Brigi és Alfonz

Part 3

III.

A következő hét kimerítő volt, de szerencsésen túljutott az összes írásbelin, ráadásul úgy érezte jól is sikerültek. Esténként mindig megbeszélték a fiúval mik voltak a feladatok, és ahogy telt a hét úgy lettek mind inkább izgatottak a találkozástól.

Alfonz péntek reggel indult Pécsről, és az úton volt ideje elgondolkodni. Amikor utoljára találkoztak, tudta, hogy majdnem megcsókolta Brigit, és még mindig arra vágyott, hogy megtegye, a 2 hosszú hét alatt az anyja betegágya mellett sokat álmodozott a lányról. De azt is tudta, hogy még sok időt kell lent töltenie Pécsen, tehát nem lehetnek együtt egyelőre, és a lánynak még ott a szóbeli érettségi és a felvételi, arra kell koncentrálnia. Nem akarta összezavarni. Meg kell várnia, amíg ennek az időszaknak vége lesz.

Azt beszélték meg, hogy Brigi délután átmegy hozzá, az angol tanfolyamának már vége, nem kell többet mennie. A lány egész délelőtt idegesen készülődött, legalább tízszer Átöltözött, mire eldöntötte mit vegyen fel. Nem tudta mire számítson, hogyan viselkedjen.

„Kell ez a plusz feszültség még nekem!" - gondolta. A végén már annyira elege lett magából, hogy csak felkapott egy pólót és egy farmert, és elindult.

Alfonz kapucsengőjéhez érve azonban megint elfogta az idegesség. Végül megrázta fejét és becsöngetett:

- Szia, itt vagyok. - szólt bele.

- Nyitom. - jött a válasz azonnal, mintha a fiú ott állt volna a telefon mellett.

Alfonz már a nyitott ajtóban várta, amikor kiszállt a liftből. Brigi ahogy meglátta, minden idegessége elszállt, a fiú kissé lefogyott az 2 hét alatt, és nagyon fáradtnak tűnt. Brigi csak arra tudott gondolni, hogy át akarja ölelni és megvigasztalni. És így is tett, odaérve a fiúhoz, átkarolta a nyakát és a hátát simogatva hozzá bújt.

„Ennyit arról, hogy tartom a távolságot." - gondolta a fiú, de esze ágában sem volt eltolni magától a lányt. Sőt, átkarolta a derekát és szorosan magához szorította. Annyira jól esett neki az ölelése. Megrohamozták az érzések, és az elmúlt 2 hét feszültsége könnyeket csalt a szemébe. Elengedte Brigit, és elfordulva tőle karjával letörölte a könnyeket. De Brigi észrevette:

- Gyere, üljünk le, és meséld el az elmúlt 2 hetet, jó. - fogta karon a fiút és a kanapéhoz vezette.

Alfonznak annyira jólesett ez a gyengédség, nem is tapasztalt ilyet még talán soha senkitől, hogy szó nélkül engedelmeskedett, és elkezdett mesélni is:

- Tudod ez a történet ott kezdődik, amikor az érettségim előtt kórházba kerültem. 1évig voltam bent, azt hiszem ezt mondtam. De ez az 1 év pszichiátriai kezelés volt, és anyu nem jött be meglátogatni. Tudtam, hogy nagyon haragudtak, azért, amit csináltam, de akkor is mellettem kellett volna, hogy álljanak. Egy szülőnek ez a kötelessége, nem? Hogy bármit tesz is a gyereke, azért ne fordítson hátat neki. Apám látogatott, ő intézte el ezt a Pestre költözést is. De anyu nem, és nem is nagyon beszéltünk azóta sem. Ezért ijedtem meg annyira, nem akartam elveszíteni úgy, hogy ez ilyen lezáratlan. Még nem adtam fel a reményt, hogy egyszer megbeszélhetjük.

Alfonz kicsit elhallgatott, egy pillanatra a gondolataiba merült.

- Az elmúlt 2 hétben, amíg ott ültem az ágya mellett próbáltam rájönni miért volt ilyen. Ők nagyon szeretik egymást apámmal, a jogi egyetemen ismerkedtek meg, anyám mindig támogatta apámat az ügyvédi karrierjében, azért is vitte ilyen sokra. Szerettek volna gyereket, de csak sokára jöttem össze. Na akkor gondolhatod milyen gyerekkorom volt. Végre megszületett a várva várt gyerek, ráadásul fiú, aki tovább viheti, amit az apja felépített. Rettenetesen el voltam kényeztetve, mindent megkaptam, mindenhova beirattak, amit csak ki akartam próbálni. Az általános iskola nem jelentett akadályt, az órán halottakból simán megéltem. Soha nem kellett leülnöm tanulni. A gimiben már kellett volna, de ott meg mivel apám jelentős összeggel támogatta a sulit, szerintem erősen felfelé kanyarították a jegyeimet, és nagyon elnézőek voltak velem. De ugye az érettségire ez nem lett volna elég, hiszen ott központi vizsgabizottság van. Amikor erre rájöttem, akkor történt a baj. Gondolom szülőként nehéz volt nekik feldolgozni, hogy az addig tökéletesnek hitt gyerekük miért követte el ezt.