AstridPierce

OI OI!
          	
          	Nem tudom, ki emlékszik még rám, mert, nem hazudok, mostanában nagyon el voltam tűnve, a Kávéssüti is lekerült a publikált történeteim közül, és semmi jelet nem adtam magamról.
          	Azonban a háttérben továbbra is munkálkodom. Igaz, úgy látszik, hogy a Kávéssüti nagyon megakadt, ahhoz továbbra sem tudtam írni egy szót sem, viszont elkezdtem két másik projekten dolgozni, és, ki tudja, megeshet, hogy a Teen Wolf novelláskötetembe is lehelek majd életet, bár ez még nem biztos. 
          	A két új projekt mellett csináltam magamnak egy fancy írós instát is, mert mindig akartam egyet, aztán most megengedtem magamnak. Ha valaki úgy érzi, hogy akar tőlem látni random idézeteket, meg majd a későbbiekben montázsokat, random funfactokat, akkor nyugodtan lessen be. Lehet, hogy majd egy-egy éppen olvasott könyv, vagy nézett sorozat miatt is kiakadok néha :D
          	
          	https://www.instagram.com/astridpierce_/

AstridPierce

OI OI!
          
          Nem tudom, ki emlékszik még rám, mert, nem hazudok, mostanában nagyon el voltam tűnve, a Kávéssüti is lekerült a publikált történeteim közül, és semmi jelet nem adtam magamról.
          Azonban a háttérben továbbra is munkálkodom. Igaz, úgy látszik, hogy a Kávéssüti nagyon megakadt, ahhoz továbbra sem tudtam írni egy szót sem, viszont elkezdtem két másik projekten dolgozni, és, ki tudja, megeshet, hogy a Teen Wolf novelláskötetembe is lehelek majd életet, bár ez még nem biztos. 
          A két új projekt mellett csináltam magamnak egy fancy írós instát is, mert mindig akartam egyet, aztán most megengedtem magamnak. Ha valaki úgy érzi, hogy akar tőlem látni random idézeteket, meg majd a későbbiekben montázsokat, random funfactokat, akkor nyugodtan lessen be. Lehet, hogy majd egy-egy éppen olvasott könyv, vagy nézett sorozat miatt is kiakadok néha :D
          
          https://www.instagram.com/astridpierce_/

AstridPierce

Helló!
          Khm, khm, khm. **Kimászik a sarokból, ahol eddig ült, és próbált hat értelmes mondatot összekaparni.**
          
          Még élek. Mondjuk. Fogjuk rá. De élek. 
          És tudom, hogy nagyon de nagyon eltűntem, így se szó se beszéd meg semmi nélkül, és ilyet nem igazán kellene csinálnia az embernek, pláne nem akkor, amikor van egy regénye, amit elkezdett publikálni, és vannak emberek, akik olvassák azt. És ígérem, hogy a jövőben nem is fogok ilyet - vagy, ha valami miatt mégis eltűnök, akkor legalább szólok előtte.
          
          De visszatértem, és nem olyan rég publikáltam is a Kávéssüti tizenkettedik fejezetét, úgyhogy, ha még nem felejtettétek el, hogy a történet létezik, akkor lessetek rá!

AstridPierce

Az érzés, amikor próbálom kihasználni az ihletem, szóval úgy írok, mintha az életem múlna azon, hogy egy nap minél többet írjak - remélem, hogy ez értelmes mondat volt. Ha nem, akkor kezdek aggódni, hogy ilyenekkel írtam tele az utóbbi két fejezetem, és akkor mérges leszek magamra.
          Elértem egy olyan fejezethez, ahol kicsit részletesebben próbálom meg leírni az egyik próbát - igen, egyébként most a Kávéssütiről van szó. Ezzel annyi a problémám, hogy az agyam úgy döntött, hogy csak akkor tudok táncos jeleneteket írni, amikor az a két zeneszám szól, amikre mi próbáltunk tavaly. 
          Kezdem megunni őket... De nincs más választásom.

AstridPierce

Néhány napja felfedeztem az Archieve of Our Own - röviden Ao3 - nevű oldalt, és szerelmes vagyok. 
          Először még csak olvasgattam, meg nézelődtem, hogy mi is ez, mit hogyan kell, ilyesmi, aztán ma úgy voltam vele, hogy magasabb szintre emelem a kapcsolatom az oldallal, és elkezdtem publikálni.
          Tudni kell, hogy az Ao3 elsősorban fanfiction írók és olvasók számára jött létre, és az oldal angol, tehát a legtöbb írás angol nyelvű fanfiction. Viszont van pár nem fanfiction írás is. Emellett a napokban létrejött az első magyar Facebook csoport Ao3 felhasználók számára, ahol csak magyar nyelvű írásokat lehet találni. Ennek célja nem más, mint az, hogy nőjön az oldal közössége, hogy több magyar találja meg.
          Én szerelmes vagyok az oldalba, a keresője például egy álom, ezer meg egy dolgot be tudsz rajta állítani, hogy mit akarsz olvasni, vagy mit nem. Igazából napestig tudnék áradozni az oldalról, de most nem fogok. Most elég annyi, hogy, mint már mondtam, magasabb szintre lépett a kapcsolatom az oldallal, ma én is elkezdtem publikálni. 
          Egyelőre még csak a Teen Wolf-al kapcsolatos novelláim tettem fel, de lehet, hogy később azokat is megosztom majd, amik nem fanfiction témájúk, ám ez még a jövő zenéje. 
          Akkor is tudtok az oldalon olvasni, ha éppen nem vagytok regisztrált tagok, és, ha az író úgy állította be, akkor hozzászólni is tudtok, de, ha jól tudom, akkor kudo-kat - csillagokat - mindenhogyan tudtok hagyni. Én egyébként sokkal jobban szeretek ott olvasni, mint a Wattpad felületén - bár lehet, hogy ez azért van, mert ott van sorkizárt írásmód, vagy nem tudom xd 
          Száz szónak is egy a vége: itt hagyom a linket, ami a munkáimhoz vezet, ha valaki esetleg ott is szeretne támogatni.
          
          https://archiveofourown.org/users/AstridPierce#bookmarking

AstridPierce

Sziasztok!
          
          Ma gondoltam egyet, és létrehoztam egy Facebook csoportot. A csoport rendeltetése nem más, mint az, hogy megtaláljam az olvasóim a Wattpad felületén kívül is, hogy segítsetek nekem, hogy valamiféle kapcsolatot tudjak létesíteni veletek. 
          Terveim szerint lesznek bejegyzések az éppen aktuális ötleteimről, olyanokról is, amiket még nem kezdtem el, vagy olyanokról, amik már folyamatban vannak, gondolok itt például a Kávéssüti-re, de beszélgetésindító posztok is fognak kikerülni, és a többi. 
          Szeretnék egy kellemes, családias kis hangulatot kialakítani majd. 
          
          Ha szeretnétek csatlakozni a csoporthoz:
          
          https://www.facebook.com/groups/2455559228070379/

AstridPierce

Sziasztok!
          
          Eddig tőlem csak novellákat láttátok itt, viszont már egy ideje dolgozom egy regényen. Nem is olyan régen pedig elkezdtem javítgatni az eddig megírt fejezeteket. Most pedig közzétettem az első fejezetet.
          
          Most hihetetlenül büszke vagyok magamra, és remélem, hogy ez a későbbiekben is így fog maradni. Bízom abban, hogy nem fog majd elhagyni az ihlet, ahogy abban is, hogy szeretitek a legújabb művem, aminek a Kávéssüti címet adtam.
          
          Minden vágyam, hogy sikerüljön a célom, és a Kávéssüti sikeresen elrepítsen benneteket egy gimnáziumba, ahol éppen a szalagavatóra készül a végzős osztály, aztán néha egy kávézóba, vagy olykor egy - egy buliba. Remélem, hogy velem tartotok majd.
          
          https://my.w.tt/QAbDYxN8a9

AstridPierce

Sziasztok!
          
          Fogalmam sincs, hogy ki látta, viszont tegnap publikáltam egy újabb novellát, viszont nem úgy, mint önálló írás. A tegnap közzétett írás is, és még több másik is egy novelláskötet része lesz, melyet Anchor névre kereszteltem.
          
          Az Anchor azért született meg, mert elkezdtem újranézni az egyik szeretett sorozatomat, ami nem más, mint a Teen Wolf. Szokásomhoz híven pedig egyből megannyi ötlet ugrott be, szóval úgy voltam vele, hogy visszatérek az írói "karrierem" egyik korai szakaszához, amikoris Teen Wolf témájú novellák áradtak a kezeim közül. Egy szó mint száz, az Anchor egy Teen Wolf novellákat magába foglaló kötet lesz.
          Az esetek 99.99%-ában sorozazbeli Karakterek x OC novellák fognak kikerülni, de talán egy - két olyan eset is lesz majd, amikor a sorozatból ismert párokhoz nyúlok, de ezt nem mondom biztosra.
          
          A tegnap publikált novellám alanya Isaac volt, nameg egy Daisy nevű lány, aki fél a viharoktól. S mit adott nekik az aranyos író - azaz én? Vihart. Meg egy régi szokást, plusz egy pici új bonyodalmat.
          
          Aki ennyi után úgy érzi, hogy érdekli a novella, s nem csak ez, hanem majd a későbbi darabok is, annak itt hagyok egy linket.
          
          https://my.w.tt/1Rk8sZlwV8
          
          
          (Remélem, hogy még akadnak emberek, akik tudják, mi az a Teen Wolf...) 

fanny-smith

@AstridPierce teen wooooolf 
            A világ legjobb sorozata❤❤
Reply

AstridPierce

Ezer éve nem írtam amúgy fanfiction-t. Semmilyen fandomban sem. Most mégis itt vagyok, és az a lehetetlen ötletem támadt, hogy írok egy Sherlock novellát. És megcsináltam. Írtam egy Sherlock novellát.
          
          Szóval igen.
          
          Sherlock novella.
          
          https://my.w.tt/ahwIeuOBv7

AnnaToldi

@AstridPierce  Nagyon nagyon szívesen! Mindig lelkes vagyok, ha tehetséges írók munkáit olvashatom, és szeretem bátorítani őket! Örülök, hogy rád találtam!
Reply

AstridPierce

@AnnaToldi Ne tudd meg, hogy ezzel most mennyire feldobtad az egész napom! Nagyon örülök, hogy tetszik az, amit csinálok, el sem tudod képzelni, hogy mennyire jól esik ez a kis lelkemnek!
            Tényleg nagyon köszönöm!❤️
Reply

AnnaToldi

@AstridPierce  Elolvastam! Igaz abszolút nem ismerem a sorozatot sem a szereplőt, de önmagában is  egy olyan csodás novellát írtál, amit eddig még nem olvastam Wattpadon. Elképesztő a fogalmazásod! Minden érzelmet és jelenetet úgy át tudsz adni, mint egy igazi író! (mondjuk, szerintem az is vagy). Ilyen minőségi írásokkal kellene hogy tele legyen a Wattpad! Csak így tovább!
Reply

AstridPierce

Valakit érdekelne esetleg egy fanfic? Oké, ez így kevés. Szóval. Évek óta nem írtam fanfic-et, de tegnap befejeztem a Sherlock sorozatot, és hajnalban elkezdtem írni egy novellát. Mondom, évek óta nem írtam fanfic-et. Viszont na. És még kész sincs. Fogalmam sincs, mikor leszek készen vele. De igen. Sherlock fanfiction készülőben. Érdekel valakit? Van olyan, aki esetleg látta a sorozatot amúgy?

AstridPierce

@hollisztikus jaj❤️
            Well, igazából... Szerintem majdnem készen vagyok egyébként :D 
Reply

gibsonlany

hajrá szívem, én nagyon szívesen olvasnám! ♥
Reply

AstridPierce

Sziasztok! 
          Igazából fogalmam sincs, hogy ki az, aki látja ezt, vagy ki az, akit érdekel, de úgy gondoltam, hogy nem teszem ezt meg anélkül, hogy írnék pár sort előtte, mert ennyit akkor is érdemelnek az emberek, ha csak ketten olvassák ezt el.
          Két héttel ezelőtt kezdtem el publikálni a készülő regényemet Kávéssüti cím alatt. Nos, adódott némi probléma ezzel kapcsolatban. Tudom, nem fogja a legjobb fényt vetni rám az, ami most következik, de jobb az, ha elmondom, mintha csak eltűnne az egész.
          
          Tény és való, hogy már nyolc fejezetet megírtam előre, amiből még csak kettőt tettem közzé, tehát hat fejezetem még van, avagy hat hétre elegendő anyagom. De, a helyzet az, hogy valamiféle ihlethiány ütötte fel a fejét nálam. Nem is nevezném igazén annak, hiszen vannak ötleteim, de nem arra, amire kellene. Példának okáért: van ötletem arra, hogy mi lesz mondjuk tizenkét fejezettel később, de arról fogalmam sincs, hogy hogyan kellene elkezdenem a következő fejezetet, hogy hogyan vigyem tovább normálisan a dolgot. Nem tudom összekötni a fejemben a dolgokat. Emellett pedig két új regényötlet is beköltözött az agyamba, szóval most mind a háromhoz kavarognak a dolgokat, néha még össze is keverednek, ami szintén nem a legjobb dolog.
          Mindennek tetejébe hétfőn kezdem meg az érettségi vizsgáim, amik miatt még akkor sem lenne időm írni, ha normálisan lenne ihletem, de így, hogy csak foszlányaim vannak, még annál is rosszabb. 
          
          Ezért döntöttem úgy, hogy határozatlan időre letörlöm a Kávéssüti néven futó regényem, s csak az eddig is megtalálható novelláimat fogom fent hagyni az oldalon. 
          Eldöntöttem azt is, hogy előbb mindent ki akarok dolgozni a regényeimmel kapcsolatban, mielőtt publikálni kezdek, s arra is rászántam magam, hogy csak akkor kezdem el az olvasók elé tárni azt, ha már teljesen befejeztem. 
          
          Szóval remélem, hogy hamarosan helyreáll az ihletem és befejezhetem azt, amit elkezdtem, vagy akár egy másikat is, és, ha leütöttem az utolsó karaktert, akkor olvashatjátok is!

AstridPierce

@ClemClementine szeretném a pozitív gondolataid, mert nekem egész kevés van belőlük mostanság❤️
Reply

ClemClementine

@AstridPierce Minden okés lesz, nem kell parázni, ha pedig kedved van beszélgetni, vagy csak kiadni magadból az érettségi miatt felgyülemlő feszkót, akor nyugodtan írj rám! ❤ 
Reply

AstridPierce

@ClemClementine remélem, hogy majd sikerrel jársz, és, hogy Te legalább pozitívabban állsz a dologhoz, mint én❤️
Reply