Crossfire - Kereszttűzben

1. Deprived of all that we're blessed with

Némán ült a széken és merengett a semmibe egy sötét hajú fiatal lány, miközben körülötte gyerekzsivaj hallatszott, amely szinte az egész kávézót betöltötte. Kezével a homlokát masszírozta, s próbált nem foglalkozni a hangos ricsajjal, aminek köszönhetően fogalma sem volt arról, hogy mit olvasott az előtte heverő anyagokból. Egyszerűen nem tudott koncentrálni a visításoktól és hangos nevetésektől. Halk sóhaj hagyta el az ajkait, majd inkább beleivott a már kihűlt kávéjába, s minden szó nélkül elkezdett összepakolni, ugyanis nem látta értelmét, hogy tovább ott maradjon a kávézóban mikor még dolgozni sem tudott az emberektől, gyerekektől. És én még azt hittem Nevermore egy csendes város, gondolta magában keserűen, miután az utolsó papírlapot is a táskájába rakta.

– Máris mész? – jelent meg mellette egy szőke hajú lány és a kezében lévő tálcára pakolta a kávéscsészét.

– Igen, lehetetlen itt valamit is csinálni, Skyler – panaszkodta a sötétebb hajú lány. – De azért köszi a kávét!

– Munka után is benézel? – jött az újabb kérdés a Skyler nevű lánytól, szemeivel reménykedve tekintett a másikra.

– Fogalmam sincs, majd hívlak, oké?

A szőkeség nem válaszolt, csak aprót bólintott, majd visszatért a pult mögé egy integetést követően, míg a másik kilépett az ajtón, ami egy csilingelés kíséretében bezárult utána.

Rachel Sawyer nem volt boldog, sőt sokkal inkább csalódott volt, hogy a főnökei egy olyan városba helyezték át őt, mint amilyen Nevermore volt. Egyedül a legjobb barátnője, Skyler tartotta benne a lelket, aki már régóta abban a városban lakott. Hatalmas, unalmas városnak titulálta, ami helyileg 4 órára volt csak Chicagótól, a legfőbb bűnök városától. Az egyik helyi ügynökségnél, az ID-nél dolgozott már kereken öt hónapja, korábban pedig az FBI-nál szolgált, ám az egyik főnöke jobbnak látta, ha inkább áthelyezik őt máshova, neki pedig sajnos nem volt beleszólása a dologba, s Rachel azóta is napi szinten szidta volt feletteseit, hogy ilyen helyre ítélték őt. Büntetésnek fogta fel a dolgot, holott az igazság az volt, hogy így akarták rávenni őt arra, hogy végre csapatban dolgozzon az FBI-nál, azonban a sötét hajú lány nemet mondott és végül egy taxiban találta magát, ami az Illinois állambeli Nevermore felé tartott. Sajnos a legújabb munkahelyén mindenki úgy gondolta a lányt kirúgták az FBI-tól, Rachel pedig feleslegesnek látta, hogy megmagyarázza a dolgot, így inkább annyiban hagyta.

Kiszakadva a gondolataiból a lány az ID épülete felé vette az irányt, ami a helyi parkkal szemben helyezkedett el, így akárhányszor, ha kinézett az irodája ablakán, mindig csodálatos látvány tárult elé. Számára talán az volt az egyetlen pozitívum a munkájában; a remek kilátás a nevermore-i parkra. Mindig érdeklődve figyelte a különböző, kialakult élethelyzeteket a parkban, így gyakran volt részese szakításnak, veszekedésnek, baráti találkozóknak és persze randevúknak is. Pár métert követően végül elérte az épület ajtaját, majd belépve a helyiségbe azonnal az egyik társával találta szemben magát. Kérdőn pillantott fel a nála jóval magasabb és idősebb férfire.

– Történt valami, Hollis nyomozó? – kérdezte Rachel érdeklődve, bár a hangja unalmasan csengett.

– Csak szerettem volna megérdeklődni, hogy megkapta-e már a szükséges iratokat és aktát az ügyhöz, amit odaadtak magának?

– Az Imperium aktát? – a férfi bólintott. – Igen, szerencsére Mr. Harris már átadta.

A férfi elmosolyodott, majd közelebb lépett a lányhoz, hangját pedig lehalkította, hogy csak Rachel hallja mit mond.

– Akkor jó – vigyorgott tovább. – Élvezze ki azt a kis időt, amikor még egyedül dolgozhat az ügyön, mert hamarosan úgy is elveszik magától, Sawyer, no meg bevonnak másokat is. Profibbakat, nem olyanokat, akiket az FBI kirúgott.