Blake Hansen

8. Nem a csajom!

Fáradtan ledobva a cuccaim az asztalom mellett lévő fotelbe rogytam le a székembe. Lámpát se oltottam, csak csendben ültem a sötét irodában.
Kidobott az ágy így inkább bejöttem. Otthon a magányban csak egyre hangosabbak a fejemben a hangok így kezdek teljesen megzavarodni. Alig alszok, a kelleténél még ingerültebb vagyok így hogy az elvonási tünetek is jelentkeznek.
Hajnal négy óra és én fasz itt baszom a rezet a kurva sötétben a cégnél. Teljesen nem vagyok önmagam.
Halk motoszkálásra kaptam a folyosó felé a fejem, majd néma káromkodás követte.
-Faszom hogy a kurva életbe nincs itt egy rohadt kapcsoló.-morgolódott Natasha. Nem is értem minek van itt bent ilyen korán? Nem tud aludni? Bár én mondom? Tiszta röhej ez amit csinálok. -Picsába!-botlott meg valamibe. Halkan felkelve az ajtómhoz sétáltam. Csak a körvonalát láttam ahogy bóklászik a sötétben így egy halvány mosoly kúszott az ajkamra.
-Ne bóklásszon már mert össze töri magát.-szólaltam meg hosszas hallgatás után.
-A kurva istenit! -riadt meg a hangomtól ami most mélyebb volt a megszokottnál.
-Így is lehet mondani.-rántottam vállat.
-Én azt hittem nincs itt senki!
-Szóval egy senki vagyok. Na legalább ezt is tudjuk.-fordítottam volna hátat neki, mire sűrűn ellenkezni kezdett.
-Nem.. nem úgy .. én nem úgy gondoltam.-sietett utánam, de ismét megbotlott.-Basszameg.-szorította össze a fogait.
-Mondtam vigyázzon!-fordultam vissza irányába.-Megütötte magát?-kérdeztem halkan mivel kapkodta a levegőt.
-Meg igen!-válaszolt dühösen.
-Mégis mibe tudja magát összeverni mikor nincs is itt lófasz se.-fogtam meg a karját , de ahogy hozzá értem a teste megfeszült.
-Ebbe a kurva szekrénybe ami itt van mondjuk?-csapott a bútor tetejére.
-Hhh... jöjjön. Üljön le.-intettem az irodám felé.
-Inkább elvonszolom magam az enyémbe.
-Az ajtót se lehet kinyitni! Üljön le itt bent!-biccentettem a fotel felé.
Nagy nehezen elbicegett a szék felé míg én az asztalnál lévő kislámpát felkapcsoltam. Nem akartam hogy lássa mennyire vagyok fáradt vagy bármi mást az arcomon, de ezt még abba a gyér fényben se tudtam takargatni mivel egyből az arcom figyelte.
-Maga... maga jól van?-remegett meg a hangja miközben az oldalát dörzsölte. Gyanítom ott üthette be a szekrény sarkába.
-Ja. Fantasztikusan. -túrtam a hajamba ahogy az íróasztal fiókjaiban turkáltam.
-Beteg ? Vagy.. vagy miért ilyen...
-Hhhh... foglalkozzon inkább a maga bajával. Fáj az oldala nem?
-Hát fáj,de ...
-Na akkor kenje be ezzel.-mentem oda hozzá és nyújtottam neki oda egy krémet ami zúzódásokra és sebekre volt jó. Én ha edzek nekem mindig is bevált ez mivel nem engedhettem hogy elcsúfítsák a testem a lila kék foltok.
-Maga minek foglalkozik velem? Ez az én bajom! Az meg..-intett az arcomra.-Akkor a maga baja.
-Próbáltam úri ember lenni. De ezek szerint magát nem hatja meg.
-Úriember?-váltak el az ajkai a döbbenettől. -Maga sose volt az!
-Nem ismer semennyire se.-dobtam le a mellette lévő székre a krémet és hátat fordítottam neki.
-Ahogy eddig megismertem cseppet se arról híres hogy kedves és jólelkű legyen.
-Nekem nincs lelkem.-feszültek meg az izmaim.
-Feltűnt.-motyogta az orra alatt. Én csak az asztalom mögött lévő képet bámultam. Mindig is megnyugtatott ahogy figyeltem az erdőt ami a festményen volt. Kicsi korom óta imádtam a természetet hisz sokat játszottam a kertben ahogy pedig a képet néztem mindig felelevenednek bennem ezek az emlékek. Mennyire jó volt akkor mikor Stevenek mondtam hogy anyámnak mennyire jó dudái vannak. Basszus totál rá voltam kattanva.
Egy halvány vigyor kúszott az ajkamra miközben az emlék foszlányok fényképalbumként pörögtek a szemeim előtt.
Fájt hogy abból a tiszta lelkű gyermekből ez lett belőlem. Egy elbaszott elmebeteg fasz. -Nem kérem a krémet. Köszönöm.-tette le mögöttem az asztalra. Én meg se szólaltam csak próbáltam az emlékek közt lavírozni. Legalább a gyerekkoromból voltak szép emlékeim.
Natasha még egy fél percig állt az asztalom mellett hisz éreztem hogy figyel, majd csendben kisétált a szobából.
-Hhh... faszom. -dörzsöltem meg az arcom meggyötörten, mire halk krákogásra kaptam oldalra a fejem.
-Hoztam kávét.-suttogta halkan. Most más volt a hangja. Lehet ennyire érezhető mennyire kurvára padlón vagyok?
-Tegye le.-fordítottam el a fejem az ablak felé, de ő nem úgy cselekedett ahogy gondoltam. Abban reménykedtem leteszi mögöttem az asztalra a bögrét, ehhez képest mellém sétált. -Mondtam tegye le.
-Baj van?-kérdezte félénken.
-Minden fasza.-löktem el magam az asztaltól, mire a karom után nyúlt. Kezemre lepillantva vékony ujjai át se érték az alkarom. -Mondtam, hogy...
-Nem úgy látom.-húzta el a kezét az enyémről. Érintését még most is érzem a karomon.
-Lényegtelen. -tettem ki az asztalra a telefonom a zsebemből. Nem akartam beszélgetni arról mi a bajom. Nem volt ő nekem senkim hogy erről vele kelljen beszélgessek.
-A barátnő lehet a gond akivel vásárolgatott?
-Az az anyám volt.-mordultam rá.
-Most komolyan?-nézett rám döbbenten mire felkaptam a szemeim rá. Mit nem ért ezen?
-Azt nem érti, hogy az anyám volt az vagy mi?
-Az.. az a csinos nő az anyja? Nem a csaja?-az én arcomon is döbbenet ült mivel nem tudtam felfogni hogy erről beszélgetek egy idegen nővel.
-Hhhh... nem a csajom. Most megnyugodott?
-Teljesen abba a hitben voltam, hogy...
-Láthatta hogy bánok a nőkkel. Maga szerint van nekem barátnőm ?-nevettem el magam.
-Én.. én azt hittem. Persze semmi közöm a magánéletéhez és nem.. nem is akarok belefolyni csak.. csak amikor ott találkoztam önnel és ahogy akkor az anyukája mint mostmár tudom ezt, mosolygott azt... azt hittem a párja.-nyelt egy nagyot. Zavarban volt ahogy figyeltem őt.
-Nem a párom. Ő az anyám. Na zárjuk le a témát.-húztam ki a székem és ültem az asztalomhoz.
-Sajnálom.-hajtotta le a fejét.
-Hhhh... engem nem kell. Inkább fogadja el a krémet és menjen kenje be az oldalát.-Csendben várt pár másodpercet majd felkapva a krémet a mosdó felé indult.
Némán ültem és meredtem magam elé. Erőm nem volt ahhoz hogy a mai megbeszélést lebonyolítsam, de muszáj volt. A kávés bögrét figyelve piszkálgattam a bögre fülét majd ismét Natasha alakja jelent meg az asztalom mellett.
-Köszönöm.-suttogta halkan.
-Szívesen.-köszörültem meg a torkom majd lopva felpillantottam rá. Az arcomat kémlelte majd a pillái megremegtek ahogy a szemeimbe villantak az övéi.