SzJG ff kritika

2 2 0
                                    

Nos. Egyik követőmnél láttam egy könyvet, melynek témája természetesen a tinédzser kor és azzal járó dolgok. Egyébként egy híres könyv folytatása. Szóval, elkezdtem olvasni. Annak idején kiolvastam az összes könyvet ebből a sorozatból (SzJG). Akkor még én is kb egyidős voltam a szereplőkkel így nem annyira tűntek fel dolgok. Most így viszont belegondolva.

1. Magyarországon az átlagember megengedheti magának, hogy magánsuliba járjon? Ugye, hogy nem.

2. Gimiben kinek volt saját szekrénye? Ugye, hogy hazánkban ez kb nem létezik.

Ezentúl az egész sorozat alapvetően gazdag embereket mutat be, mintha ez lenne természetes. Hm, enyhén nem realista. Főként ez a folytatásos könyv. Nem linkelem ide be, mert nem akarok senkit se lehúzni, csupán a véleményem fejtem ki.

Cselekmény: Reni és Cortez szakítanak, a lány visszatér Magyarországra és hirtelen egy nő odafut hozzá egy kisbabával, hogy ezentúl ő vigyázzon rá. Nos a való életben az ember reakciója nem az kellene, hogy legyen erre, hogy jobban átvizsgálja a dolgokat. Nos, nem ebben a történetben Renáta kb egy nap alatt bele is szokik az anyaságba, mintha teljesen természetes dolog lenne. Hm... S valamiért a lány vezetékneve szintén Rentai, a lap alapján amit még a feltehető anyja adott oda. Ennek nem sok értelme van.
Aztán Nóri, ahogy is a lánykát hívják felcseperedik és hova iratják be? Hát a Szent Johannába, hova máshova...
Értem én, hogy jó ez a gimi meg minden, de hogy az összes régi szereplő gyereke odajárjon ez megint eléggé nélküli a realitást.
S a gyerekek még személyiségben is hasonlóak a szüleikhez. Nem túl sablonos ez kicsit? S Nóri pont Cortez fiába szeret bele, akit vajon hogy becéznek? Naná, hogy Corteznek...
Ez se sablonos és a valószínűség is nagyon nagy rá, ugye?

Lehet én vagyok ezekhez a dolgokhoz túl felnőtt már?

Apropó Reni még amikor megkapja a kicsi Nórit akkor egy nap alatt vesz egy házat, amit csak úgy zsebből kifizet. Totálisan reális...
Semmi anyagi gond. Mindenki külföldön nyaral minden nyáron. Ez egyszerűen rohadtul nem reális a mai Magyarországon. Az ilyen könyvek szerintem pedig károsak, mert elhitetik, hogy ez a természetes...
Egyébként a történet egész jó, csak sajnos elég unalmas néhol a megfogalmazás. Van, hogy egymás után 3 mondat ugyan azzal a szóval (pl holnap) kezdődik. Azért erre igazán figyelhetett volna a fan fic írója. Bár, ha az olvasóinak nincs igényük erre?

Ja még valami. Hogy a rohadt életbe igazolhat valakinek az anyja egy teljes hónapot? Sehogy... Ez nem tudom honnan jött az írónak, de hm elég gáz.
Meg a Dominik nevű fiú is, aki elv Oloaszországban lakik kb 2 hónapot ott tőlt náluk. Akkor hol tanul meg ilyesmik? XD

Amúgy eszembe jutott erről a Gossip Girl. Ott legalább jól van érzékeltetve, hogy dúsgazdagok életéről van szó. Itt ezt hiányolom kifejezetten. Oké, hogy megvan a klisé, hogy mindenki Budán lakik, aki odajár, s budaiak ugyebár gazdagok. Pf... Amúgy ez rohadtul nincs így. Budának is vannak olyan részei, ahol átlagemberek laknak. Igen, olyanok akik nem feltétlen engedhetnek meg maguknak egy kocsit, vagy minden évben külföldi utazást.

Még valami. Már az eredeti történetben is elég sablonos, hogy a menőrossz fiú beleszeret végül a jókislányba és az viceversa. Ez úgy őszintén kb 1 a 1000hez eséllyel valósulhat meg véleményem szerint.
De oké, fikció meg minden. De ha valaki ebbe éli bele magát és ezt akarja az élettől is elvárni az álomvilágban él és nagyon nagyot fog koppanni.

Szóval szerintem kifejezetten jó lenne, ha kissé reálisabb hangvételű dolgokat írnának. Mégis csak a tinik olvassák, akik hajlamosak naívan elhinni, hogy ami ott le van írva az a valóságban is úgy van...

Egy elborult elme feljegyzéseiWhere stories live. Discover now