Pirosba csomagolva

1. fejezet

Hermione álmodozó tekintettel nézett ki a Minisztérium megbűvölt ablakain. Szakadt a hó, hatalmas nagy pelyhekben, kavarogtak a szélben és csillogtak a napfényben. Már hetek óta esett a megbűvölt hó, de a munkahelyén kívül még csak nem is látott havat. Felsóhajtott. Csak egy hét volt hátra karácsonyig, viszont valahogy nem volt ünnepi a hangulatban. Ráadásul rengeteg munkája lett volna. Fél szemmel odapillantott a kisebb halomban álló dossziékra. Még egy óra és mehet haza. Az álmodozását egy süvítő papírrepülő szakította félbe, ami kíméletlenül landolt a hajában. Felsikkantva pattant fel a helyéről.

– Héé! – kiáltott fel dühösen, miközben igyekezett a papírrepülőt kiszedni a hajából, amit az a szemét munkatársa megbűvölt. A ravasz papírdarab csak nem akart kiszabadulni, vergődőtt a hullámos tincsei között. Mire kiszedte, addigra a remekbe szabott kontyából egy kócos madárfészek lett, az arca kipirult és legszívesebben ő is visszaadta volna azt a bizonyos kölcsönt. – Ezt most miért kellett?

– Végre, hogy visszatértél közénk – szólalt meg mély búgó hang. Hermione szikrázó szemekkel nézett a vele szemben ülő Draco Malfoyjal. Jó néhányan rájuk néztek, de aztán mindannyian visszatértek a munkájukhoz, mert már megszokták, hogy a varázsló és a boszorkány gyakran összekülönbözik egymással. És ez már régóta nem volt vicces. Draco mélyen felsóhajtott, aztán hátradőlt a székében, és összeérintette az ujjait egymással. Átható tekintettel figyelt a boszorkányt. – Hatszor szóltam neked.

– Hatszor, mi? – fújtatott a lány mérgesen, miközben kibontotta a haját a kontyból és összeborzolta. A varázsló halványan elmosolyodott. – Jó, ha egyszer szólhattál.

– Figyeltél? – kérdezte halálos nyugalommal Draco. A kimért higgadtság, ahogy mindig. És ezzel annyira bosszantott mindenkit.

– Nem – morogta Hermione. – Mi bajod van megint?

– Bajom? Granger, ma a szokásosnál is harapósabb vagy. Talán segíthetek valamiben neked? Nagyon jó probléma megoldóképességem – ajánlkozott a férfi.

– Nem vagyok harapós – ellenkezett hevesen a boszorkány. – Mondd meg, hogy mit akarsz, rengeteg dolgom van!

– Komolyan? Nem vagy harapós? – nevetett fel Draco elégedetten, mivel ismét sikerült lazításon kapnia a kolléganőjét. – A rengeteg dolgodat álmodozással akarod megoldani? Megsúgom, hogy ez nem fog segíteni.

– Nem vagyok vevő a humorodra – jelentette ki, aztán felhúzott orral igyekezett újra normális formában hozni a haját, bár, ha lehetett volna, akkor kirohant volna az irodából.

– Hiába igazgatod, ehhez tükör kell, kislány.

– Hagyj békén! – sziszegte a dühösen. – Foglalkozz a saját dolgoddal!

– Jaj, Granger, lehetnél kedvesebb is – könyökölt fel mindkét kezével Draco, s egy kissé előre hajolt. – Elvégre kollégák vagyunk.

– Akkor sem akartam kedvesebb lenni veled, amikor még egy évfolyamba jártunk – sóhajtott fel Hermione. – Bár, ha jobban meggondolom, akkor te kimondottan bunkó voltál mindig. Mit is vártál?

– Azóta sokkal kedvesebb lettem – mosolyodott el Draco negédesen. Mulattatta, hogy a boszorkány mindenen felhördül, viszont ma szívesebben látta volna mosolyogni. Ki tudja miért? – Olyan csinos vagy ma, Granger.

Hermione éppen valamilyen csípős replikán gondolkodott, amikor meghallotta ezt a kijelentést. Először ő maga sem tudta ezt mire vélni. A huncutfényű szürke szempár most őt fürkészte, leste a reakcióját, talán még elemezte is.