Bocsi, nem értek a szerelemhez - Tsukkiyama [BEFEJEZETT]

26. fejezet - Megbántott

*Yamaguchi Tadashi*

Eltelt az egy hét, így hétfőn újra iskolába kell mennem. Mindentől függetlenül jól esett ez az egy hét szünet, bár az meglehetősen korlátozta a lehetőségeimet, hogy a zúzódások mindig elkezdtek fájni, ha erőteljesen mozdultam.

Tsukkival azóta sem beszéltünk, utoljára akkor láttam, mikor visszahozta a táskámat a következő nap. Ezáltal azt sem tudom, hogy várjak –e rá egyáltalán ma reggel, vagy induljak el nélküle. Yanakának elmondtam, hogy ezen a héten már megyek, szóval megeshet, hogy ő elmondta Tsukkinak.

Miközben ettem a reggelimet a csöngő megszólalt, amiből gyorsan sikerült kitalálnom, hogy bizony csak egy ember lehet az. Felkaptam a táskámat, elköszöntem anyáéktól és már kint is voltam.

- Szia – köszöntem. Kei rám pillantott és egy kis mosoly kíséretében ő is visszaköszönt. Egy kicsit lesokkolt, mivel eddig nem volt része a reggeli rutinnak a mosoly az ő részéről, de egyáltalán nem bántam. Sokkal kedvesebben nézett ki így.

- Hogy van az oldalad?

- Már jobban, bár még mindig van néhány zúzódás. Még nem fogok tesizni és a röplabda edzéseken sem fogok még egy hétig részt venni – magyaráztam.

- Az orvos adott felmentést? – kérdezte.

- Igen. Szegény nem tudta, hogy mi történt és próbált poénkodni. A szüleim pedig nem gondolták annyira viccesnek a helyzetet, így elég kínos volt a szituáció – meséltem. Kei nem válaszolt egyből.

- Nem is volt vicces. Ennek meg sem kellett történnie, de beszéltem az osztályfőnökkel, és felfüggesztették a három srácot.

- Mégis megtörtént – válaszoltam minden érzelem nélkül. Nem azt mondom, hogy nem fájt és fáj még mindig, de nem tudom már meg nem történtté tenni, így maradt a beletörődés. – Egy nagy és fájdalmas tapasztalat volt az élettől, de nem tudom meg nem történtté tenni.

- Tapasztalat... - suttogta úgy, mint aki nem is hallotta még ezt a szót. – Ha arra gondolsz, hogy nem kell elrejteni a szeplőidet, mert így is ugyan olyan jól nézel ki – sőt-, mint nélküle, akkor egyetértek veled. Másképp pedig nem. – A hangja halkan csengett és egyben gyengéden is. Miután nem tudtam mit válaszolni erre, témát váltott. – Mindegy... Amúgy a többiek már kérdezték edzésen, hogy mi történt veled. Nem tudtam, hogy mit mondhatok el és hogy mit nem, így csak annyit tudnak, hogy felmentésed van.

- Köszönöm. Nem akarom, hogy a többiek megtudják, hogy mi történt. Elég nekünk tudni róla.

Mikor beértünk az osztályterembe köszöntem a többieknek, majd leültem a helyemre. Elkezdtünk beszélgetni Yanakával, de attól függetlenül véletlenül meghallottam, ahogy Kaito kérdez valamit Tsukkitól.

- Sikerült valami szépet mondanod neki? – kérdezte, de Kei csak vállat vont. Miről maradtam le ebben az egy hétben, hogy ilyenekről beszélgetnek?

- Tényleg, Yamaguchi – szólt Yanaka, hogy végre rá figyeljek. – Kérdezted már Keit az angolról? Tudod, egy hónap és itt vannak az év végi vizsgák.

- Ah, tényleg. Teljesen kiment a fejemből – csaptam a homlokomra. – Köszi, hogy szóltál. Megint. Majd megkérdezem tőle – sóhajtottam. – Komolyan, most, hogy visszajöttem azt sem tudom, hogy hol áll a fejem.

- Megértem – bólogatott barátom. – Most hogy közelednek a vizsgák mindenki ilyen lett.

___________