𝐇𝐚𝐢𝐤𝐲𝐮𝐮!! - 𝑵𝒐𝒗𝒆𝒍𝒍𝒂́𝒌 [𝒔𝒉𝒐𝒖𝒏𝒆𝒏 𝒂𝒊]

KageHina - Szenteste

Ezzel a történettel szeretnék boldog karácsonyt kívánni nektek! És remélem mindenkinek sok jót hoz majd a következő év!

Hó lepte az utcákat, a háztetőket és Kageyamát is. Ezen a gondolatmeneten muszáj volt felnevetnie a kis vörösnek, hiszen ott állt előtte a feladója, fehér hótakaróval a fején és a vállán.
- Idióta, ne nevess! - morgott rá, és megajándékozta egy tockossal. - Engedj már be! - Hinata megsimogatta a fájó fejét.
- Nem is tudom... Engedjek be egy agresszív embert, aki bántalmazott? - motyogta. A másik csak megforgatta a szemeit, és gyengéden odébb tolta az apróságot. Még gyorsan leporolta magát, mielőtt beengedte magát, aztán elkezdte levetni a cipőjét és a kabátját.
- Tudod... Nem engedtem meg, hogy bejöjj - morogta az ütő. De erre kapott egy gyilkos pillantást, ezért gyorsan befogta a száját.
- Azt hittem, hogy ha már adtál nekem karácsonyra ajándékot, megcsókoltál, és közölted, hogy szeretsz engem, örülnél, ha én is adnék neked valamit -  fordult meg. Ismét fölé magasodott, de Hinata nem zavartatta magát. Kageyama nem olyan volt, mint Tsukishima. Nem tűnt annyira óriásinak, mert nem állt úgy, nem az volt a célja, hogy megijessze.
- Hát... Igazán elfelejthetnéd az egészet... Nekem ez elég kínos - nevetgélt zavartan Hinata. Való igaz, hogy az utolsó tanítási napon elkapta a kapuban, és oda adta neki a dobozkát.  Talán még az is igaz volt - mivel szerencsére senki sem volt ott látótávolságban -, hogy mondott neki dolgokat. Na jó, közölte vele, hogy jobban szereti, mint a röplabdát, szóval onnan már nem volt visszaút. Hülyeség volt utána még le is kapni. Azért elég jó érzés volt neki, mikor viszonozta. Azóta viszont semmi sem történt közöttük, nem is találkoztak, ezért meglepte, mikor Kageyama megjelent. Végül sóhajtott egyet, ezzel jelezve, hogy feladta az ellenkezést. Bevezette a feladóját a szobájába. Ilyenkor igazán örült annak, hogy egészen rendezett volt. A másikról el se tudta volna képzelni, hogy szanaszét hagyja a dolgait, pedig így volt. Ekkor ezt ő még nem tudta.
Hinata leült az ágyára, a másik pedig követte.
- Nem volt alkalmam semmit sem mondani neked aznap, mert egyszerűen elrohantál - morogta kissé talán idegesen, de boldognak tűnt a helyzettől. - De nagyon boldoggá tettél. Én is... szeretlek - suttogta az utolsó szót. A kis vörös arcán egy boldog könnycsepp csordult végig.
- Igen, én is szeretlek, Kageyama!
- Tudom, egyszer már mondtad. Jobban, mint a röplabdát, mi? Én azért ezt nem jelenteném ki.
- Ó, fogd már be!

(Ez miért van aláhúzva? 🤣)