A Christmas story // Vélez Muñoz // Befejezett

3.

Másnap reggel egyedül ébredek. Félálomban még Jamie meleg ölelése után kapok, de nem találom, és elvész minden álmosságom. Egy cetlit pillantok meg az éjjeli szekrényen. Jamie gyors, rendezetlen írása szerepel rajta:

Holly,
ma korán kellett bemennem a munkahelyre, de délben már otthon is leszek, és megejtjük azt a vásárlást...
u.i.: kárpótlásként csináltam reggelit. Az asztalon van.

Szeretlek,

Jamie

Mosolyogva olvasom sorait. Ő olyan figyelmes, és kedves. Nem bánom, hogy akkor, amikor megismertem, félretettem a bánatomat. Nem érte volna meg elutasítanom, hogy egy olyan ember miatt bánkódjak, aki nem is szeretett igazán.

A reggelim elfogyasztása után (palacsinta mézzel és gyümölcsökkel) úgy döntök, hogy én is nekiállok a munkának. Műfordítóként dolgozom már lassan két éve, és sosem gondoltam volna, hogy ennyire szeretni fogom. Ritka, hogy rossz kedvvel megyek be, mivel nagyon barátságos és befogadó mindenki a munkahelyen. Nem tettem szert sok barátra, az egyetlen, akivel többet beszélgetek, az Christie Madds, a szerkesztő.

Christie-vel az első napomon találkoztam, miközben körbevezetett az épületben. Eleinte nem volt szimpatikus, mert meglepően hangosan beszélt, és kicsit lekezelő is volt. Megszeppent voltam amúgy is, de ő még egy lapáttal rátett. A nap végén aztán odajött, hogy kérdezzen valamit, és szóba elegyedtünk. Végül kiderült, hogy félreismertem, és alapból egy kedves és intelligens lány.

Annyira belemélyedek a munkába, hogy észre sem veszem mennyire elszaladt az idő. A bejárati ajtó nyitódik, és Jamie-t pillantom meg. Mosolyog, mikor meglát, és pirospozsgás arccal indul felém. Lehajol hozzám, és édes csókot ad.

- Mehetünk? - kérdezem tőle. Izgatott vagyok a közös vásárlás miatt, még úgy is, hogy tudom, hogy Jamie-nek semmi kedve hozzá.

- Nagyon muszáj? - húzza a száját. A konyha irányába indul, és a pult mögött állva figyel.

- Igen! - jelentem ki.

- Holly, én nem akarok menni - nyöszörög. - Utálom a karácsonyt, és semmi kedvem ezer emberrel együtt nyomorogni a plázában - érvel.

- Akkor minek egyeztél bele? - kérdezem csalódottan. Eléggé lelomboz ezzel a "nem szeretem a karácsonyt" mentalitásával.

- Nem tudom...

- Mi a baj? - Azonnal megérzem, hogy baj van. A gyanúm tovább erősödik, mikor Jamie gondterhelten felsóhajt. - Ki vele! - utasítom kicsit idegesen.

- Ma szóltak, hogy el kell utaznom.

- Hova? És mégis mikor? - kérdezem.

- Vegasba. Karácsonykor...

Ahogy ezek a szavak elhagyják a száját, a szám száraz lesz, és lefagyok. Végigfut az agyamon a gondolat, hogy megint egyedül kell töltenem a kedvenc ünnepemet, egy üres lakásban. Hogy senkinek sem főzhetek, hogy aztán majd kiöltözve elfogyasszuk. Nem láthatom majd az arcát, ahogy felderül az ajándékomtól, és én sem kapok majd semmit. Nem lesz zene, fahéj-alma illat, se fények vagy fadíszítés. Ez pontosan egy olyan kép, amit nem szeretnék még egyszer átélni.

- Ezt nem hiszem el! - rázom a fejem szomorúan.

- Nekem is csak ma szóltak - védekezik Jamie, de valamiért nem hiszek neki.

- Ne mondd nekem, hogy egy héttel karácsony előtt szólnak egy ilyen útról! És ismerlek már annyira, hogy tudom, hogy mikor hazudsz. Mint például most is! - csattanok fel. - Szóval ki vele, mióta tudod?

Könnyes szemekkel Jamie-re nézek. Nem csak az zavar, hogy egyedül hagy, hanem hogy ezt már hetekkel ezelőtt tudhatta. Ő viszont a titkolózást választotta.

- Két hete... - préseli ki a fogai közt. Nem néz a szemembe.

- Oké. – Semmit sem tudok már mondani. El kell fogadnom.

- Nagyon sajnálom, Holly! – Jamie mellém ül, és lágyan a kezemet kezdi simogatni. Dühösen elrántom. – Mégis mit mondjak még? – emeli meg a hangját.

- Semmit... – suttogom könnyes szemekkel. – Te már döntöttél. Én is.

Aznap este Jamie a kanapén alszik. Nem szólunk egymáshoz még másnap reggel sem. A hangulat fagyos marad addig, míg el nem utazik.