Henry. Mindjárt fejbe ütlek. Hogy magyarázzam még jobban el, hogy eltűnt?! Nincs itt! Elnyelte a föld! - lett egyre idegesebb.
- Henry. - fogta meg a vállamat Alice és rám nézett. - Rose eltűnt.
- Megkeressem. - mondtam és elindultam kifelé.
- Ne, Henry! Várj. Veled megyünk. - mondta Allison.
- Nem akarom, hogy bajba essetek. Ezért szeretném, ha maradnátok.
- Szerintem, meg most az a legfontosabb, hogy együtt maradjunk. Ha Rose eltűnt, abban benne lehet a Tintadémon keze.  És Őt nem tudod egyedül legyőzni.
- Nyugi, nyugi. - állt szembe velünk Sammy. - Van egy ötletem. Együtt megkeressük Rose-t és nem vállunk ketté. Rendben?
Mindannyian bólintottunk.
- És tudom a legrövidebb utat, hogy megtaláljuk. - mondta és fütyült egyet.
A földből sorra kezdtek előjönni a Keresők. Allison és Tom egyből fegyvert fogott, míg én és Alice hátrább léptünk. Sammy intet, hogy ne féljünk, mert nem lesz semmi baj.
- Keresők! Keressetek meg nekem Rose-t! Tudjátok hogy néz ki, ugye? - némán bólintottak és eltűntek.
Kivétel egy. Az ott állt és figyelte minket.
- Sammy tartja őket féken. Ha ő nem lenne itt, akkor lehet, hogy már nem élnénk. - súgta nekem oda Allison.
- Mi van, kis haver? Láttad őt? - hajolt oda hozzá Sammy. Ő csak bólintott. - Mutasd az utat.
A Kereső előre ment. Sammy követte, mi meg őt. Reméljük, hogy jó helyre vezett és még nem későn érünk oda.

~ Timeskip ~

Megint ugyanazon a folyosókon sétáltunk. Csak körbe és körbe...
- Sammy. Biztos, hogy jó helyre vezet minket? - tettem a kezem barátom vállára.
- Biztos. Bennem megbíznak és én is bennünk. Nem hazudunk egymásnak és a barátainknak. Nem úgy, mint valaki...
Igen, igaza van. Joey, hogy elrejtsen dolgokokat, gyakran hazudott. Nem számított neki, hogy kinek kell hazudni. Például nekem is, de még Rose-nak is. Elmondta nekem, hogy csak meg akarja védeni és fáj neki, hogy emiatt nem mondhat igazat az angyalának.
- Sss... Hallgassátok... - fordult felénk Sammy.
Csöndben álltunk pár percig. Majd meghallottuk. Egy halk nevetés. És ez a nevetés nem lehetett más valakié, mint...
- Rose... - mondtam ki hangosan.
- Szegény... Elvesztettük ... - hajtotta le a fejét Sammy.
- Még nem! Bízok benne. Gyertek.
Mentem arra, ahonnan a nevetést hallottuk.
Megálltam a nyitott ajtó előtt. Hátranéztem a többiekre, akik legalább 15 méterrel mögöttem álltak.
- Mi majd innen támogatunk! - mondta Alice, ahogy meglátta, hogy értetlenül nézek rá.
- Igen! - helyeselt Sammy. - Majd elmondjunk a temetéseden, hogy mennyire bátor voltál.
Nevettem egy kicsit Sammy megjegyzésén.
- Hé! Ez nem ér! - hallottam Rose vidám hangját. - Nem baj! Most enyém lesz a győzelem!
Benéztem a szobába, ahonnan Rose hangját hallottam.
Meglepett a látvány.
A lány háttal nekem, törökülésben ült. A Tintarémon ugyanígy ült, csak velem és Rose-zal szemben. Éppen kő-papír-ollót játszottak....?

¤Rose szemszöge¤

Igazából, nagyon kedves a Tintadémon.
Azért hozott el Sammy irodájából, mert velem akart tölteni egy kis időt és máshogy nem tudtunk volna.
Nem is csináltunk sok mindent. Megettünk egy-egy konzerv levest, most meg kő-papír-ollót játszunk.
Már ötödjére nyert, én meg egyszer se.
Egyszer csak felkelt és elindult. Hátranéztem. Láttam, ahogy Henry figyel minket.
- Henry! - ugrottam fel és megöleltem. - Hol vannak a többiek?
- Itt vannak. Kint.
- Gyertek! - kiálltottam ki nekik.
Lassan belépett mindenki. Látszott rajtuk, hogy félnek. Pedig, nem kell. Nem fogja őket bántani. Megbeszéltem vele.
A Tintadémon középen állt és engem figyelt. Nem mert megmozdulni. Tudta, hogy félnek tőle és ha megmozdul, akkor elmegy mindenki.
Lassan odasétáltam hozzá. Felnéztem a szemébe. Lehet, hogy nem láttam az arcát a tintától, de tudtam, hogy ő is az én szemembe néz. Végig simítottam az arcát.
- Nyugi. - súgtam neki. - Megbeszélek velük mindent.
- Ömm... Rose...
- Igen? - fordultam a hang irányába.
- Mi folyik itt...? - kérdezte óvatosan Alice.
- Tinta. - próbálta megtörni a feszültséget Sammy.
- Igen. Meg az, hogy megismertem a Tintadémont.
- Mi is ismerjük.
- De nem úgy, mint én. Ti csak azt látjátok, akitől rettegni kell. És nem veszitek észre, hogy neki is kell segítség. Csak ti elrohantok tőle és nem hallgatjátok meg. Ő is ugyanannyira fél, mint ti. Nem tudja, hogy most mi legyen.
- Lehet, hogy fél, de akkor miért ijesztett ránk? - kérdezte Allison.
- Nem tudom. De biztos, hogy nem szándékosan tette.
- Miért vagy ebben biztos? - kérdezte Alice.
- Mert tudom. Érzem, hogy nem direkt tette.
Mindannyian lehajtották a fejüket. Nem hittek nekem. Egyedül Henry nézett engem. Bíztam, hogy ő még hisz nekem.
Hátra néztem a Tintadémonra. Ő is ugyanazt csinálta, mint a többiek. Csak közben mozgott a szája. Meg akart szólalni. Összeszedte még az utolsó gondolatait, majd a többiekre nézett.
- Sa.... Saj... - látszott rajta, hogy még fájt a beszélés neki. - Saj.... Sajná.... Sajnálom....
- Mit? - nézett kerek szemmel Sammy. - Hiszen Te, Uram nem tettél semmit.
Nem válaszolt. Nem volt már rá ereje. De láttam a nézésében, hogy mindent. Rájött, hogy mit tett a barátaival. Ha tudna visszamenne az időbe és mindent megtenne, hogy ez ne történjen meg.
Alice kerek szemmel nézett Sammy-re, ahogy meghallotta mit mondott. Nem hitte, hogy Ő, a Tintadémon, akihez imádkozott.
Adott egy ötletet a Tintadémon. A gép nem működhet fordítva. Ezek szerint vagy bekapcsolod, vagy kikapcsolod. De nem ez az egyetlen út, hogy minden a régi legyen. Azt fogom csinálni, mint Joey. Csak fordítva, akkor az eredménynek az kell, hogy legyen, hogy mindenki a régi lesz.
- Van egy ötletem... - néztem a többiekre.
- Igen? És mi az? - kérdezte Alice.
- Tudom, hogy mit fogok csinálni, hogy rendben legyen minden.
- Mit? - kérdezte Henry.
Mindenki kérdően nézett. Vártam egy kicsit, majd megszólaltam:
- Azt fogom csinálni, mint Joey.
Meglepetten néztek rám. Alice-en láttam, hogy teljesen megrémült. Kezét a szája elé tette és remegett. Henry teljesen ledermedt. Látszott rajta, hogy ezt nem képzelte volna rólam. Sammy hátrébb léptem egyet.
Ránéztem a démonra. Ő nem volt se rémült, se meglepett. Mérges volt. Sosem láttam még ilyen mérgesnek. A keze elindult felém. Majd megállt a levegőben.
- Nem! - kiabált rám az utolsó erejével.
- Miért ne....? - kérdeztem. Könnyek kezdtek megjelenni a szememben.
Nem válaszolt. Csak nézett.
Majd hirtelen ellökött és elindult a falhoz.
De már nem csak ő volt mérges, hanem én is. Nem szeretem, ha nem mondanak el valamit nekem. Nagyon mérges lettem. Nem gondolkoztam. Felkeltem a földről és rákiabáltam:
- Miért ne?! Válszolj!
Nem válaszolt, csak rám nézett. Majd újra elindult a falhoz, ami már tintává változott előtte.
- Joey Drew! Válaszolj!