A Sötétség Hőse

5.fejezet

Uraraka
-Elfogadjuk a feltételeid.-jelentette ki Deku.-És most mesélj nekem Uravity.
-Rendben-válaszoltam neki.-Bakugo terve az, hogy be tör a rejtek hejetekre és vissza szerzi Midoriya-kunt. - mondtam neki a hazugságot mert halvány lila gőzöm sincs mi is az igazi terve. Deku-kun erre hangosan felnevetett. - És most ti jöttök engedjétek szabadon Dimenssion-t. - mondtam neki.
-Rendben van. - mondta és már halom, hogy az ajtóhoz lép. Már majdnem kinyitott amikor oda szóltam.
-És most mondj el mindent Midoriya-kunról.
-Ahogy óhajtod.

Bakugo Katsuki(csak, hogy tudjátok Katsuki és nem Ayako ide teljes nevét írtam.)

-MÉGIS HOL AZ ÖRDÖGBEN VAN URARAKA ÉS AYAKO- kiabáltam ingerülten Kirishimára amikor be fordultunk egy utcába.
-Halvány lila gőzöm sincs Bakubro.-válaszolta Kirishima. - Nézd-mutatott elénk. - van ott valaki. - mondta és elkezdtünk feléjük rohanni. Megáltunk az ájult testnél. Ayako volt az. Barna haja kócosan lógott a szemébe a ruháján több szakadás is volt.
-Ayako! Hé Ayako jól vagy? - rázogattam meg őt.
-Vigyük gyors orvoshoz. - javasolta Kirishima. Majd felkaptam az unokatesóm és elkezdtünk a kórház felé szaladni. Út közben Kirishima fel hívta a csapatot akik azon nyomban utánunk eredtek a kórházba.

...

-Srácok-kiabálta Kirishima amikor észre vete a csapatot.
-Bakugo, Kirishima mi történt? - kérdezte a fél arcú rohadék.
-Nem tudjuk. Egyedül Ayako-t találtuk meg de addigra már nem volt eszméleténél. - mondta Kirishima.
-Szerintem védelem alá kéne helyezni Ayako-chan-t gero- mondta a béka.
-Kívételesen egyet értek veled Asui. Védelem alá kéne helyezni Ayako-t legalább adig amíg nem épül fel. - mondtam én is.
-Majd én meg védem őt. - mondta Todoroki.
-Akkor csapat mi keresünk tovább Urarakát. Todoroki-néztem rá-véd meg Ayako-t.
-Számíthatsz rám. - válaszolta Todoroki.
-Keressük meg azokat a nyomorékokat és szerezzük vissza Urarakát. - mondtam és elindultunk megkeresni Urarakát.

Uraraka

-Hol van Midoriya-kun? - kérdeztem meg Deku-t. Halk röhögés egyre hangosabb és hangosabb lett,amit nem értettem.
-Igazán tudni szeretnéd? - suttogta a füllemez hajolva.
-Ha nem, akor nem kérdeztem volna rá. - mondtam magabiztosan.
-Te tudod. - mondta és fejemnél kezdet el matatni, amiről a szemkötő került le így végig nézve a szobába. Kicsi szoba volt és elég sötét, csak egy bútor volt itt. Az pedig a szék amin ültem. Körül néztem tekintetemmel Deku-t keresve. Egy sötét sarokban volt se arcát se semilyét nem tudtam ki venni a sötétbe. Majd előre lépett. Zöld göndör haj és zöld szem. Ez nem lehet.
-Te vagy...Midoriya Izuku?! - néztem rá kikerekült szemekkel
-Teljes élet nagyságban Uravity. - vigyorgót rám. Bennem meg fel ment a pumpa. Egyszere minden érzelmem ki fakadt belőlem.
-Miért?! - rivaltam rá. - Miért tüntél el?Az édes anyád agódik érted!Több mint három éve eltűntél. Elvesztette a lányát, majd a fia is eltűnik, így egyedül maradt a kis Reiko-chan-nal. Akinek se anya se apja nincs, állandóan a síró nagymamáját látja, akinek szintén nincs már senkije csak Reiko-chan. - üvöltötem. A szemeimből könnyek szöktek ki. De ez nem igazán hatotta meg őt.
-A világunk sz@r! - jelentet ki-Ha nem elég erős a képeséged, senki vagy.-lépet felém egyet. - Ha erős vagy azt hiszed minden a tiéd. - egyre jobban közeledet felém. - És mi van azokkal akiknek nincs is képességük? - kérdezte közel hajolva az arcomhoz. A lehelete a fülemet cirogatta. Enyhén el is pirultam. - Ők azok akiket a legjobban elítélnek és meg vetnek. Mert ők a semmik, a haszontalanok. - mondta. Hangja alig észre vehetően meg remegett. Majd lassan el hajolt az arcomtól és az ajtó felé vette az írányt. - Ne híd, hogy mindenki szerencsés ezen a világon. - mondta és ki lépet a hejségből. Én meg ott ültem. Csendben, sókolva,és sírva. Sajnálom Midoriya-san. Sajnálom Reiko-chan.