Szikra /Draco Malfoy FanFiction/

Harminchetedik Fejezet

Miután minden órámmal végeztem még gyorsan felugrottam a klubhelyiségbe lepakolni a tankönyveimet, hogy utána minden figyelmemet Harry felkészítésére tudjam szentelni. Ugyan egész nap fontos tanóráim voltak, ahol célszerű lett volna figyelni, mégse tudtam két percnél tovább a tananyagra összpontosítani. Időm nagy részében Harry járt a fejemben, ugyanis elég bizonytalan az egész tusa dologban, pláne úgy, hogy neki esze ágában sem volt benevezni rá. Bele se mertem gondolni, mi is történhetne vele ha valami rosszul sülne el az első feladat közben. Ha pedig nem ezek a rémképek lebegtek lelki szemeim előtt, akkor Draco csalódott és nyúzott arcával találtam szembe magam. Még külsős szemlélőknek is egyértelmű volt, hogy valami nincsen rendben vele, ám a fiú nem akart erről beszélni még nekem sem, így általában csak csendben figyeltem, ahogyan próbál nem megtörni.
-Rose! De jó, hogy itt vagy! -sietett elém Hermione amint megpillantott a klubhelyiségben. Arcán felhőtlen boldogság és izgalom tükröződött vissza, ami rám is pozitív hatást gyakorolt. Ugyan vélhetőleg sose leszünk túlságosan jóban Grangerrel, mégis próbáltam hozzá kedvesen viszonyulni Harry miatt, ugyanis neki minden lehetséges segítségre szüksége volt ebben a fejvesztett időszakban.
-Indulhatunk? -tűnt fel a lány mellett Potter is, akinek az arckifejezése kevésbé tűnt olyan biztatónak, mint amire számítottam. Kissé zavarodottan követtem a két jóbarátot az egyik üres tanterembe, amit alkalmasnak találtak a gyakorlásra. Harry megrökönyödve állt a szoba közepén, Hermione pedig, még mindig izgalomtól fűtve, nekiállt lapozgatni a sok könyv egyikében, amiket magával hozott. Én kíváncsian leültem az egyik padra, törökülésben, majd türelmesen vártam, hogy valamelyikük csináljon valamit.
-Szóval...- kezdett neki Hermione, ám láthatólag még nem a fő témáról akart beszélni, ugyanis néha-néha laposan Harryre pillantott, mint aki sántikál valamiben.
-Meghívtam Ront is, hogy segítsen. -bökte ki végül, és pont végszóra, egy vörös buksi bukkant fel az ajtóban. Harry csak egy nagy sóhajjal reagálta le a dolgot, valószínűleg már annyira ideges volt a tusa miatt, hogy felőle még maga Dumbledore is végignézhette volna a gyakorlását.
-Mi a terv? -szólalt meg halkan Ron, miközben helyet foglalt a mellettem elhelyezkedő padon.
-Mivel tudjuk, hogy Harry csodásan repül, így az lenne a legjobb, ha ezt próbálná meg kamatoztatni a tusán is. -vette át a szót Hermione, miután Harry láthatólag nem méltóztatott válaszolni Ronnak.
-De seprű nélkül nem tud repülni. Legalábbis tudtommal...- tette hozzá gúnyosan Weasley, egy igen hatásos szemforgatás kíséretében.
-Gondolom azért vagyunk itt, mert kitalálták hogyan legyen ott a seprűje is. -feleltem neki a lehető legkedvesebb hangommal, nehogy támadásnak vegye a dolgot.
-Pontosan!- pörgött tovább Hermione, nagyon lelkes volt, pedig biztos voltam benne, hogy nem az ő ötlete volt, ám őszintén szólva egyikőnknek se akadt egy használható terve se, így valóban ki kellett használni az első értelmes feltevést is.
-INVITO párna!- kiáltotta el magát Hermione, pálcáját a terem végében heverő kispárnára szegezve. A puha tárgy engedelmesen a lányhoz repült, aki hatalmas mosollyal fordult Harry felé.
-Próbáld meg te is! -lelkesítette a reményvesztett fiút Hermione.
Végül kiderült, hogy Harrynek volt igaza, ugyanis egész estig gyakoroltunk, és mégse sikerült neki hibátlanul megcsinálnia a begyűjtőbűbájt. Nekem és Hermionének is tökéletesen ment, ám minden lehetséges próbálkozás ellenére se tudtuk Harryből előcsalni azt a nyamvadt bűbájt. Ugyan párszor sikerült megmozdítania a kiszemelt tárgyat, semmi lényeges mérföldkövet nem értünk el, bár Harry egyszer véletlen képen találta Ront egy szótárral mivel útban volt.
-Holnap ugyan itt, ugyan ekkor? -kérdezte Hermione, miközben próbálta megvigasztalni letört barátját.
-Nekem jó. -vont vállát Ron, aki sértődötten fogdosta felpúposodott homlokát.
-Nekem is. -pillantottam rá a karórámra, majd sietősen elköszöntem a triótól, és rohanni kezdtem a könyvtár felé. A  hideg szél megcsapta az arcomat amikor kiléptem az iskolából, ám pulóverért semmiképpen nem akart visszafordulni, ugyanis félő volt, hogy addigra Dracot már nem találom a megszokott helyén. Kissé nagy elánnal nyitottam ki a könyvtár ajtaját, ezzel magamra vonva pár tanuló diák figyelmét, ám engem csak a helyiség végében elhelyezkedő asztal érdekelt. Szerencsémre egy magas, szőkés hajú alakot véltem felfedezni a tankönyvei fölé görnyedve, így vidáman indultam el felé.
-Szia. -köszönt először legnagyobb meglepetésemre Draco, ugyanis még csak fel sem nézett a könyveiből, mert valamit nagyon jegyzetelt.
-Honnan? Hogyan? -foglaltam helyet mellette, majd egy puszit nyomtam az orcájára.
-Olyan halkan osontál be a könyvtárba, hogy azonnal tudtam te vagy az. -nevetett fel csendesen, majd gyengéden átkarolt miután befejezte a leírandó mondatot.
-Sokat gyakoroltam. -mosolyodtam el én is, majd gyorsan átfutottam Draco jegyzeteit. Bájitaltan.
-Minek köszönhetem késői látogatásodat? -kezdett bele a könyvei elpakolászásába.
-Szükségem lenne a tanácsodra. -feleltem neki határozottan.
-Neked vagy Potternek? -találta fején a szöget, így pár pillanatig csendben mérlegelem magamban a lehetőségeimet.
-Is-is. -sóhajtottam fel szomorkásan, ám meglepetésemre Draco arcán semmi bosszúságot nem véltem felfedezni.
-Mesélj. -fordult végül felém, minden figyelmét nekem szentelve.

2