Érdekes játszma

Ember?

Nézek ki az ablakon Amigod-ot hallgatva.
Leander művei nyugtatólag hatnak rám, főleg a Hősöd. A gyerekkorom VHS időszakát idézi vissza.
– Hú, de öreg vagyok... – szalad ki a számon, majd egy csípést érzek az oldalamban. Lassan kiveszem a fülhallgatót a fülemből. Kris áll mellettem.
– Mondtam már, hogy ne öregezd magad Cica.
– Ch... De akkor ne csipkedj...

Belegondolva már egy hét telt el az erkély óta, azóta is nálam van a pulcsija. Azt mondta azért hagyja nálam, hogy legyen oka visszajönni.
Mik is vagyunk ennyi idő után mi egymásnak? Nem tudom, csak azt, hogy olyan nekem mint a morfium. Lenyugtat és kissé megrészegít...

A gondolataimból az húz vissza, hogy a kezét az arcom előtt lóbálja.
– Hahó Ayame. Föld hívja Ayame Lindát.
– Mondtam hogy ne hívj így!! – bokszolok a vállába a fiúnak, aki ezután dörzsölgeti a helyet, ami már most lilul.
– Jaj bocsánat kis Koalám.
– Nem baj Cica.
Lehajtom a fejem és elkezdek pityeregni. Érzem, ahogy megpuszilja a homlokom. Szorosan átölelem szipogva.
– Nem akartalak ennyire bántani, bocsánat. 
– Nem baj, nyugalom! – mondja lágy, de parancsoló hangon simogatva és nyugtatva, mint egy gyereket.

Mellkasába fúrom a fejem és beszívom az illatát. Nyugtató, mintha az őszi erdőben sétálna az ember, és részegítő.
Bódult mosollyal felnézek rá, az ő szemében aggodalom csillog. Kissé vékony hangon megszólalok.
– Köszönöm... köszönöm, hogy vagy nekem.
– Ne köszönd az alap dolgokat.

Megsimogatja a fejem majd az idáig szemeim vizsgáló tekintete az ajkaimra siklik, majd megmozdul felém, amit a telefon rezgése szakít meg.
– Ez is jó pillanatban... B... meg – mormogom és ő is hasonló félét mond, majd kibontakozva az ölelésből a telefonért nyúlok, amin egy rég nem látott név villog.

"Sparda: Bocsi a szülinapon történtekért."

– Komolyan most kellett te idióta segg írnod? – ordítok fel, mint egy idióta, amire odafut hozzám Kris és átölel.
– Mi történt Cica?
– Semmi, semmi... De most jobb, ha hazamész! – kicsit ellököm magamtól, majd erkély felé terelgetem. Egy kevés győzködés után szomorúan hazaindul, én meg le ülök az ágyra, és az elsőnek kézbe kerülő dolgot a falnak vágom. Mi más is lehetne, mint egy kis gyűrű amit még anno attól a rohadéktól kaptam.

– Lehet meg kéne szabadulnom tőle...
Felkelek, felveszem a gyűrűt és az erkélyről lendületből a házunk mögötti puszta felé hajítom, majd mélyet sóhajtva visszaülök az erkélyre és csörögni kezd a telefonom. Kiveszem a zsebemből, egy ismeretlen számot jelez ki. Felveszem és A mély hang szól bele, amit életemben nem halottam még, de mégis olyan volt mintha ezer éve ismerném.

– Mizujs kis bukott angyalom, rég nem beszéltünk?
– C... Craven?
– Nem, Lucifer apja... Naná, hogy én Angyalom.
– Idióta Démon... – nevetek fel halkan.
– Jó hallani, hogy nevetsz...
– Ha rajtad múlik, mindig – mondom kuncogva, bár a hangomon hallatszik a a fájdalom.
– És miért tisztelt meg a Démon uraság azzal, hogy felhívott pár év ismeretség után egyszer?
– Volt egy érzésem, hogy valami nagyon rosszra készülsz .

Hát Igen, Craven Draculias Corvinius az a barátom, akit csak úgy emlegetek, hogy Démon. Hosszú lenne elmondani, miért. A lényeg, hogy pont annyira normális ember, mint én és évek óta ismerem, mégis most először beszélek úgy vele, hogy a hangját is hallom.