Aranyköpések az osztályomtól

Hogyan tovább?

Akik régóta követtek, azok tudhatják, hogy idén végeztem az általános iskolai tanulmányaimmal. És ugye, ez a kis sztori ezeknek az időknek "megkoronázására" született, no meg persze, ha valamikor, pár év múlva esetleg vissza akarnám olvasni, hogy mik történtek velem általánosban, akkor ez a tökéletes hely, ahol ezt megtehetem.

Szeretném leszögezni, hogy nem tervezem törölni, illetve "privátba rakni" ezt a kis irományt, hátha valaki kedvet kap az osztályom hülyeségeire. Viszont! Ebbe a könyvbe már nem nagyon tervezek több dolgot írni, max. egy-két kis szösszenetet, ami eszembe jut. Bevallom őszintén, jobban megvisel ez a befejezés, mint azt előre terveztem, hiszen eme sztori lezárása, egyenlő nyolc év lezárásával is... Hiányozni fognak ezek a kis fejezetek, de minden vég, egy új kezdet, ami érvényes a könyveimre is (legalábbis, erre biztos). Szeptembertől gimnazista diák leszek, ami új tanárokat, új embereket, osztálytársakat és persze új aranyköpéseket is jelent. Az a könyv is ilyen lesz, csak természetesen más borítóval, címmel, stb.

Akik olvasták/olvassák, szívből remélem, hogy sikerült mosolyt csalnom az arcotokra, hogy megosztottam veletek ezeket a felejthetetlen mondatokat.

Nem tudom, ki hányadikos, de lenne egy tanácsom a nem-végzősök számára: töltsetek annyi időt együtt, amennyit csak tudtok. Élvezzétek egymás társaságát. A búcsú nehéz lesz, főleg, ha egy nagyon jó osztályod van. És persze, mindenkinek nagyon drukkolok, hogy abba az iskolába kerüljön, ahová menni szeretne! Lehet, vannak vagy lesznek nehéz, szomorú periódusok, de sosem szabad feladni! Nem akarok erről sokat mondani, de a felvételi előtt egy héttel, még kórházban feküdtem. Kórház előtt egy hónappal, egy nagyon közeli hozzátartozónk elhunyt és pár tanárom, rendkívül azt sugallta nekem, hogy belőlem nem lesz semmi, satöbbi, satöbbi... És, hogy mi lett? Fölvettek egy nagyszerű gimibe, a kedvenc városomban és már alig várom, hogy szeptember elsején ott kezdjem meg tanulmányaimat. Ezzel a pár mondattal nem magamat akartam fényezni, csupán elmondtam, hogy milyen előzményekkel ültem le januárban az írásbeli felvételik elé. Amikor már úgy tűnt, minden rendben, akkor jött a korona... Az első pár hét borzasztóan telt, konkrétan minden nap sírásban törtem ki, de azt hiszem ezzel (sem) vagyok egyedül...

Nos, így a végére eléggé eltértem az eredeti témától, szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm az olvasásokat, voteokat, és kommenteket. Szeptemberben találkozunk. ❤️

Puszi: Coralie.