Rövid idő alatt lettem teljesen kétségbeesett. Hirtelen semmilyen göncöt nem találtam, amit megfelelőnek tartottam volna, ígyhát a szekrényem elé rogytam és úgy bámultam az abban lévő ruhákat, mintha éppen egy világ omlana össze körülöttem. Bizonyos értelemben úgy is volt csak egy kicsit drámaibbra vettem a figurát.
Halk kopogás hallatszódott az ajtómon, de annyira magamba roskadtam, hogy szinte észre sem vettem csak mikor valaki a nevemen szólított.
-Jimin, jól vagy? - lépett be Namsun a szobámba.
-Persze, nincs semmi baj. - erőltettem magamra egy mosolyt.
-Akkor miért vágsz ilyen világfájdalmas képet? - telepedett mellém a nő.
-Valaki elhívott ma este egy buliba, de nincs mit felvennem. - sóhajtottam nagyot.
-Ó, csak nem randid lesz? - lelkesült fel egyből és olyan hangosan kérdezte, hogy nagyon megijedtem, apa meghallja és mérges lesz.
-Nem, nem, dehogyis! - csitítottam egyből. - Csak egy régi barátom és sokáig nem kereste a társaságom, szóval most szeretnék jó benyomást tenni rá. - motyogtam és talán nem győztem meg, mert túl elkeseredett volt a hangom, de nem tette szóvá.
-Szeretnéd, hogy segítsek?
-Komolyan? - kaptam fel a fejemet és Namsun kedvesen mosolygó arcára néztem, mire bólintott egyet és egyből a ruháim kezdte átnézni.
Végül egy sima sötétkék farmernél és fekete pólónál döntöttünk, amit betűrtem a nadrágba. A hajamat is segített beállítani, sőt, még egy enyhe sminket is csinált nekem. Kicsit fura volt, de mikor a tükörbe néztem, egy másik srác nézett vissza rám és esküszöm helyes volt még úgy is, hogy a szemüveget vissza kellett vennem. Lassan eljött az idő, én pedig idegesen ültem a konyhában egy pohár vízzel előttem és a lábamat ráztam.
Apa és Namsun jöttek be és egyből összehúztam magam a férfi láttán. Egyre többet találkoztunk, de nem igazán beszélt velem, annál inkább figyelt. Kicsit tartottam tőle, hogy ő is félre érti a helyzetet és nem fog neki tetszeni az, hogy bulizni megyek, nehogy még nagyobb szégyent hozzak rá.
-Mikor jön a fiú? - érdeklődött a nő. Apa egyből felkapta a fejét én pedig majdnem leájultam a székről.
-Nem sokára. - válaszoltam vontatottan és nem is mertem felnézni. Abban a pillanatban csöngettek be, de mielőtt felálltam volna, Namsun már ki is nyitotta a bejárati ajtót, majd halk beszélgetést lehetett hallani.
-Jó estét Mr. Park! - hajolt meg apa előtt Jungkook.
-Á, Jungkook! Mi járatban? - lepődött meg apa.
-Minnievel buliba megyünk! - pillantott rám egy lehengerlő mosollyal arcán Jungkook.
-Értem. Hát jó szórakozást! - veregette meg hátát ő is mosolyogva. Kicsit elszomorodtam, mert nekem semmit nem mondott, nemhogy bíztatott volna, de megszokhattam már, ezért próbáltam nem mutatni, hogy az élettől is elment a kedvem.
-Mehetünk? - hallottam meg a fiú hangját, mire egyből feleszméltem és kurtán bólintottam egyet, majd az előszobába mentem, hogy felvegyem a cipőmet, de mikor a kabátomért nyúltam volna, Namsun rám szólt:
-Ugye nem azt a kabátot akarod felvenni?
-De igen...
-Az nem megy a szerelésedhez! - rázta meg a fejét. Nem értettem miért mondja, hiszen egy egyszerű fekete kabát volt, az meg mindenhez megy, nem? Ráadásul nem is sokáig lett volna rajtam csak kint.
![Kurvára az enyém vagy! [Yoonmin ff.] von army_vok_morexddd](https://img.wattpad.com/cover/318680642-80-k452206.jpg)
-Nincs másik kabátom. - mondtam.
-Hajun, neked van egy bundás farmer dzsekid, lehoznád Jiminnek? - fordult apa felé, mire meghűlt bennem a vér. Azt gondoltam apa ebbe nem menne bele, hogy pont én hordjam a kabátját, de ő lassan bólintott és el is tűnt. Jungkook a derekamra tette a kezét, én pedig felnéztem rá, mire rám mosolygott, amolyan bíztatólagosan, majd el is vette tappancsát, újjabb égő felületet hagyva maga után a testemen. Apa vissza is ért és átadta a nőnek a kabátot, aki felém nyújtotta. Hol a nőre, hol a dzsekire, hol apára néztem, de nem nyúltam az anyagért, amit Jungkook elégelt meg és elvette azt, majd szabályosan rám adta. Persze nagy volt rám, de jól éreztem magam benne és elmosolyodtam, ahogy ujjait figyeltem, amik eltakarták a praclijaim, mert hosszabbak voltak mint a karom.
-Nagyon jól áll, Minnie! - dícsért meg a fiú, amit Namsun is követett, apa pedig biccentett a fejével.
-Köszönöm. - pirultam el picit, ezért gyorsan elköszöntem és kiléptem a házból, Jungkook pedig kuncogva követett. A dzsekiből áradt apa illata és nagyon jó volt magamon hordani, mégha csak Namsun unszolására is adta oda. Értékeltem, hogy nem csapott cirkuszt miatta, de tartottam tőle, hogy ha kettesben leszünk, szóvá fogja tenni. Az volt a tervem, hogy amint hazaérek, kimosom neki, mert tudtam, hogy zavarná ha miután a bőrömhöz ért, az övéhez is hozzá érne.
Jungkook kocsijával mentünk a buli helyszínére, az út pedig csendben telt. Sok minden kavargott a fejemben és nem tudtam örüljek-e vagy ne az eseményeknek, amik akkoriban történtek velem. Határozottan jó dolgok voltak, de nem tudhattam, hogy a sors nem-e csak gúnyt űz belőlem és mikor elbízom magam, újra elvesz tőlem mindent.
-Jól vagy? - törte meg a csendet végül Jungkook.
-Persze. - erőltettem magamra egy mosolyt. Igazából fogalmam sem volt mit érzek. A félelem, hogy újra elveszíthetek mindent, megmérgezte az egészet.
-Namsun nagyon kedves és ravasz nő! - kuncogott vezetés közben.
-Igen, az. - somolyogtam, hiszen nem véletlen nem illett a saját kabátom a szerelésemhez. Hálás voltam neki, hogy fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy apa és köztem ismét normális kapcsolat legyen.
Nem sokkal később már a ház ajtaja előtt álltunk, ahol a buli nagyban zajlott. Iszonyatosan izgultam, mivel nem akárkivel érkeztem, hanem a nagy menő Jeon Jungkookkal és ez fel is tűnt mindenkinek, ahogy beléptünk a lakásba. Az összes szempár ránk szegeződött, mire nyeltem egy nagyot és inkább lesütöttem a szemeimet. Jobb volt nem látni semmit. Leraktuk a kabátjainkat, aztán Jungkook megfogta a csuklómat és a konyha felé húzott, majd a kezembe nyomott egy sört, azzal a szöveggel, hogy lassan kortyolgassam, de én rögtön egy hatalmasat nyeltem az italból. Kellett egy kis bátorítás.
-Van kedved táncolni? - kérdezte és a tömeg felé mutatott.
-Nem tudok táncolni! - jelentettem ki.
-Ne hazudj Minnie! Szerinted nem emlékszem milyen jól nyomtad régen? - vigyorodott el.
-Gyerekek voltunk és csak szórakoztunk. Nem akarlak leégetni! - ráztam meg a fejem. Az egyik ötletem ugyanis az volt, hogy kilencedikben gáznak tartott és azért hagyott magamra. Ha lehetett, akkor mégegyszer nem akartam, hogy ez baj legyen.
-Ne hülyéskedj már, jól mozogsz és nem tudsz semmivel leégetni! - fogta meg a csuklómat, majd behúzott a nappaliba, ami tánctérként szolgált. Ő hamar beleélte magát a táncba és a buliba, de én nem tudtam elengedni magamat, már csak azért sem mert még mindig voltak, akik minket figyeltek és sugdolóztak. Annyit csináltam, hogy egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyomat, majd vissza, mindezt ütemre. Nem szépítem a dolgot, haza akartam menni és inkább olvasni vagy filmet nézni. Sosem voltam parti arc és soha nem is bántam, mert nem hiányzott az életemből. Egyszerűen nem olyan beállítottságú voltam.
-Elmegyek mosdóba! - kiabáltam oda Jungkooknak, aki felmutatta a hüvelykujját, hogy megértette.
Átverekedtem magam a tömegen és megkerestem a mosdót, ahol egy kisebb sor állt, amibe szépen beálltam és vártam, hogy végre bejussak a vécére.
-Jimin, te hogy-hogy itt? - hallottam meg egy hangot mögülem, mire megfordultam és Choa állt ott. Őt a könyvklubból ismerem és jóban is voltunk, úgyhogy egyből mellém állt és várta a válaszomat.
-Egy... - azt akartam mondani, hogy egy barátommal jöttem, de nem tudtam ez helyes-e, így kitaláltam valami mást. - Egy kicsit ki akartam kapcsolódni. - vontam meg a vállamat.
-És pont Jeon Jungkookkal? - húzta fel a szemöldökeit. - Nem tudtam, hogy jóban vagytok!
-Ó, hát az csak véletlen... - motyogtam és szerencsére én jöttem a sorban, ezért gyorsan besiettem a mosdóba és magamra zártam az ajtót.
Elvégeztem a dolgomat, majd kezet mostam és a tükörbe nézve rendbe hoztam a hajamat meg a sminkemet is. Kint elslisszoltam a lány mellett, hogy ne tudjon faggatózni, aztán a nappalihoz érve megálltam, hogy szemeimmel megkeressem Jungkookot. Meg is találtam, de éppen a barátnőjével táncikált nagyban, amit nem igazán akartam látni. A szívem megfacsarodott és inkább a konyhába mentem, hogy másik sört bontsak magamnak, mert az előzőt leraktam valahova és nem szívesen ittam volna meg, ki tudja nem-e raktak bele valamit.
-Azta, Park Jimin megtisztelt minket a jelenlétével? - állt meg előttem Ten, miközben valami tea színű piát öntött magának. Nem válaszoltam neki, mert nem tudtam mit mondhatnék és nem is volt nagyon kedvem beszélni, pláne nem vele. - Illik válaszolni ha kérdeznek vagy téged nem tanítottak meg otthon erre? - lépett közelebb.
-De igen. - megremegett a hangom. Ez a srác elég félelmetes tudott lenni és sokkal erősebb is volt mint én. Nem akartam provokálni, attól több eszem volt.
-Hallom Kookkal jöttél. Manapság sokat lógtok együtt, pedig azt hittem már sikerült kivernelek a fejéből. - ivott egy nagy kortyot.
-Ezt hogy érted? - kíváncsiskodtam. Végre megtudhattam valamit Jungkook okairól, amiért nem keresett többé.
-Olyan szánalmas voltál mindig, JK pedig jobbat érdemelt mint a te társaságod, ezért elértem, hogy ne barátkozzon veled többé, bár nem kellett sokáig győzködni, hamar belátta, hogy igazam van. - rántott vállat. - Ne vedd rossz néven, de elég buzisan nézel ki és ha veled mutatkozott volna még azt hitték volna, hogy meleg, amivel elvágta volna magát a suliban, így választania kellett és jól döntött. - vigyorodott el. - Most is csak azért van veled, mert megsajnált téged, azért amilyen béna vagy és senki nem akar veled haverkodni. - csóválta meg a fejét szánakozva, aztán mint aki jól végezte dolgát, otthagyott.
Megtudtam hát az okát, amiért elhagyott, a legszomorúbb pedig, hogy egy részem megértette őt ezért. Neki többet értek az olyan dolgok, mint a népszerűség, bulik, csajok mint én és választania kellett. Nem volt rám szüksége sem kilencedikben, sem akkor. Mégis a másik felem teljesen összetört. Jungkook eldobott engem a felszínes barátságokért és semmibe vette a hosszú éveket, amiket együtt töltöttünk. Most pedig már biztosan is tudta, hogy meleg vagyok, ezért nem értettem miért mutatkozott velem, mikor régebben csak a gyanúja miatt eltolt magától. Tudtam, hogy zavarja az, ami vagyok és hiába sejtettem, hogy csak sajnálatból közeledett újra felém, rettenetesen fájt. Fizikai fájdalmat éreztem a mellkasomban és a szemeim bekönnyeztek, de nem sírhattam. Eljött az az idő, amitől tartottam, hogy megint összezúz majd, viszont akartam egy utolsó estét vele. Nem voltam kész elengedni őt úgy hirtelen, hiába csak sajnált engem én szerettem őt, minden létező módon és teljes szívemből.
Köszönöm, hogy elolvastad!🖤
