Tisztában voltunk vele, hogy nekünk lett az a bomba oda készítve. Nem mertünk autóba ülni, így hívtunk egy taxit, hogy ki vigyen minket a reptérre. Egész úton azon tanakodtunk, hogy ki lehet a tégla. Csak olyanok tudták, hogy elmegyünk innen, akik ebben a házban dolgoztak, mint őrök vagy a szakács és a takarító. A két nőt kapásból kizártuk, mert ők már azóta itt vannak amióta Dominique pici volt. Mire felszálltunk egy fapados járatra, négy emberre szűkült a kör, de úgy döntöttünk, hogy senkiben sem bízunk.
Két átszállással, és némi várakozással, megérkeztünk Kolumbiába. Ott már vártak ránk, így a kartel fejéhez méltóan utaztunk tovább. A család meglepően bensőséges volt. Rettentően örültek a férjemnek és engem is úgy köszöntöttek, mintha mindig is ismertük volna egymást. Megkaptuk a szobánkat és azonnal lefeküdtem aludni egyet. Dom inkább azonnal kézbe vette az irányítást.
Mire felébredtem, másnap reggel volt. Oda bújtam a férjemhez és pihentem meg egy kicsit. Ez a kicsi annyira pici volt, hogy ahogy becsuktam a szemem, már kopogtak is.
- Ébresztő fiatalok. Dominique neked dolgod van, Leah te pedig velem jössz, itt az ideje bele tanulni a hagyományokba. – Az anyósom robogott be csendes kis reggelünkbe.
- Anyám, arra semmi szükség, Leah Kolumbiai, én pedig tegnap előre dolgoztam. Délig senki se keressen minket, hármasban leszünk. – Ekkor minden egyszerre történt. Én fuldokolni kezdtem a félre nyelt nyálamban, Marie arca fokozatosan felragyogott, ahogy felfogta a szavakat, Dominique pedig le gurult az agyról.
- Uram atyám! Lea, ¿estás embarazada? – Szinte patakokban folytak a könnyei.
- Sí, Marie. Recién nos enteramos. Kérlek ne mondd el senkinek egyelőre. – Hevesen bólogatott.
- Prometo. Pihenjetek. – Ezzel el is hagyta a helységet.
Tíz perc múlva itt a család, öltözz Dom. – Kimásztam az ágyból, magamra vettem egy lenge ruhát és megmosakodtam. Mire végeztem, addigra ő is. Együtt indultunk el, de már az ajtóban elakadtunk a nagy embertömeg miatt. Nem kellett tíz perc. Mindenki szórta ránk az egészség áldást.
