🏴Part 29.🏴

1K 86 22
                                    

[HOSEOK SZEMSZÖG]

Mikor végre odaértünk ki is szálltunk a kocsiból és mentünk arra a verseny helyszínére. Már voltak ott néhányan. Rajtunk kívül asszem még négy csapat volt. Két fiú és két lány.

-Oda üljetek le.-mutatott egy asztalra az igazgató.-Mindjárt jövök.

Mi bólintottunk és leültünk.

-Izgulok...-szólalt meg SeokJin hyung.

-Hé!-szólt neki NamJoon.-Úgy jöttünk el, hogy megnyerjük igaz? Az első helyért jöttünk, meg is szerezzük azt.

-Jó...

-J-JiMin.-állt fel YoonGi hyung.-Ki tudnál kísérni a mosdóba?

-P-Persze.-azzal elmentek.

-Hyung-nak van valami baja.-mondta TaeHyung.-Egész úton fura volt.

-Azt én is észrevettem.-mondta SeokJin hyung.

-Ha olyan nagy baja lenne, szólt volna.-mondtam.

-Nem ismered őt.-mondta NamJoon.-YoonGi az ilyen dolgokat nem mondja el.

-Majd megkérdezzük JiMin-től ha visszajöttek, hogy mi volt.-szólalt JeonGuk. 

Pár perc múlva vissza is jöttek, majd mintha mi sem történt volna leültek. Később az igazgató is ideért.

-Fiúk, ti vagytok a harmadikak. Mindjárt kezdődik szóval figyeljetek és ne hangoskodjatok közbe.

Mindannyian csak bólintottunk. Pár perccel később már itt is voltak és bejelentették az első csapatot. Asszem az volt a nevük, hogy GOT7, de már nem emlékszek rájuk tisztán.

(Na hát itten most szeretném, ha nem törődnétek azzal, hogy egy ilyen nagy színpadon lépnek fel, illetve azt, hogy a helyszínek mások és a a nagy közönséget, mivel természetesen nem voltak ennyien.)

-Mi az Isten?!-lepődött meg SeokJin hyung.-Mégis, hol vagyunk mi ezek melle-

-Hyung, nyugi!-próbálta lenyugtatni őt JeonGuk.

-Nem lesz semmi baj.-mondta NamJoon.

Miután meghajoltak és lementek a színpadról, pár perc múlva jelentették be a következő csapatot, ami egy lány csapat volt. Állítólag TWICE névvel léptek fel.

-Mi a picsa...-képedt el TaeHyung.

-A következő csapat, nem más, mint a BigHit High-ból a BTS!

-Gyertek.-álltunk fel NamJoon után.-Tudjátok jónak kell lennünk. Mindent bele!

Nagy taps után mindannyian kifáradtan visszamentünk a helyünkre, majd a következő bandát is kihívták aminek a neve EXO volt.

Bad Company [Sope ff.] (átírás alatt)Where stories live. Discover now