Az új tekergők avagy Emily története

35 szösz

Ginny kikerekedő szemmel figyelte, ahogyan Emily a földre vágta magát, majd az ágyak alatt kezdett kúszni. Szobatársaik, akik döbbenten egymásra néztek megvonták a vállukat és Ginny az arcukból leolvasta, hogy bolondnak tartják Emily. Legszívesebben beszólt volna nekik, de nem tudott volna olyat mondani, ami megcáfolta volna a véleményüket. Emily fura volt és kicsit flúgos is néha, de igazán szeretettre méltó is.

- Meg van! Kiáltott fel Emily boldogan - Az ablak melletti az enyém csajok... megtaláltam anya jelét szóval ez az én ágyam lesz – csapott boldogan a matracra, majd rá kacsintott Ginny-re - Gyere mellém az a nénikémmé volt jó helyen leszel ott Ginny – Ált fel Emily és haja kócosan állt szanaszét, ami még örültebbé tette a kinézetét – hát ezt most meg kell írnom anyáéknak.

- Szerintem várj vele, mert már nagyon késő van. Holnap is lesz nap – ásított Ginny és eldőlt a neki kijelölt ágyra.

- Igaz - Húzta el a száját Emily és felnyitotta a ládáját, hogy kivegye a hálóingét, de mindenki ijedségére felsikkantott.

- Ugye nem valami szörnyűséget hoztál? Rémüldözött a szobatárs.

- Sue ne bolondoz – forgatta a szemét Emily.

- Sarah a nevem – fortyant fel a lány.

- Sue vagy Sarah nem mindegy? Legyintett Emily és Ginny halkan felkuncogott - elfelejtettem oda adni a süti Nevillnek, amit anya küldött neki – kapta ki a dobozt a lányt és kifordult a szobából. Ginny csak fáradtan intett neki ismerte már annyira a lányt, hogy tudja valamiben megfékezni Emilyt lehetetlen volt.

- Most hová ment? Kérdezte Sarah.

- Ő mindig ilyen zizi? Kérdezte a még be nem mutatkozó szobatársnőjük.

- A fiúkhoz – felelte Ginny – és igen ő mindig ilyen zizi – nevetett fel Ginny.

A fiúk összerezzentek, mikor kicsapódott az ajtó és Emily állt ott hanyag eleganciával. Dean, aki éppen a pizsamája felsőjét gombolta döbbenten mérte végig a lányt, aki kócos hajjal, vadóc külsővel és gőgös ábrázattal állt a küszöbön. Seamus halványan elmosolyodott az ágyán ülve és kihúzta magát.

- Szerintem eltévedtél kis lány – mosolyodott Emilyre Seamus.

- Emily a nevem és nem kislány és a bátyámhoz jöttem – mordult fel Emily, majd mosolyogva fordult Neville felé – ezt elfelejtettem oda adni neked. Anya küldte neked. Csokis mazsolás – nyújtotta a dobozt a fiú felé.

- A bátyja? – tátogta Dean a barátjának, aki hitetlenkedve mérte végig Emily-t majd Neville-t.

- Biztos nem – ingatta a fejét Seamus. Harry halványan elmosolyodott, miközben figyelte ahogyan Emily kivesz egy süteményt, majd bele harapva levágódott a földre és be nézet Neville ágya alá.

- Emi te mit csinálsz? Kerekedett el Neville szeme.

- Igen mi a francot művelsz? Kérdezte dühösen Ron.

- Pókokat keressek csak neked Weasley – szólt ki Emily, mire a vörös hajú fiú összerezzent – Neville, te apus ágyában húzod a lóbőrt.

- Itt aludt az apukád? Kérdezte lelkesen Neville és várakozóan figyelte a lányt, aki talán vágre többet elmondd az apjáról, de úgy ahogyan már sokszor is Emily nem válaszolt – bizony ez az ő szobája volt a cimboráival. Egy hold volt a jelképe – dugta ki a fejét Emily, majd át gurult Ron ágya alá.

- Mássz onnan ki Arrow! Förmedt a lányra Ron.

- Jellemző nem is érdemled meg ezt a helyed.

- Miért is?

- Mert én azt mondtam. Igazságtalanság, hogy pont az ő ágyában alszol.

- Milyen rajz is van ott – hajolt le Neville – ez egy csont akar lenni?

- Aham.

- És mit is jelent? Ki aludt itt? Kérdezte izgatottan Neville.

- Igen, mond már el – Szólalt meg Dean, de Emily egyik fiúval sem fogalakozott csak az utolsó ágyhoz kúszott. Harry felvonta a szemöldökét mikor a lány az ő ágya alá mászott. Furcsa és bolondosnak tartotta eddig, és amiket hallott róla Weasley-ktől biztosra vette, hogy a Mardekárba kerül, de valami rejtélyes oknál fogva nagyon bízott abban, hogy nem oda fog kerülni.

- Juj, Harry te az apád valamikori ágyában alszol. Tudtad? – nevetett fel Emily.

- Hogy? Vágódott le Harry a lány mellé és bemászott az ágya alá. Emily a pálcája halvány fényénél – amit Harry nem tudod elképzelni eddig hol tartott – rá bökött egy szövegre.

- A kviddics király James Potter nemes alvó helye – olvasta Harry az apró cikesz felé égetett szöveget, majd Emilyre nézet – mond az anyukád honnét is ismeri az apámat?

- A te apád aranyvérű volt, ahogyan az én nagyapám is. Ők ketten cimborák voltak – vont vállat Emily, majd kimászott és az ágyon guggoló Ronra nézet.

- Az én ágyam kié volt?

- Jamie bácsi egyik haverjáé – legyintett a lány, majd felállt és leporolta magát.

- Az enyémben? Kérdezte Seamus izgatottan.

- Minden bizonnyal egy áruló – húzta el a száját Emily, majd Ron elbújó patkányára nézet – milyen gyáva állatkád van.

- Te meg egy kottynyeles és hangos lány vagy.

- Nem tagadom – vonta meg a vállát Emily meglepve a fiúkat – Neville adj a fiúknak is a sütiből. Milyet küldjön legközelebb anya?

- Nekem mindegy. Fiúk ti milyet ennétek szívesen? A keresztanyám nagyon finom sütiket készít. Mondta büszkén Neville.

- Akkor ti nem vagytok testvérek? Kérdezte Seamus.

- Micsoda zsenivel van dolgunk – ingatta a fejét Emily – Neville a kereszttestvérem az én anyukám és az ő anyukája jó barátok voltak. Na, milyen sütit ennétek?

- Nekem tök mindegy, ha finom én bármit megeszek – vont vállat Seamus.

- Nekem is – mondta Dean.

- Ron?

- Nem kérek – mondta dacosan, mire Emily elhúzta a száját.

- Diósat lehetne? Olyat nagyon régen ettem – szólalt meg Harry halkan.

- Rendben – mosolyodott szélesen Emily – a nagyi receptjét imádni fogod, azt hiszem.

- Te mit keresel itt? Szólalt meg Percy szigorúan.

- Én? Mutatott magára Emily döbbenten, majd lebiggyedt az ajka – csak a bátyámnak akartam jó éjt kívánni, mert olyan furcsa és idegen ez az egész. Meg az anya is küldött neki sütit nem akartam vele várni. Remélem nem haragszol Percy. Pislogott ártatlanul Emily

- Többet ne forduljon elő és most hess a szobádba.

- Kedves tőled. Meg is írom az anyának – mosolyodott Percyre Emily, majd Nevillhez szaladva csókot nyomott az arcára és integetve a többieknek indián szökdeléssel elment az ici pici pókot énekelve.

- Fura ez a lány – szólalt meg Seamus Neville felé fordulva

- A látszat ellenére nagyon normális ám - nevetett fel a fiú.

- Na, persze – fortyant fel Ron.

- Én kedvelem – mondta Harry – aranyos lány... kicsit fura, de kedves.

Rettentően fárasztó napom volt annyira ki vagyok merülve, hogy sikerült a kollégáim előtt szimplán egy szédüléssel belezuhanni az árokba biciklistől... nem kis riadalmat keltve. Roppant kellemetlen volt ><ˇˇ  Szóval szerintem eljött az ideje a teljes pihenésnek szenteli a hétvégét mivel az ünnepek utáni hetek borzasztóan hosszúak lesznek, mert helyettesítések lesznek. Így ha nem lesznek friss szöszök/fejezetek akkor ez miatt lesznek. Szóval előre is bocsi.