Mutter (Rammfikció)

Harmadik fejezet (második rész)

A két férfi a kanapén feküdt összebújva a nappaliban, miközben TV-t néztek.

- Remélem nem lesznek túl zajosak a srácok, mikor visszaérnek! – mondta Doom aggódva, mire Richard bólintott.

- Igen... Ha fel merik ébreszteni, halott emberek. – kuncogta – Nagyon boldog vagyok. – sóhajtotta Richard.

- Én is szívem. – válaszolta Doom – Mindössze kicsit le vagyok törve amiatt, hogy nem beszél velünk. Viszont türelmesnek kell lennünk; előbb vagy utóbb meg fog bízni bennünk. Igaz, Reesh?

- Ne aggódj Schnei! Meg fog, csupán időre van szüksége. Nyilvánvalóan szeret minket, tehát ne aggódj, egy nap hallani fogjuk a hangját. – Richard Doom haját simogatta az egész beszélgetés alatt megnyugtatásképp. A dobos emiatt kevésbé aggódott, figyelmét már a TV-re irányította.

Tíz perccel később felfigyeltek az ajtó nyitódására: - SZIASZTOK SRÁ...

- CSSSSSSSSSSSSSSSSH! – Richard és Doom is felugrott a kanapéról és egyszerre csiccsegték le a belépő férfiakat. – Fogjátok már be! – suttogta Richard.

- Miért? – kérdezte Till. Mindannyian meg voltak lepődve.

- Mivel alszik. – a fiúk sikeresen össze is zavarodtak most már.

- De ki? – kérdezte Ollie.

- Wolfgang. – senki sem értette miről van szó.

- Miről beszélsz? Ki az? – kérdezte Till, aki már azt sem tudta, hol van. Cristoph a szemét forgatta.

- A fiunk.

Till, Flake, Paul és Ollie mostmár Cristophra bámultak kitágult szemekkel.

- Mi a fasz? – tört ki Tillből – Mire gondolsz a „fiunk" alatt? – Schneider Richardra nézett, aki megfogta a kezét, majd sóhajtott.

- Wolfgang a négy éves kisfiunk. Ma reggel fogadtuk örökbe Doommal. Nagyon régóta terveztük már, sajnálom, hogy eddig nem beszéltünk erről. Beszélnünk kellett volna, viszont így is nagyon elfoglaltak vagyunk az új album miatt, nem állt szándékunkban még nagyobb nyomást helyezni rátok. – magyarázta Richard. – Éppen alszik, szóval csak holnap találkozhattok vele. Sajnos nem beszél, és mielőtt bármit mondanátok, nem, nem néma. Képes beszélni, mindössze traumatizálta a múltja, szóval kérlek titeket, ne csináljatok a helyzetből viccet, és ne legyetek túl rámenősek sem! – Richard szinte könyörgött a társainak. Paul kuncogott:

- Tudod Reesh, civilizáltak vagyunk ám! – mondta – Ne aggódj, nem fogjuk bántani, nagyon jó nagybácsik módjára fogunk gondoskodni róla, jól mondom? – a többiek felé fordult. A fiúk mosolyogva bólogattak.

- Pontosan – mondta Flake – Büszke vagyok rátok, alig bírok várni, hogy találkozhassak vele! – Schneider nagyon boldog volt, hogy a társai támogatták őket Richarddal.

- Köszönjük srácok, ti vagytok a legjobbak! – mondta Doom, miközben elmorzsolt egy könnycseppet. A többiek is elérzékenyültek, majd mindannyian egy óriási csoportos ölelés részeseivé váltak.

~ Másnap reggel ~

Wolfgang arra ébredt, hogy valaki édesen suttog a fülébe. Az apucija volt:

- Jó reggelt kicsim! – suttogta Doom – Jól aludtál? – Wolfgang mosolyogva bólintott, majd kitárta a karját, hogy megölelje Schneidert. Az apucija karjaiba vette és megpuszilta orcáit. – Menjünk ki a konyhába? Biztos vagyok benne, hogy éhes vagy, nemde? – a kisfiú bólintott, mielőtt apucija vállára borította volna fejét. Kimentek a konyhába, ahol Richard épp palacsintát sütött.