𝗥𝗘𝗪𝗥𝗜𝗧𝗘 𝗧𝗛𝗘 𝗦𝗧𝗔𝗥𝗦 || 𝐍𝐎𝐌𝐈𝐍

10. fejezet

Az aznap este további része nagyon gyorsan elrepült felettünk, szinte már kettőt pislogtunk és reggel volt. Akármennyire is gondoltam azt, hogy lehet mégiscsak nemet kellett volna mondanom Jenónak, ezt a gondolatot az erkélyen, a korlátnál állva elvetettem. Nem is kicsit lepett volna meg, ha a vele eltöltött idő indulna mindig zökkenőmentesen... az a kelleténél szokatlan lenne. Kezdem belátni magamnak, ha én jól szerettem vele érezni magam, akkor nem kevés időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy feloldódjunk a másik társaságában.

Azonban valahol bántam is, hogy olyan hamar eljött a reggel, hiszen akárhogy is próbáltuk hasznosan tölteni az időt, olyan kevés dologra jutott idő. Pedig most az egyszer még abba is belementem, hogy fent maradjak egész éjszaka. Nem mindenkiért tettem meg, hogy egy szemhunyásnyit se aludtam az éjjel. Többségében az emberek könyörögtek azért, hogy várjam meg velük a hajnalt... de igazság szerint, Jenónak most egyáltalán nem kellett könyörögnie. Felvetette, azonnal igent mondtam rá. Ezért volt lehetőségünk arra, hogy a kelleténél tovább nézzük a csillagokat és beszélgessünk olyan dolgokról, amikről előtte nem igazán mertünk.

Időközben arra is rákérdezett, hogy a délutáni találkozóm, amit az állítólagos esküvői ruhák választása megelőzött, hogyan alakult. Ekkor rendesen liftezett a gyomrom, a torkomban pedig gombóc keletkezett, szinte annyira, hogy a nyelés is fájt, holott tudtam, semmi nem volt ott. Talán azért éreztem így magamat, mert tudtam, hogy most konkrétan az exemről kellett volna beszélnem. Ebből kifolyólag, tudod kinek volt kedve, hogy azt gondolja, nem tettem túl magam rajta. Viszont ferdíteni sem ferdíthettem, mert abból szokás szerint sosem jöttem ki jól, sőt, mi több, előbb vagy utóbb, de úgy is kiderülne az igazság.

Most is igyekeztem lényegre törően mesélni, egy-két információt kihagyva, elvégre mégsem részletes képet szerettem volna adni a délutánomról. Azt természetesen megemlítettem neki, hogy Lucasnak hívták, közel egy évig voltam együtt vele, de a vége fele már csak egy toxikus kapcsolat volt az egész. Egyedül arról nem mertem neki egy szót sem említeni, hogy hogyan bánt velem, ennek még nem volt itt az ideje. Az, hogy miért akart velem találkozni, arra kivételesen azt az ürügyet hoztam fel – csak hogy ne térhessek el a találkozó tényleges lényegétől –, hogy volt valami, amit nem tudtunk megbeszélni, mert mikor szakítottunk, haragban váltunk el. S ez valójában így is volt, tényleg kiabáltuk egymással, Lucas tört, zúzott, tehát amivel már akkor is tisztában voltam; dühkezelési problémái voltak. És ahogy elnéztem, ez mostanra sem változott meg.

Az elmondottak alapján, egyszerűen le lehetett venni az arcáról, hogy egyáltalán nem szimpatizált Lucas-val. Vajon, mi lett volna akkor, ha elmondom a teljes történetet?

Visszagondolva, talán egy órát aludtunk mindketten. Kialvatlannak éreztem magam, olyan szinten, hogy most a jól megszokott fekete kávé sem akart segíteni rajtam. Legszívesebben visszafeküdtem volna Jeno mellé az ágyba, hogy tovább alhassak és csak utána lelépni. Tényleg, valaki megpöckölte volna a homlokom, nagy eséllyel ki is dőltem volna. De ezt nem tehettem meg, hiszen Jenónak órára kellett mennie, én pedig megígértem Renjunnak, hogy ébredés után egy órával már ott leszek. Addigra már nagy valószínűséggel az ő szülei is dolgozni fognak.

A nagy építmény előtt még váltottunk néhány szót, de aztán hamar indulnom is kellett, mivel a legjobb barátom már türelmetlenül írogatott, hogy merre vagyok. Biztos voltam abban, hogy megfordult valami olyan a fejében, hogy Jeno karjai között ragadtam. Most az egyszer kijelenthettem, hogy egyáltalán nem volt igaza, mert abban az egy órában egymásnak háttal aludtunk. Úgyhogy semmi extra nem történt, azt leszámítva, hogy majdnem kedvem lett volna megcsókolni – de ez olyan mellékes, mert ebből sem lett semmi.