𝘸𝘦𝘭𝘭 𝘸𝘩𝘢𝘵 𝘪𝘴 𝘵𝘩𝘪𝘴, 𝘵𝘩𝘢𝘵 𝘪 𝘤𝘢𝘯'𝘵 𝘴𝘦𝘦?
𝘸𝘪𝘵𝘩 𝘪𝘤𝘦 𝘤𝘰𝘭𝘥 𝘩𝘢𝘯𝘥𝘴 𝘵𝘢𝘬𝘪𝘯𝘨 𝘩𝘰𝘭𝘥 𝘰𝘧 𝘮𝘦
Clancy arra ébredt, hogy feje a kemény fapadlóhoz ütődik, újra, és újra. Sötétkék, vérben ázott pólója többször fennakadt egy–egy, szegnek ítélt tárgyon. Szemhéjait erősen összeszorította, fogaival ráharapott alsó ajkára, míg sajogni nem kezdett. Kezeivel próbálta kitapogatni helyzetét, azonban mozdítani sem bírta. Aprókat lélegezve nyugtatta meg magát, majd felnyitotta sötétzöld szemeit. A lámpa égető, sárga fénye pillanatnyilag elvakította, végül tisztává vált a kép – kezei gyorskötöző rabságában sírtak fel, ahogy a már ismerőssé vált férfi véget nem érő folyosókon vonszolta kifáradt, sebesült testét. A hely idegen volt számára: a falak egyhangú fehérséggel, néhol vérfoltokkal bámultak vissza. Néhány terem mellett elhaladtak, azonban mindegyikben gyengén pislákoltak a fények. A padlóról éles szálkák fúródtak hátába, még több fájdalmasan sajgó zúzódást hagyva. Hirtelen mozgolódni és rugdosódni kezdett, megpróbálva kiejteni magát a fiatal férfi meglepően erős szorításából. Véletlenül oldalbordájába rúgott, amaz ingerülten hátrapillantott, majd ledobta Clancy lábait a földre és közel hajolt arcához. Forró, mentaillatú lehelete libabőrt hagyott a fiú karjain. Pulcsija olcsó kölni illatában úszott. A fiatal férfi – kiről már jól tudta, hogy Lucas Bakernek nevezik – feszült, komoly tekintete hamarosan egy széles, kissé groteszk mosollyá alakult.
— Ne legyél már ilyen. Mosolyogj! Hiszen ez a te nyereményed!
Alig tíz perccel ezelőtt Clancy egy asztalhoz kötözve tette fel életét néhány kártyalapra. Lucas őt és ismeretlen, Hoffmannak nevezett játékostársát arra kényszerítette, hogy egy három fordulós, elvetemült kártyajátékot játszanak, ahol a vesztes kínok között távozott a másvilágra. Clancy, leírhatatlan félelme ellenére is, próbált nyugodt maradni, miközben ujjai centiméterekre álltak borotvapengéktől, magas feszültségű áramvezetékektől vagy arca egy kiélezett fűrészlaptól. Társa azonban pánikolt és bőgött, egyre inkább könyörögve a férfinek a feladásáért.
— Kérlek. Engem otthon vár egy család. A kislányom, Melissa – rázta meg zsákba bújtatott fejét. Teste remegett a sírástól. – Nekem ki kell jutnom innen.
Clancy mellkasát most egy másfajta fájdalom szúrta – az egyfajta vétkesség. A kislányra gondolt, ki szobája ablakához tapadva várja a hazajövetelt, mely sosem következik be. A feleség, ki hetekkel később, zokogva fogja fel, hogy fel kell adnia a keresést, a reményét. Nagyot nyelve küldött vissza egy sírógörcsöt – talán hagynia kellett volna nyerni? Áldozattá válni, hogy a férfi visszatérhessen szerető családjához? Hisz ő maga is egy huszonnégy éves fiatal lélek volt, ki teljesen máshogy képzelte első munkanapját.
Amikor a kis filmes csapat elfogadta jelentkezését a kamarás pozícióban, úgy érezte, boldogabb nem is lehetne. Hiszen a főiskolát befejezve, még diákhitelben állva töltötte fel egy rövidfilmjét a világhálóra. Néhány hitevesztett hét után azonban Andre Stickland, a Sewer Gators néven futó, paranormális tévésorozat producere felkereste őt egy interjúra, mely egy sörözést jelentett egy közeli bárban. Személyiségével rögtön megvette Andrét, azonban annál nehezebb volt megkedveltetnie magát Peterrel, a műsorvezetővel – Andre viszont megnyugtatta, hogy kezdeti nehézség a férfival, hamarosan ő is megérti. Első igazi munkanapján, a dulvey-i két és fél órás utazás során többször emeltek egymásra hangot, az izgatottság, mely a felvétel beindításakor átjárta testét, mindent elfeledtetett. A hely rettentőnek, s hosszú évek óta elhagyatottnak tűnt, a falakból áradó szagok pedig gyomorfogatóan büdösek voltak. Mindemellett a hely, a család története hihetetlennek tűnt – minden megvolt, ami a másik kettőt lázba hozta. Ugyan mégis ki hitte volna, hogy tíz perc eltelte alatt eluralkodhat a káosz a csapaton, Andre rejtélyes eltűnésével...
Élesen szívta be a levegőt, és próbálta kavargó gondolatait szívverésével együtt lenyugtatni. Nem, gondolta, nem ez lesz a hely, ahol én meghalok. Egy sós könnycsepp végigfolyt megsebesült arcán, majd csatlakozott a gyöngyöző izzadtságcseppekhez. Tudta, hogy bármire is készül az őrült férfi, ő képes lesz – újra – elmenekülni szorító markából. A barátai, kiktől az elmúlt órákban aligha kapott életjelet, számítottak rá. A fiatal lány, kivel az éjszaka folyamán a pincében harcolt a szörnyek seregével, Katelyn hitt benne. Gondolatai és vágyai heves tengeréből az rántotta ki, ahogy Lucas újra megállt, lábait a földre tette, majd a férfi mellé guggolva biztosra ment, hogy a nála tartott kamera működik. A szemben lévő, rácsos ajtó mellett egy kódpanel árválkodott, melybe Lucas másodpercek alatt beírt egy jelszót, majd visszafordult az ijedt, ugyanakkor mélységesen zavarodott fiúhoz levakarhatatlan mosolyával.
— Te, barátom – Lucas ajkaiból a szó meglehetősen furán ízlett. – Te egy szerencsés férfi vagy. Tudtad? – félrebiccentett fejjel fürkészte a fiú izzadt, retkes arcát. Ő éppen egy könnycseppet próbált visszatartani. – Mi az, nem hiszel nekem? – emelte meg hangját ahogy újra közel hajolt arcához, halványkék szemeivel égetően mélyen meredt az övéibe. – Ez.. ez túl jó ahhoz, hogy megjátsszam.
Hirtelen újra megemelte őt és a nemrégiben kinyított szobába húzta. A terem, ameddig a szem ellátott, sötét volt, egyetlen fényforrását a szoba másik sarkából, gyengén lobogó gyertyaláng adta. Lehetetlen volt bármit is látni abból, ami rá várt – s ez félelemmel töltötte el. Szinte hangosan felsírt, amint Lucas felemelte felsőtestét a padlóról és a hátsózsebéből elővett késsel elvágta a gyorskötözőt, ezzel felszabadítva fájó, zsibbadt karjait. A kötöző vonalán húsába vágó, vért pumpáló csíkok jelentek meg.
— Ezen – szólalt meg végül újra, némileg széttárva karjait – hetek, hónapok óta dolgoztam és most végre készen áll. És ez az egész csak neked – nevetett fel hangosan, amitől Clancy gerincén hidegrázás rohant le. Mikor észrevette, hogy társa kevésbé élvezi, arca komollyá vált. – Jó móka lesz. Csak várj.
Ezután felállt, majd könnyed léptekkel elhagyta a helyet, maga mögött becsapva a vasajtót. Néhány pillanatig még nézte a földön tenyerelő, véres férfit, majd halkan kuncogva eltűnt a látóhatárról. Clancy – kinek fogalma sem volt a perceken belül bekövetkező szörnyűségre – jobban félt mint valaha. Remegő térdekkel, heves szívveréssel s maradék bátorságát összekaparva lépett be a szobába, melyben egy kicsi születésnapi torta árválkodott.
𝟮𝟮:𝟬𝟯
𝟗 ó𝐫𝐚 𝐡𝐚𝐣𝐧𝐚𝐥𝐢𝐠
Clancy füleit a lány már–már sírva üvöltő hangja ütötte fel a hevesen süvítő szél mellett. Katelyn elé rohant, ki szinte karjaiba zuhant, hevesen lélegezve. Kivörösödött arcán néhány könnycsepp még végigfolyt, s állán gyülekezve közösen pottyantak sötétkék pulóverére. Jéghideg ujjaival megfogta a fiú szakállas állát, míg amaz a csípőjét fonta körbe. Hirtelen kapkodta a levegőt, apró fehér felhőket hagyva, miközben visszapillantgatott a háta mögé. Clancy a lány megnyugtatása érdekében szorosan magához ölelte és haját simogatta, majd kissé eltolva magától fürkészni kezdte sápadt arcát. Mindeközben mindenki köréjük gyűlt, köztük Ethan és Mia is, kik percekkel ezelőtt merészkedtek le, érdeklődni a csapat iránt. Andre is mellé lépett, s nyugtalanul simította meg a nő hótól ázott karját.
— Katelyn, nyugalom, mély levegő. Oké? Mind itt vagyunk – próbált Clancy bizalomkeltően mosolyogni az általa több, mint barátként kedvelt lányra.
— Mit láttál? Mi történt? – lépett közelebb összevont szemöldökökkel Ethan, kire Katelyn először furcsállóan tekintett, majd egy mély levegőt véve összeszedte gondolatait.
— Lucas – motyogta – ő itt van.
— Hogy mi? Az lehetetlen – lépett hátrébb Clancy hökkenten, képtelen volt elhinni a nő szavait. – Nem lehet, hogy valaki m–
— Tudom mit láttam! Ez ő volt! – emelte fel hirtelen hangnemét. – Beszélt hozzám. Megkért hogy... hogy ne áruljam el a hollétét. Úgy tűnt, mintha félne – Katelyn hangja elbizonytalanodott, mintha ő maga sem hinne abban, ami történik.
