Nem számít | VKOOK (BEFEJEZETT)

27

Dühös volt, elkeseredett, ha tehette volna, lehámozta volna az előtte álló férfi bőrét, húsát is csontjairól, tombolni akart, cincálni és üvölteni., tehetetlenül járkált fel s alá, mintha ezzel csökkenteni tudta volna a benne őrjöngő feszültséget, persze ez lehetetlen volt.

Nem tehetett semmit, szenvedett, sírt, és rombolt, a kis tábor felbolydult hangjaira és a tárgyak hangos csattanásaira, a férfi dühödt fenevad módjára tajtékzott, őrjöngött, fel-alá csörtetett, nyomában az egyetlen személlyel, akit mindennél jobban meg akart ölni.
Azt hitte annál nem lehetett rosszabb, hogy Taehyung eltűnt, a szerelme, az Egyetlene, ráadásul Jackson tehetett minderről, hazáig kellett volna kísérnie, de nem tette, magára hagyta, ezzel egy olyan lavinát indítva el, amit hozhatott helyre senki többé.

Namjoont elvesztették.

Tudtuk nélkül indult párja keresésére, Jacksonnal, s az utóbbi elmondása alapján rábukkantak a helyre, ahol a fiút rejtegették - maga volt a pokol, egy gusztustalan fészek, rengetegen voltak, nem tudta kimenteni a férfit, hiába volt tapasztalt, erős alfa, egyszerűen képtelen volt. Legalábbis ezt hajtogatta állandóan, hogy ő megtett minden tőle telhetőt, mégsem bírt velük, így mentve saját irháját fogta végül menekülőre, hátrahagyva vezérét, akiről azt sem tudták él-e még egyáltalán.
Az ónix hajú ezért volt elkeseredett, elveszett, reményvesztett, üvöltött és tombolt, hiába fogták le többen is, agresszívan, dühödten hajigálta le magáról a segítő lelkeket.

- Rohadj meg Jackson! Egy utolsó, alávaló féreg vagy, semmi több! Nem tudtál segíteni, igaz?! Tudom ám, mi jár az ocsmány kis fejedben! Mindvégig magadnak akartad a hatalmat, a vezetést, képtelen voltál elviselni, hogy más parancsolgasson neked, és ez pont kapóra jött! - Magából kikelve ordította, köpte a szavakat a másik arcába, aki vicsorogva, remegve fogadta a szóbeli támadást, a vádakat, izmaik pattogtak, a levegőben tapintható volt a feszültség, fojtogató; az asszonyok és a gyermekek féltek, de még az idősebbek, rutinos farkasok is verejtékeztek a hirtelen jött ellentéttől, s kétségbeestek: mi lesz most velük? Nem volt alfa, nem volt vezérük, egy ilyen közösség enélkül halálra volt ítélve.
Sírtak, gyászoltak és jajgattak, de Jungkook képtelen volt elfogadni, hogy ennyire egyszerűen feladták, bosszantotta, fújtatva, lángoló tekintettel nézett végig a szánalmas csapaton.

- Szedjétek össze magatokat! Azt sem tudhatjuk, valóban elveszett! Ilyen hamar eltűnik belőletek a küzdőszellem?! - Széttárta karjait, vérben forgó szemekkel lépett közelebb hozzájuk. - Ha ennyire elanyátlanodtok vezető nélkül... Akkor leszek a következő én. - Eresztette le karjait, hangja elhalkult a mondat végére, síri csend uralkodott a kis kunyhók között. Fiatal volt, tapasztalatlan, de az ősi erő benne lakozott, s ahogy teltek a napok, de még az órák is, egyre érettebbé vált, dühét is képes volt valamelyest szabályozni, megfontoltabb lett, nem rohant hanyatt homlok Namjoon és párja után. Volt mit fejlődnie, ezzel nagyon is tisztában volt, mégis, valakinek vezetni kellett, enélkül mindannyian elvesztek volna, alkalmasabb fiatal pedig nemigen leledzett a táborban.

- Te? - Jackson szabályosan kacagott a felvetésen, fejét hátravetve fuldokolt a nevetéstől, holott egyáltalán nem volt vicces, amit a másik mondott. - Pont te? Annyi közöd sincs a falkához, mint a nyomorult kis szerelmednek. - Vetette foghegyről a szavakat.
Az ónix hajú tekintete elsötétült, félig leeresztett pillái alól sandított a másikra, farkashanggal keveredve hallatta mély orgánumát, ezzel hátrálásra késztetve a másikat.

- Ha valakinek joga van magára venni az alfa megnevezést, az én vagyok. - Húzta ki magát, melle erőtől, magabiztosságtól duzzadt, s nem is állt messze a valóságtól; telibe trafált, hiába nyitotta szólásra ajkait a másik, éppen csúfolódó, gúnyos megjegyzésekkel illette volna őt, úgy tűnt az élet nem úgy hozta, ahogyan ő vágyta a folytatást.

- Valóban, neki van joga irányítani mindannyiunkat. - Lépett előre egy nő, egykor gyönyörű arcát bölcs ráncok, szarkalábak díszítették, ajkai mindent tudó mosolyra húzódtak. Kivétel nélkül az összes lélek az idős hölgyet figyelte, a falu bölcsét, szinte lélegzetüket visszafojtva, mintha a szél is megdermedt volt a fák között. - Vére a legtisztábbik vonalból származik, mindnyájan tudjuk, ki hozta a világra őt, ő, aki már nem lehet közöttünk. Az alfák legnemesebbike, te is annak születtél Jungkook, neked kell a kezedbe venned a sorsunkat. - Ráncos, meleget sugárzó tenyerét a fiú vállára simította, szemei reménnyel és kedvességgel teltek, amitől az érintett gyomra kellemes görcsbe rándult. Nem hazudott, valóban, a falka legöregebbjei tisztában voltak azzal, nem a levegőbe beszélt, megalapozottak voltak állításai, s igazat is adtak neki, egyetértően hümmögve a háttérben.

Jackson felháborodva horkantott, íriszei vadul villogtak, nem akarta elfogadni, egy szavát sem akarta hinni az imént hallottaknak. Hogy is hihette volna, ha a történet mind ő előtte zajlott, fogalma sem volt a régi hierarchiáról?
- Na ne szórakozzunk. Pont ő? Honnan tudhatjuk biztosra, hogy nem tévedtek, hogy egyáltalán az-e, akinek hiszitek? Teljesen ismeretlenül bukkant fel egy nyomorult kis faluból! - Csapkodott karjával, erősen gesztikulálva, mintha ezzel nyomatékosította volna szavait.

- Nyugodj meg gyermekem. Ha kivetésed van a döntésünkkel kapcsolatban, s talán te akarnád az alfa nevet magadnak.. úgy megmérkőzhettek.. Mindennek ára van. - Búgta sejtelmesen, a két férfi automatikusan egymást nyársalta tekintetével, pillanatokon belül.

- Van fontosabb dolgunk is. Ezzel az értelmetlen szájalással csak Namjoont gyalázzuk meg, és elássuk, amit eddig tett értünk. Csak addig bírjuk ki, amíg visszatér, segítsük őt, menjünk érte, szervezkedjünk. Mindenről dönteni fog, amint visszatér hozzánk. Mit szólsz? Benne vagy? - Nyújtotta Jungkook nagy tenyerét, kissé szájhúzva, de ezt tartotta a legjobb megoldásnak, feleslegesnek tartotta a küzdelmet, a belső összetűzéseket, s ugyan ő lett volna a legboldogabb, ha a másikat a földre taszíthatta volna, megmutatva hol is a helye a falkában, és korábban a düh is elég rendesen kikezdte idegeit, tartania kellett magát. Máskülönben nem lett volna méltó az új címre sem.

- Nem. - Vicsorgott rá a csupán egy évvel fiatalabb fiú, ökölbe szorított kezekkel bámult rá, mintha csak tüzes íriszeikkel megvívhatták volna saját csatájukat. - Győzzön a jobb farkas, Jeon. - Maga mellé köpött a földre, fintorogva, ujjai megmarkolták a saját felsőtestét takaró anyagot, hogy reccsenve szakítsák le azt, apró kis darabokra szaggatva a lenge darabot, ezzel megvillantotta izmait, bordái bőrének feszülve pattogtak és kezdtek a legborzongatóbb dallamba, ahogyan megkezdődött az átalakulás.

Sziasztok!
Ki hogy viseli ezt a semmittevést? Kiborító nem? Lassan megszámolom a hajszálaim🤔
Igyekeztem, hogy hozhassak nektek egy részecskét, remélem tetszett ez a szösszenet is🤭
Borahae <3
💜💜🏳️‍🌈❤️❤️