Crash 💢lashton💢 ||Befejezett||

prológus

Odaértem.

Lépteimet gyorsabbra vettem, amikor megláttam az összetört autókat és a tiédhez rohantam.

Ott ültél, eszméletlen, orrodból folyott a vér, a légzsák leeresztve takarta el tested egy részét.

Nem mozdultál. Nem néztél rám, szemed csukva volt, levegőt is csak alig észrevehetően vettél.
Akkor már valahol mélyen tudtam, hogy többé nem mosolyogsz rám, nem mondod, hogy szeretsz. Nem látom többé gyönyörű szemeidet, boldogan csillogni és talán ez az utolsó alkalom, hogy magamhoz ölelhetlek.

Gyönyörű arcodat most apró karcolások fedték, üvegszilánkok hevertek mindenhol, s mikor remegő kezemet a mellkasodra helyeztem éreztem, ahogy vértől ázó pólódról a vörös folyadék belepi tenyeremet.

Nem akartam odanézni, a könnyek ellepték szemeimet, majd hangosan zokogva a válladra zuhantam, és szorosan magamhoz öleltem gyönge testedet.

Az első pillanattól felnéztem rád. Hogy milyen erős vagy, hogy téged nem érdekel más véleménye, akkor is segítesz.
Beléd szerettem, s azt éreztem, ott abban a pillanatban, a haldokló testedet szorítva, hogy nem mondtam el elégszer.

Nem elégszer.

A mentő hangját alig hallottam. Csak a szívverésedet és saját zokogásomat hallgattam, miközben csókot nyomtam ajkaidra.

És akkor egyszercsak már nem hallottam többé megdobbani a szívedet.