Egy Malfoy Tükre [BEFEJEZETT]

2. Fejezet

Másnap SVK volt az első óra, Griffendél Mardekár felosztásban. Lupin professzor egy különleges tárgyat hozatott fel. Lepel takarta, így nem volt látható, de Hermionénak ismerősnek tűnt. Látta már azt valahol. Mikor az egész csoport elhelyezkedett, a Professzor egy pálcaintéssel levarázsolta a leplet, így látni lehetett Edevis tükrét.

- Figyelmet kérnék, ez itt, Edevis tükre. Lehetséges, hogy láttátok már, vagy esetleg olvastatok róla. Most viszont élőben is megszemlélhetitek – szónokolta Lupin, a második mondat elejét Harrynek címezve. – Álljátok körbe a tükröt, majd utána egyesével elmondhatjátok, ki mit lát benne.

- Lumpi professzor! Én miért látom magamat és Dracocicát, egy Grinsgotti arannyal tömött széfben? – érdeklődött Pansy.

Harry, Ron, Hermione és még Draco is elkezdtek nevetni, mivel a többiek közül, egyedül ők tudták - és Lupin -, mire is való a tükör. Hermione amint meglátta a kacagó Malfoyt, abbahagyja a nevetést, és a meglepődöttségtől elmosolyodott. Eddig nem látta még Draco Malfoyt mosolyogni, vagy őszintén nevetni. Miután a Malfoy örökös észrevette magát, rendezte arcvonásait. Azt viszont nem sikerült észre vennie, hogy egy valaki, a sok varázsló közül látta leesni az állarcát, látta nevetni.

- Potter, Weasley kérem! – szólt Lupin a két fiúra. – Köszönöm a kedves megnevezést Parkinson kisasszony. Ez egy lélek tükör, egyébként. Nem magunkat látjuk benne – vagyis nem csak -, hanem a szívünk vágyát. „Edevis amen ahze erkyt docr amen" fordítva „Nem arcod tükre ez, hanem a szívedé. Tehát a tükör a szívünk kívánságát tárja elénk.

- Mi van Pansy, még mindig Malfoyon csüngsz? Hogy lehet érzéseket táplálni egy ilyen görény iránt? – gúnyolódott Ron. Mire szembe találta magát egy viharos szürke szempárral.

- Ron, ezt nem kellett volna! – súgta Hermione.

- Van benne valami Granger. Tudod Weasley, te, aki egy teáskanál érzelmi szintjén állsz, kritizálod más érzelmeit? Inkább nézz tükörbe, látod, ott van – mutat Edevis tükre felé – és oda mond. Talán tanulni is fogsz belőle.

- Vigyázz a szádra Malfoy! Mert a pálcám a végén megtalál átkozni – sziszegte idegesen Harry.

Malfoy nem válaszolt, méltóságteljesen visszavonult a helyére. Nem lenne jó a professzor előtt összebalhéznia a trióval. A végén úgyis ő jön ki belőle rosszul. Aki rossz volt, jónak sosem tekintik majd. Még szerencséje volt, hogy Lupin a többiekkel foglalkozott, s nem velük. Miután helyére ért, a tanárra fókuszált.

- Mr Malfoy, elmondaná mit lát a tükörben? – Dracot sokk-ként érte a professzor kérdése. Erre nem készült fel. Az igazat nem mondhatja, azzal elárulna mindent. A tükör elé sétált, belenézett. Azok a gyönyörű barna göndör fürtök jelentek meg a szőke, szinte már-már fehér haj mellett a tükörben. Ő, és saját maga nézett vissza.

- Azt mondta az óra elején, hogy elmondhatja. Ami feltételes mód.

- Ezt vegyem úgy Mr Malfoy, nem szeretné elmondani? – kérdezte a professzor.

- Vegye – majd egy hátsó sorban lévő Mardekáros bandához vegyült, ahonnan rálátott a tanárra és a tükörre is.

- Rendben. Ms Granger? Maga mit lát?

Hermione a tükör elé sétált, és életében először mosolyogva belenézett. Amikor meglátta a tükör képét a mosolya leolvadt az arcáról. Draco Malfoyt látta, ahogy egy pólyát tart a kezébe, és őt, Hermionét öleli félkarral. Hirtelen majdnem elesett, de szerencsére észhez tért. Már csak azt kellene kitalálnia, mit mondjon, egyáltalin mit hazudjon? Azt csak nem mondhatom, hogy Malfoyt látom, ahogy engem ölel. És erre van nulla időm. Na, jó gyerünk Hermione! Találj ki valamit!