A tengerig

3. Koktél

Lee szemszöge:

Ahogy azt Eliotnak is hangoztattam, a koránkelésem az első reggel sem hagyott cserben. A kanapé kényelmes volt, amúgy is jobban bírom a keményebb fekhelyeket, és végtére is ez tesz jót a gerincnek is. Szóval két legyet ütök ezzel egy csapással. Az lepedőt és a puha párnát betettem az ágyneműtartóba, majd a díszpárnákat úgy igazgattam vissza a tegnapi helyzetükbe, mintha hozzájuk sem értem volna. Nem vagyok nagy rendmániás, ugyanakkor nem is nyavalygok, ha az én feladatom a takarítás. Meg bennem volt az is, hogy nem akarok rossz benyomást kelteni azzal, hogy egy éjszaka alatt az egész szállást felforgatom. Belegondolva én se akarnék egy olyannal egy fedél alatt aludni, vagy létezni, aki még a saját dolgait sem tudja rendszerezni. 

Magamra kaptam egy fehér, V nyakú pólót, és egy sötétkék térdnadrágot, mindezt persze olyan csendben hajtottam végre, hogy a mi kis hétalvónk semmit se érzékeljen belőle. Maximum a padló reccsenését lehetett észrevenni a másik szobából, de azt is csak akkor, ha nagyon fülel az ember. 

Szó szerint lábujjhegyen a konyhába osontam, és nekiláttam a rántottakészítésnek. Ha már felkeltem hétkor, úgy voltam vele, hogy jobb, ha valami hasznosat is csinálok. És legbelül persze örömet is akartam okozni Eliotnak. A tegnapi nap nehéz lehetett számára. Ilyen rohamokkal élni... el se tudom képzelni, hogy milyen lehet. Ráadásul nincs semmilyen figyelmeztető jele annak, hogy a stresszküszöbe ma mennyit bír. Szerettem volna levenni a szorongás terhét róla, mert hát egy nyaraláson vagyunk! Úgy meg nem tudja élvezni az itt eltöltött időt, hogy félve a szobájában kuksol. Olyan ez, hogy félsz attól, hogy elronthatsz valamit, ezért fogod magad, és bezárkózol, mondván így nem fognak balszerencsés dolgok történni veled. Szerintem ez nem egy jó megoldás, hisz az élet nem lehet mindig hab és cukormáz. Vannak nehezebb időszakok, nekem is voltak, mikor azt kérdezgettem magamtól fogva a fejemet, hogy mi jöhet még. Viszont a vidám pillanatokért képes vagyok olyan áldozatot hozni, hogy nem vágom el a kapcsolatot magamtól és a külvilágtól. Értelmetlen lenne egy élet érzelmek nélkül. Ezt én már megtudtam érteni, mert történtek velem felejthetetlen, megismételhetetlen és káprázatos dolgok, mint az első csók, vagy egy sikeres nyelvvizsga, de beszélhetnék napokon át csak arról, hogy miért imádok sportolni. Egy szóval nem élhet mindenki tökéletesen, és valószínűleg rendszeresen fog nehézségekbe ütközni, de ha homokba dugja az ember a fejét, akkor a jó pillanatokat is a kukába vágja. 

Mikor már a tálalással bajlódtam, mozgolódást hallottam a hálóból. Félbehagytam a munkálkodást, és a tolóajtóhoz osontam, majd jobban kinyitottam, hogy betudjak nézni. Mosolyogva konstatáltam magamban a történéseket; a kék hajú fiú szép lassan kinyújtózott, majd ráérősen felült és hatalmasokat ásított. Festett tincseit jobban nem is tudta volna elaludni, a szája szélén meg egy vékonyka nyálcsík húzódott. Minden bizonnyal kipihenhette magát, a jelekből erre lehetett következtetni. Felém kapta a fejét, mire mosolyogva tártam nagyobbra az ajtót, és komótosan leültem mellé az ágy szélére. Ujjaival szemhéját masszírozta, eközben szemügyre vettem őt jobban. A póló anyaga kiemelte a vékonyságát, ezzel is érzékeltetve csöppet sem izmost alkatát. 

-Gondolom jól aludtál.- kezdek bele a beszélgetésbe. Válaszul csak bólint egyet, majd ujjaival a takaróval bíbelődik. Kissé olyan, mint egy kisgyerek, amin szintén csak mosolyogni tudok.- Tojás jó lesz reggelire? Bár pont jókor kérdezem, mert már el is készítettem. 

-Jó lesz, azt szeretem...- lehet az álmosság tette őt ilyen félénkké, legalább is reménykedtem benne. Kellemetlen lenne, ha folyton azt érzékeltetné, hogy nem kellene neki a társaságom. Bár amúgy sem adnám fel a vele eltöltött időket olyan könnyen, én nem olyan vagyok. 

-Látom, még álmos vagy, ami nem is csoda. Behozom neked a reggelit, rendben?- löktem el magamat az ágytól és felállva néztem le rá. Még egy bólintás. Édes, ahogyan így viselkedik, de szeretem hallgatni a hangját.- És mit kérsz mellé inni?- itt már nem lehetett csak úgy kikerülni a válaszadást egy biccentéssel.