Brigi és Alfonz

Part 4

IV.

A következő héten a tanulásba menekült, így legalább nem gondolt állandóan Alfonzra. A tételei már mind készen voltak a fiúnak köszönhetően, így csak be kellett őket vágnia. Néha összeültek a barátnőivel és közösen tanultak.

Alfonz is próbálta magát elfoglalni. Az orvosok úgy döntöttek még nem ébresztik fel az anyját, még egy hétig hagyják regenerálódni a szervezetét. Ezért nem ült egész nap az ágya mellett, csak bement délelőtt egy kicsit, aztán visszament az apjával délután. A többi időt pedig azzal töltötte, hogy felvette a kapcsolatot a régi barátaival. Úgy érezte végre képes szembenézni velük, és elmondani mi is történt vele.

Esténként azért beszéltek telefonon, elmondták hogyan telt a napjuk, sőt Alfonz beígérte neki, hogy pénteken, ha megérkezik vigye a tételeit, mert ki akarja kérdezni:

- Ez most komoly? - nyafogott Brigi. - Nem bízol bennem, hogy tanulok?

- De igen, de hidd el sokkal másabb, ha valakinek el is kell mondanod a tételt, vagy esetleg belekérdez. Szóval hozd csak magaddal őket, az e heti adagot.

Alfonz már jó előre leosztotta neki melyik héten melyik tételeket tanulja meg, úgy beosztva, hogy utolsó hétre már csak az ismétlés maradjon.

Péntek délután, amikor újra találkoztak ezzel is kezdtek, így esélyük sem volt kísértésbe esni. Megint csak a tanulásra koncentráltak, és Brigi ezt őszintén szólva megnyugtatónak találta.

Alfonz is úgy látta, hogy ez jót tesz, sokkal kiegyensúlyozottabbak voltak mindketten. Este nyolckor fejezték be.

- Mit szólnál, ha a filmezés helyett inkább hazasétálnék veled és útközben ennénk valamit?

- Remek ötlet, én is vágyok egy kis levegőre, és iszonyat éhes vagyok. - mosolygott a lány.

A Deáktól elindulva a Kálvin térig jutottak, ott ültek be enni valamit, és még egy egy pohár sört is megittak. Beszélgettek mindenféléről, Alfonz mesélt a középiskolás éveiről, most sok minden felelevenedett benne, hogy találkozott a barátaival. A pécsi szórakozóhelyeket sorolta, erre Brigi pedig a pestieket. Onnan átkanyarodtak oda, hogy ki mit szeret csinálni szabadidejében, és felfedeztek jó pár közös dolgot. Például, hogy szeretik a kilátókat.

Erre Brigi egyből ki is talált valamit:

- Holnap tudom is, hogy hova menjünk! Az Erzsébet kilátóba, a János hegyre. Felmegyünk libegővel.

- Libegővel? Még soha nem ültem rajta.

- Na nem mondod, akkor annál inkább. Úgy látom meg kell mutatnom neked pár ikonikus helyet itt Pesten. - mosolygott Brigi.

- Benne vagyok, hétvégente felfedezzük a várost. Eddig nem sokat láttam belőle.

Másnap a szokásos két órakor találkoztak, és most tömegközlekedéssel vágtak neki az útnak. Először metróval mentek a Nyugatiig onnan pedig busszal a libegőig. A libegés felfele nem volt hosszú, kb., 10 perc volt, de Alfonznak tetszett. Lazán átkarolta Brigi vállát az út alatt, ezt azért nem akarta kihagyni, ha már ilyen közel ültek egymáshoz. Leszállva kézen fogta a lányt, és elmentek megnézni az Erzsébet kilátót. Felmásztak egészen a legtetejére, és megcsodálták a csodás panorámát a városra. A legfelső szinten már elég szűk volt a hely, itt Alfonz Brigi háta mögé állt, és átkarolta a derekát, Brigi pedig boldogan simult bele ebbe az ölelésbe. Nem is tudta mennyi idő telt el, amíg meg nem hallotta a fiú hangját:

- Lassan mennünk kéne. - súgta a fülébe. - Mások is fel akarnak jönni.

- Ok. - bólintott, és elfogadta a fiú kezét, aki felé nyújtotta, hogy lesegítse a lépcsőn.