A Mardekár Egykori Prefektusai(Draco Malfoy F.F.)

⭐2.6⭐

-Nem.

-Mi? Miért? -értetlenkedett.

-Szerinted?! Mind a kettőnknek könnyebb volt ha nem tudja... Így is túl sokat gondoltam rád.. évekig a folyamatos rémálom ahogy látlak összerogyani a földön és nem tehetek semmit.. szerinted akkor?! -sírtam el magam.

-De mostmár itt vagyok..

-Négy év után.. igen.. Draco kérlek most menj.

-De..

-Kérlek.. addig jelentkezz be Narcissánál.. ha készen állok kereslek... -jelentettem ki és a szőke szomorúan elment.
Hogy máshogy reagálhattam volna?! Ez nekem sok.

Írtam egy levelet Masonnek és anyuéknak is, hogy nagyon nem szeretnék egyedül maradni. Aztán odamentem Scorpiushoz.

-Minden rendben kicsikém? -vettem az ölembe.

-Igen.. -mondta, de elsírta magát.

-Shh.. semmi baj. Minden rendben lesz.

-Te most haragszol apura? -kérdezte sírva.

-Nem.. kicsim nem haragszom rá.. csak még nehéz. Nemsokára elviszlek hozzá kicsit. Úgy jó? -kérdeztem.

-Ahammmm -mondta szomorúan.

Nagyon rossz hatással van ez rá.

Masonék ideköltöznek a nyárra mivel nem kell dolgozniuk. Masonnek azért mert elvileg ő is mehet a tanácsba szeptembertől. Apuék pedig holnap jönnek haza.
Nem mondunk nekik semmit.. majd csak később.
A kis aranybogár titoktartás ám jeles így nem lesz nehéz dolgunk.
De még mindig hihetetlen számomra a dolog...

Miattam van életben életem szerelme, de fogalmam nincs, hogy csináltam..

*Draco sz.sz.*

Hihetetlen négy év után újra láthattam őt. És a gyönyörű kisfiamat. E miatt persze nagyon boldog voltam, de hogy Scarlett elküldött.. nagyon elszomorított. Jó megértem mert úgy Bt, hogy négy éve meghaltam, de akkor is fáj.. szomorúan ballagtam át a régi családi házhoz. Hála Merlinnek apám az Azkabanban van. Bementem a bejárati ajtón és keresni kezdtem anyám. Meg akartam lepni. Mondjuk nemtudom milyen meglepetés az ha az állítólagos négy éve elhunyt fia megjelenik a házában, de.. remélem nem kap szívrohamot.

-Anya.. -szólítottam meg a konyhában szorgoskodó asszonyt. Éppen háttal állt nekem.

-Már megint a hangok... -mondta. Ezek szerint nagyon rossz neki itt egyedül..

-Anya ezek nem hangok. -mondtam.

-Persze fiam.. tudom.. -azt hiszi magában beszél... Húha.. ez nehezebb lesz mint gondoltam.. nem akarom megijeszteni.

-Anya.. kérlek fordulj meg, de ne ijedj meg. -mondtam óvatosan.

-Fiam mit akarsz? Hiányzol eléggé így is.. és Scarlettnek is.. nem tesz jót ha hirtelen meglátogatod és beszélni próbálsz vele. -mondta és közben megfordult. Ahogy meglátott lefagyott és megtámaszkodott a pulton.

-Ez lehetetlen... Nem lehet.. nem.. tényleg kezdek megbolondulni. -mondogatta.. ugyan azt csinálja amit Scarlett.

-Anya.. nem bolondulsz meg.. tényleg itt vagyok. -mondtam hallkan.

-De ezt hogy?! -jött közelebb és megérintett. Hirtelen szoros ölelésbe zárt.

-Scarlett képes volt legyőzni az átkot.. vagyis én a kutatásaik szerint erre tippeltek. -mondtam.

-De.. hisz.. négy éve.. miért nem jöttél hamarabb?! -csapott meg. - A barátnődnek! A fiának! Szükségük volt rád! Te meg 4 év után idetolod a képet! -csapkodott aztán sírni kezdett. Anya tudom, hogy hangulatember.. de hogy ennyire?!

-Sajnálom! Már mondtam!

-Voltál hozzájuk?

-Igen..

-És?

-Elküldött...

-Meg is értem. Ha apád ezt csinálta volna.. tuti, hogy elküldtem volna, de örökre! -mondta.

-Anya ne ijesztgess! Ha nem láthatom őket többé abba tényleg belehalok. -sírtam el magam.

-Minden rendben lesz szívem. Csak idő kell neki. Scarlett nem olyan mint én. És a Scorpius is még csak három éves. Fel kell dolgozniuk. -simogatta a hátam. Néha tényleg nem értem anyám. Lecsesz aztán nyugtat utána meg újra kiakad. De így szeretem.