Egy meleg fiú története

tizennegyedik

Rövid idő alatt lettem teljesen kétségbeesett. Hirtelen semmilyen göncöt nem találtam, amit megfelelőnek tartottam volna, ígyhát a szekrényem elé rogytam és úgy bámultam az abban lévő ruhákat, mintha éppen egy világ omlana össze körülöttem. Bizonyos értelemben úgy is volt csak egy kicsit drámaibbra vettem a figurát.
Halk kopogás hallatszódott az ajtómon, de annyira magamba roskadtam, hogy szinte észre sem vettem csak mikor valaki a nevemen szólított.

-Jimin, jól vagy? - lépett be Namsun a szobámba.

-Persze, nincs semmi baj. - erőltettem magamra egy mosolyt.

-Akkor miért vágsz ilyen világfájdalmas képet? - telepedett mellém a nő.

-Valaki elhívott ma este egy buliba, de nincs mit felvennem. - sóhajtottam nagyot.

-Ó, csak nem randid lesz? - lelkesült fel egyből és olyan hangosan kérdezte, hogy nagyon megijedtem, apa meghallja és mérges lesz.

-Nem, nem, dehogyis! - csitítottam egyből. - Csak egy régi barátom és sokáig nem kereste a társaságom, szóval most szeretnék jó benyomást tenni rá. - motyogtam és talán nem győztem meg, mert túl elkeseredett volt a hangom, de nem tette szóvá.

-Szeretnéd, hogy segítsek?

-Komolyan? - kaptam fel a fejemet és Namsun kedvesen mosolygó arcára néztem, mire bólintott egyet és egyből a ruháim kezdte átnézni.

Végül egy sima sötétkék farmernél és fekete pólónál döntöttünk, amit betűrtem a nadrágba. A hajamat is segített beállítani, sőt, még egy enyhe sminket is csinált nekem. Kicsit fura volt, de mikor a tükörbe néztem, egy másik srác nézett vissza rám és esküszöm helyes volt még úgy is, hogy a szemüveget vissza kellett vennem. Lassan eljött az idő, én pedig idegesen ültem a konyhában egy pohár vízzel előttem és a lábamat ráztam.

Apa és Namsun jöttek be és egyből összehúztam magam a férfi láttán. Egyre többet találkoztunk, de nem igazán beszélt velem, annál inkább figyelt. Kicsit tartottam tőle, hogy ő is félre érti a helyzetet és nem fog neki tetszeni az, hogy bulizni megyek, nehogy még nagyobb szégyent hozzak rá.

-Mikor jön a fiú? - érdeklődött a nő. Apa egyből felkapta a fejét én pedig majdnem leájultam a székről.

-Nem sokára. - válaszoltam vontatottan és nem is mertem felnézni. Abban a pillanatban csöngettek be, de mielőtt felálltam volna, Namsun már ki is nyitotta a bejárati ajtót, majd halk beszélgetést lehetett hallani.

-Jó estét Mr. Park! - hajolt meg apa előtt Jungkook.

-Á, Jungkook! Mi járatban? - lepődött meg apa.

-Minnievel buliba megyünk! - pillantott rám egy lehengerlő mosollyal arcán Jungkook.

-Értem. Hát jó szórakozást! - veregette meg hátát ő is mosolyogva. Kicsit elszomorodtam, mert nekem semmit nem mondott, nemhogy bíztatott volna, de megszokhattam már, ezért próbáltam nem mutatni, hogy az élettől is elment a kedvem.

-Mehetünk? - hallottam meg a fiú hangját, mire egyből feleszméltem és kurtán bólintottam egyet, majd az előszobába mentem, hogy felvegyem a cipőmet, de mikor a kabátomért nyúltam volna, Namsun rám szólt:

-Ugye nem azt a kabátot akarod felvenni?

-De igen...

-Az nem megy a szerelésedhez! - rázta meg a fejét. Nem értettem miért mondja, hiszen egy egyszerű fekete kabát volt, az meg mindenhez megy, nem? Ráadásul nem is sokáig lett volna rajtam csak kint.