Falkátlanul

3. Nyárbúcsúztató

Leültem a szikla tetején. Innen messzire el lehetett látni, még a felszálló füstöt is, ami a falkámtól jött. A nyárbúcsúztató ünnepségünk egyik alapeleme volt a hatalmas tűz, amit majd körbe tudunk ülni, táncolni. Kíváncsi voltam, hogy vajon ki fogja levezetni a szertartást, hiszen ez a sámán feladata lenne. Bár táncosok mindenképpen lesznek, én is köztük vagyok, de kellene több zenész és énekes is. Halkan dudorászni kezdtem az egyik régi dallamot, amire próbáltunk a falkatársaimmal. Mosolyogva ütöttem hozzá a ritmust a lábammal.

- Hé Alo!

Gyorsan hátrafordultam, amikor megszólítottak. Észre se vettem, hogy valaki követett. Nahuel barátom máris felkapaszkodott mellém. Azon a mezőn trónoltunk ahol a legtöbbször láttam a fehér farkast. Úgy gondoltam ez egy fontos hely lehet neki, így sokszor jöttem ide, hátha felvehetem vele a kapcsolatot.

- Olyan gyorsan rohantál az erdőben, hogy alig tudtalak utolérni. Végül a szagod után jöttem. - ült le ő is.- Jó kis hely.

- Az - bólintottam.

- Hallom már az esti műsor megy a fejedbe. Nekem is. Már két hete csak ezt gyakoroljuk. Remélem nem rontom el.

- Nem fogod ne aggódj. Én már évek óta minden ünnepen táncolok. Majd súgok. - mosolyogtam rá visszafogottan.

- Azt megköszönném. - vigyorgott rám jókedvűen.

Kicsit még üldögéltünk és semmiségekről beszélgettünk, majd hazaindultunk. Már messziről lehetett hallani a nagy készülődést. Kisgyerekek rohangáltak körbe körbe, amíg a szüleik színes szalagokat feszítettek ki, ételt csináltak, asztalokat és székeket pakoltak. Nita Tylerrel beszélgetett, a lány már hagyományőrző viseletben volt, méghozzá a sámán ruhájában. Amikor megláttam azt hiszem egy kicsit szíven ütött. Elvileg nekem járna. Tudom, hogy nem értek egyáltalán egy szertartás levezetéséhez, se semmihez, de nekem adatott meg a látás. Kicsit irigyeltem, hogy Tyler őt bízta meg, és engem meg se kérdezett erről. Legalább az engedélyemet kérte volna, vagy hagyhatta volna, hogy én válasszak valakit. Bár belegondolva azt hiszem én is Nitát akartam volna. Az egyik legmegbízhatóbb lány volt a falkában, és a legerősebb is.

- Nahuel! Alo! Menjetek a többiekhez készüljetek a táncra. - szólt hozzánk Tyler amint megpillantott. Hosszú pillanatokig néztem a falkavezért. Talán kicsit dühösen, mert eléggé megilletődött miatta, de végül elfordult és tovább beszélt Nitával.

- Hé Alo. Mi bajod? Azt hittem neki akarsz ugrani Tynak. - fogta meg a vállamat Nahuel.

- Mi? - meglepve pislogtam, majd megráztam a fejem.- dehogy. Nem, nem. Csak elbambultam.-bizonygattam neki elpirulva. - Gyere menjünk. Még arcfestést is kell csinálnunk. - mosolyogtam zavartan, majd az egyik újonnan felállított sátor felé igyekeztünk. Ott kaptuk meg a ruháinkat.

Hamar leszállt az este. A nagy tűz már lobogott, egy hatalmas dámszarvas pedig már órák óta sült rajta, de most néhány férfi odament, hogy leszedjék, és a hosszú asztalra tegyék, ami kint volt a szabad ég alatt. Ma pont újhold volt, így a sötétben csak a csillagok és a tűz adott fényt. A táncosokon és a sámánon kívül a többiek nem öltöztek be. Esetleg felvettek egy tollas fejdíszt, vagy kifestették az arcukat, de nem vitték túlzásba. Én izzadva ültem a táncosokkal a teljes tollas, díszes felszerelésben, és vártuk, hogy Nita megkezdje az ünnepséget.

Nemsokára a lány elő is került, a tűz elé állt. Kezében egy sámándob és egy csörgő volt, ami egy botra volt erősítve. A csuklóján is volt egy csörgő. Szegény lánynak még inkább melege lehetett, mert egy rendes medvebőrt kellett viselnie, ami alól alig látott ki. Így kezdett bele az ősi rituális mantrába, amihez ütötte a ritmust. Ezzel az áldással kezdetét is vette hivatalosan az ünnep. Rekedt erőteljes hangjához később többen is csatlakoztak, majd a mantrából ének lett, amihez bekapcsolódott egy két hangszeres is. Mi is énekeltünk, legalábbis én teljes szívemből fújtam a dalokat. Amint a hangulat a tetőfokára hágott, összeült egy furulya, pánsíp, dob együttes, és belekezdtek a mi számunkba. Igazából sokkal természetesebb lenne, ha csak úgy táncolnánk magunktól, nem pedig betanult koreográfiát csinálnánk, de valamiért egy pár éve már ezt a hagyományt követtük. Legalább a kisebbek akik benne voltak jobban beleélhették magukat már magába a felkészülésbe is.