Rockstar a párom [BEFEJEZETT]

159.

Adam

- Csakhogy ideértél.. - mondtam Mason-nek, ki mint egy kis félős nyuszi, úgy lépett be abba a faházba, ahova korábban hivattam.
- Miért hívtál? - elővettem a zakómból a fegyverem, majd csőre töltöttem. - Meg akarsz ölni?
- Nem. Előbb ülj le, csevegjünk.

- Szóval, nyilván rájöttél már, hogy nem vagyok sík hülye. Tudom, hogy Biersack-kel szövetkeztél vagy még azt csinálod. - le se tudta tagadni, az arckifejezésével mindent elárult.
- Élveztétek, hogy kicsináltok? Hm? - a kezem ökölbe szorult a dühtől
- Legalább annyira, mint ahogy te megölted az apámat, és amennyire tönkretettél egy szerető családot! - kiabálta a képembe. Hogy mi? Az apja?
- Nem értem.. Ki volt az apád?
- Mondjuk, akit meglőttél, és Andy-re kented.
- Nem tudtam, hogy van fia..
- Talán jobban utána kellett volna nézned, és itt sem kellene lennem! Szívtelen, mániákus ember vagy.
- Tudom édes.. Nézd, sajnálom apád, nyilván te is tudod, hogy meg kellett tennem annak érdekében, hogy Emily velem legyen.
Hálás lehetek apukádnak, mert a tervem sikerült! Velem van, van egy közös gyerekünk is, és boldog vagyok, boldog! Nem veheti el tőlem senki sem a szeretteimet!
- Túl aggresszív vagy, ahhoz, hogy tudj szeretni. Beteg ember vagy!
- Mindent tudsz rólam, tudóspajtás? - legszívesebben helyben megástam volna neki a sírját
- Ha tudnád miket tudok. Például, hogy gyogyóban kezeltetted magad, anyuci meg a gondodat viselte. Jól sejtem, hogy Emily megtalálásában is ő segített?
- Semmi közöd hozzá, hogy ki, hogyan mit tett! A lényeget már elértem.
- Igen? Kár, hogy a fegyver meló nem jött össze.. Olyan egyszerűen szállt a levegőbe az egész pereputty.. - mondta, dühítve ezzel engem
- Ha tudom, hogy egy áruló, megbízhatatlan pöcs vagy, már az első percben megfolytottalak volna a saját kezemmel!
- Ahhoz túl hülye voltál, valljuk be, hogy jól átlehetett palizni téged. - nevetett fel, mire felálltam és a fejéhez szegeztem a pisztolyt.
- Kussolj! Megakarsz most halni?
- Ezért hivattál nem? Vagy miért? Hallgatlak.. - mielőtt megérkezett volna idehivattam egy emberem, aki kint várt az épület mögött. Fütyülve jeleztem neki,hogy bejöhet.
- Gyere Jason, kötözd le! - adtam ki az utasítást.

A kezei megvoltak kötözve, a lábai szintén.

- Olyan jó téged így látni! Öröm rád nézni! - mondtam incselkedve
- Megöllek!!
- Oh, de pimasz lett valaki.. Jason, dugítsd el! - egy kettő öklös után már eszénél sem volt. Természetesen a későbbi felesleges beszéd érdekében, kapott egy vastag ragasztó csíkot is a szájára. Nem szeretem, ha valakinek feleslegesen jár a lepénylesője.

- Mi legyen vele? - kérdezte Jason
- Vidd el innen. Tudod melyik helyre.
- Igenis főnök!

Gyere Biersack, vedd el őt tőlem, ha tudod!

Emily

Meglepően sokáig maradt távol Grace és Adam. Legalább hosszabb időt tölthettem együtt Andy-vel.

- Elaludt.. - suttogta Andy, majd óvatosan átadta nekem.
- Gyere, fevisszük Lucy-t is a szobájába!

Mindenki a helyére került.
A hálószobába voltunk ketten.

- Szép szoba. - mondta, körülnézve a tekintetével
- Csúnya emlékekkel.. - mondtam lesütve a szemem
- Hogy érted?
- Itt nincs túl sok jó emlék Andy. Magyarázni sem kell.
- Bántott téged? - a lelkembe látott
- Nem számít!
- Emily! Ne csináld, mit tett?
- Én egy büszke nő vagyok! - mutattam magamra magabiztosan, mégis megtörve - Ha elmondanám, azzal felrúgnám az elveim! Itt vagyok, előtted állok, élek. És miért? Mert erős vagyok, értük! Érted! - mutattam a kicsikre, majd rá. - sajnálatot láttam a szemeiben, közelített felém a két kezével, hogy megfogja az arcom
- Nem akarom, hogy vígasztalj, vagy sajnálj! Nem kell! - egy könnycsebb lezúdúlt az arcomon.
- Túl büszke vagy. Néha ki kell engedned magadból a rosszat. Nem egy idegen vagyok számodra, aki előtt titkolóznod kell! Bármennyire is úgy gondolod, hogy sérti a női büszkeséged, amit elnyomsz magadban, ki kell adnod! Hadd segítsek rajtad!
- Hogy mondhatnám el..? - kérdeztem halk, megcsukló hangon
- Megerőszakolt? - a kérdés egyszerűen belémnyilalt. Előhozta azt a borzalmas és friss emléket. Olyannira friss, hogy még mindig vannak nyomai egy-két helyen, amit senki sem lát. A testi fájdalom egy dolog. A lelki fájdalommal mi lesz? Igaza van Andy-nek. Elnyomtam magamban, akár egy cigaretta csikket, hagytam elaludni. Most.. Annyira éget belülről a fájdalom, és a szégyenérzet.. Nem éreztem magam Nőnek!

A kérdése után térdrerogytam előtte. Ő lehajolt hozzám,hogy átkaroljon.

- Semmi baj, itt vagyok! - hajtotta a fejem a vállára,majd szorosan átölelt.
- Mi vagyok én??? Mi?
- Nem mi. Ki? A világon a legjobb és legerősebb ember! A gyerekeim anyja, a kincsem, az életem!
- Meg akartam halni! Hitvány, mocskos embernek érzem magam..
- Shh! Ilyenre ne is gondolj! Nekem kell hinned, nem másnak magadon kívül! Magadban is bíznod kell, másképp nem megy. Te magad mondtad, hogy határozott, erős nő vagy! Én is így gondolom! Ezen is túlleszel. Együtt átvészeljük!

Ekkor ajtónyitódás, majd Grace hangja hallattszott lentről.

- Menned kell.. - mondtam, majd letöröltem az arcomról a könnyeket
- Este eljövök, ha nem lesznek őrök. Igérem! - megcsókolta a homlokom, majd felállt
- Várj, - suttogtam - elterelem a figyelmét, te hátul kimehetsz.
- Biztos vagy benne?
- Igen.. Majd gyere utánam.

Sikerült kisurrannia.
A konyhába csaltam Grace-t.

- Pirosak a szemeid lányom, jól vagy?
- Ezért kértem a segítségét, a fejem szétrobban.. Valamit esetleg tudna adni?
- Menj fel a szobádba, csinálok neked egy finom főzetet, meglátot helyre jössz!

Így is tettem.

Bárcsak az a főzet mindent elmúlasztana. Mindent..