Újabb ikrek marvel ff. // Befejezett

1. rész

Egy átlagos este volt, amikor Cam és én Tv-t néztünk addig, míg anyu főzte a vacsit.

,,-- Mi történt a randitokon?" - kérdeztem meg az ikremet gondolatban.

,,-- Semmi különös" - vonta meg a vállát. - ,,Nicole nem az igazi. Nincs meg benne semmi különleges számomra." - Így már értettem.

,,-- Pedig aranyos lány. És nálad milyen a különleges?" - vontam fel a szemöldökömet. -  ,,Ugye nem fedted fel a képességeidet?" - Nagyon reméltem, hogy nem, mert akkor nagy bajba keveredhetünk, ha igen.

,,-- Akiben van valami plusz és, aki az első pillanattól belopja magát a szívembe" - mosolyodott el szomorúan. -  ,,Amúgy nyugi, titokban tartom." - A megkönnyebbüléstől felsóhajtottam.  -  ,,Nagyon fontosak vagytok nekem és az életem árán is megvédelek titeket." - Válaszul csak megöleltem.

-- Szeretlek! - beszéltem már normálisan.

-- Én is !- suttogta vissza.

-- Gyertek, kész a kaja! - kiabált ki anyu a konyhából.

Éppen álltunk volna fel, amikor lövéseket hallottunk. Berohantunk a konyhába és szerencsére semmi baja nem volt anyának, viszont egy katona jelent meg mögöttünk.

-- Ránk talált a Hydra! - kiáltott fel az anyukám. - Gyerekek, fussatok! - szólt ránk. - Bármi is történjék itt, ne álljatok meg, csak meneküljetek és ne fedjétek fel a képességeiteket! Szeretlek titeket! - Ez volt az utolsó mondata, mielőtt a Hydra katona le nem lőtte őt.

Ledermedtem. Nem akartam hinni a szememnek. Megölték. Tompán hallottam, hogy Cam mond valamit, de nem tudtam figyelni. Csak a földön fekvő testre tudtam koncentrálni, ami körül már nem kis vértócsa gyűlt össze.

Sikítva keltem fel arra, hogy a tesóm ébresztgetett. Szorosan a karjaiban tartott és próbálta csillapítani az egyre hevesebb zokogásomat. Mindig ez a rémálom kísértett. Az a szerencsém, hogy Cameron mindig velem volt.

-- Semmi baj, már veled vagyok - nyugtatgatott. - Megint az álmodtad? - Csak bólintani tudtam.

Egy év telt el, mégse tudtam feldolgozni anya halálát. A Hydra folyamatosan üldöz minket, ezért gyakran költözünk. Most éppen New Yorkban vagyunk. Ha ránk találnak, mi továbbállunk. Itt vannak a Bosszúállók. Emiatt sem akarunk lelepleződni és feltűnést kelteni. Ők is kísérleteznének rajtunk vagy rosszabb. Meg megígértük anyunak, amit soha nem szegnénk meg. Cam nyugtató karjai között nyomott el az álom. A közelsége miatt, most nem volt rémálmom.

Reggel magamtól keltem fel, pedig még tudtam volna aludni. Az ágyban már csak én feküdtem, ami azt jelentette, hogy ő a konyhában ügyködik. Kikecmeregtem a puha takarók alól és a finom illatok után mentem.

-- Jó reggelt! - köszönt mosollyal az arcán.

-- Jobbat! - morogtam álmosan. Cam egy bögre kávéra bökött, amiért tőlem egy hálás pillantást kapott.

Nem nagyon beszélgettünk, mert még mind a ketten álmosak voltunk. Amikor kész lett a reggeli, kiszedte két tányérba és az egyiket elém rakta le. Miután végeztünk, felálltam és elindultam mosogatni. Ez egy szokás nálunk, hogyha az egyik kaját csinál, a másik mosogat. Éppen egy tányért mostam el, amikor megtörte a csendet.

-- Jobban vagy? - utalt az esti történtekre.

-- Igen. Mit fogunk ma csinálni? - Reméltem, hogy nem itthon fogunk unatkozni.

-- Elmegyünk vásárolni, mert üres a hűtő, meg pár ruhát is vehetünk, ha van kedved - mosolyodott el sunyin. Azért vállalta ezt be, hogy felvidítson valamivel és kikapcsolódjak egy kicsit.

-- Rendben. Köszönöm. Gyorsan elkészülök és mehetünk.

Gyorsan felvettem egy fekete trikót, rá egy fekete pulcsit, ami Camé, csak egyszer kölcsönadta, én meg megtartottam. A lábaimra egy fekete sztreccs farmert húztam és egy fekete Adidas cipőt. Lehet elég egyszínű vagyok, de ezt szeretem. A szőke hajamat csak hagytam kiengedve. Amint kiléptem az ikrem nevetős arcával találtam szemben magamat.

-- Már meg sem lepődöm rajtad. Ezért is megyünk vásárolni. Hozunk egy kis színt az életedbe.

-- Mintha neked lennének színes ruháid - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Te meg csak a fehéret és a feketét ismered. Na, mindegy. Induljunk - kezdtem el az ajtó felé venni az irányt.

-- A hajadat nem akarod levágatni? Így is a derekadig ér - jegyezte meg már huszadjára az elmúlt pár hónapban.

-- Nem, de lehet befestetem. Levágatni biztos, hogy nem fogom.

-- Kíváncsi lennék milyen színű lenne - húzta megint mosolyra az ajkait.

-- Fehér vagy nagyon világos szürke.

-- Lehet menne is a zöld szemedhez, de ehhez én nem nagyon érthetek - mondta. Én erre csak megrántottam a vállamat.

Ezután már tényleg nekiindultunk vásárolni. Telepakoltuk az egész kosarat csomó kajával, főleg édességgel. Amikor a ruhákhoz értünk, akkor se fogtuk vissza magunkat. Nagyon élveztük az egészet és nagyon sokszor csak nevetni tudtunk a másik hülyéskedésein. Egyszer csak lövéseket hallottunk. Nagyon megijedtem. Rég éltem át ilyet. Amint megláttuk kik a felelősök, halálra rémültünk. Ránk találtak. Hydra katonák özönlötték el a bevásárlóközpontot. El kellett bújnunk, de nem volt hova. Körbevettek.

-- Sajnos arra kerül a sor, hogy harcoljunk. Menni fog? - Félve kérdezte meg Cameron.

-- Igen, csak vessünk ennek véget.

Nem is vártunk, egyből támadásba lendültünk. Levettem a pulcsim és nekitámadtam a katonáknak. Sajnos én csak közelharcban vagyok jó, de a láthatatlanságomnak köszönhetően sokszor nyert ügyem van. Camnek könnyű, mert ő szuperkatona. Ő csak úgy hajigálta az embereket. Nemsokára arra lettünk figyelmesek, hogy megérkezett egy csapat, akik a Bosszúállók voltak.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Remélem tetszik az új könyvem. Ha van valami véleményetek róla, szívesen várom kommentben, akár pozitív, akár negatív. Hetente tervezek kirakni részeket, mindig vasárnaponként.