- Igen. Te... – Félbeszakította a telefonja. Szitkozódva vette fel, meg sem nézve ki az. Igyekeztem nem hallgatózni, de egy éles, kényes hang csak megütötte a fülemet. Aha, szóval barátnője van. Totál hülyének éreztem magam.
- Mondtam, hogy ne is keress. – Sziszegte dühösen. Valószínűleg megnyomódhatott a kihangosító gomb, mert hirtelen mindent tisztán hallottam, meg akkor is ha nem akartam.
- De a baba... – Hűha. Ebbe jobban beletenyereltem, mint gondoltam.
- Monic, fejezd be a hülyeségedet. Nem vagy terhes az orvos is megmondta, megmondtam, hogy ne hívj. Nem érdekel. – Uhh. Egyszerűen kinyomta és szembe fordult velem.
- Én...
- Nem érdekel, nem az én dolgom. Gyere takarítsd fel kérlek amit kiborítottál és készítsük el a vacsorát. – Úgy döntöttem, hogy nem csapok balhét. Nem éri meg. Megvacsorázunk és elmondom neki, hogy nem akarok több randit vele.
Keserű ízzel a számba készítettem el az ételt. Többet nem szóltunk egymáshoz, csak amit szükséges volt.
Mikor elkészült csendben enni kezdtünk. Bosszantott, hogy így át akart verni.
- Monic egy örömlány. – Az új információ miatt egy falatot félre nyeltem. Heves köhögés fogott el és azt hittem pár pillanatra, hogy megfulladtok.
- Értem. – Krákogtam. Hát, erre aztán végképp nem számítottam.
- Egyszer nagyon berúgtam és nála kötöttem ki. Nem védekeztünk, de az ilyen lányoknak kötelező a fogamzásgátlás, és a heti egészségügyi vizsgálat.
- Állj. Ennyire nem akarom tudni. Már így is kezdem kapisgálni, hogy a munkád nem az aminek mondod. Utalom ha hazudnak nekem, Dominique. – Dacosan néztem szembe vele. Ő csak sóhajtva hátra dőlt.
- Rendben. Öntsünk tiszta vizet a pohárba, ha ezt szeretnéd. – Karba fonta a kezeit és úgy figyelt. Én csak határozottan bólintottam.
- Én vagyok a Kobra feje. Monic az én kurvám. – Hoppá. Nem mondtam semmit. Valahogy kevésbé lepett meg, mint gondoltam. Sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz a háttérben.
- Értem. Nos, ettől függetlenül, te mosogatsz. – Megfogva a tányéromat, bele tettem a mosogatóba.
- Ennyi? – Hitetlenkedve támaszkodott az asztalra.
- Miért mit vársz? Boruljak a lábad elé? Vagy csinálják össze a bokám tőle? Ugyan, Dom. Nem vagyok hülye. – Én is rá nehezedtem a lapra. – A te embereid mentettek meg minket igaz? És a te embereid ültek ott egész nap a bárban. Joe is neked dolgozik. – Az utolsó két mondatomban biztos voltam. Ő csak némán bólintott.
