i won't be missed // bokacsek au [hun|completed]

19/26

bokának monoklija volt, a sötét, egyébként hibátlan bőrét horzsolások és zúzódások borították. a mama műve volt, minden ilyen az övé, de erről senki sem tudott semmit, még a nemecsek meg a csónakos sem, pedig óvodába is együtt jártak.

összesúgtak a háta mögött, mint ahogy nemecsek ernő mögött is össze szoktak, és azt beszélték, hogy verekedett.

boka ezt tiszteletlennek, bántónak és sértőnek találta. hiszen ő sohasem bántott senkit, és ezt a többiek is tudták; ilyenkor viszont, mintha boka jelleme eltűnne, és helyette csak a horzsolások és a sebek maradnának meg. már nem is boka szaladt végig a folyosón, hanem a sebei, a verekedés, és a pletykák. boka rég eltűnt, nemecsekkel maradt, aki aznap nem jött iskolába.

az unalmas matekórák lenyugtatják az embert. nincs min gondolkodni, de legalább csend van. azért persze van alapzaj is, a tanár hangja, a diákok halk beszélgetése, a toll, a körző, a ceruza a papíron, és a pötyögés - hol számológépbe, hol a telefonba a pad alatt.

egyszer viszont minden jónak vége szakad: kicsengettek, és a kedves csend helyét a hangzavar vette át, ami egyáltalán nem segített bokán és a sugdolózókon. folytatták a pletykákat, egyre szebbek keringtek, egy-egy a tanárok fülét is megütötte, és szörnyülködve nézték a barnát, persze csak tisztes távolságból.

egy örökkévalóságnak tűnt a nap, de mégiscsak vége lett, vagyis csak az óráknak, persze. boka már ment is volna haza, amikor utánaszóltak.

— beszélni szeretnék veled.

áts feri volt az, a rosszfiús mosolyával és a szép hajával. nem pont boka esete, de mégis vonzónak találta.

kerestek egy távoli termet, ahol nehezen lehetett őket meghallani; bár már mindenki hazament, biztos ami biztos.

— emmáról lenne szó — nézett bokára áts — tudom, hogy tetszik neked-

— ernő. nemecsek ernő. — javította ki boka, és érezte, hogy nem lesz jó vége ennek a beszélgetésnek.

— ugyan már, nincs itt, hogy meghallja, különben is-

— attól még ez a neve, attól függetlenül, hogy hallja-e vagy sem. — boka kezdett ideges lenni, és félt. nem akart olyan lenni, mint az anyja. csak remélte, hogy hamar vége lesz a beszélgetésnek, és hazamehetnek.

— ne szakíts már félbe! — emelte fel a hangját feri — tehát, ahogy mondtam, látom, hogy tetszik neked, de tudnod kell, hogy nekem is, szóval hagyd békén. ez a lány az enyém

— de-

— most én beszélek! — nézett rá szigorúan, akárcsak egy rossz férj — figyelj, teljesen megértelek, nemecsek nagyon szép lány. mármint, ki ne bukna a fiús leszbikre,

és áts feri csak folytatta, nem hagyta abba, bokának pedig ez volt az utolsó csepp a pohárban, hirtelen eltűnt a valóság, most ő lett a mama, és lendült a keze, ahogy neki szokott, ütötte, ahol érte, és feri hiába kiabálta, hogy sajnálja, nem úgy értette, boka csak nem hagyta abba, a szemei ugyanolyan lelketlenül néztek, mint az anyjáé, és már folyt a vér, talán már áts feri néhány foga is ki lett verve, amikor boka rájött, hogy nem különbözik semmiben az anyjától.

a/n
word count: 471
naa milyen hosszú, erre én sem számítottam 😳