FREJA MEDWIN egész házasságát a túléléssel töltötte, hiszen düh problémákkal küzdő férje kiszámíthatatlan, és soha nem lehet tudni, hogy mikor telik be nála a pohár. Az ártatlan fiatal nő rettegésben él, de férje bántó karjai között elfogadta sorsát...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Addison mellett ültem, aki este hat órakor a leckéjét irta. Én a kis ágy szélén ültem, ő pedig az ágyra hasalt és türelmesen írta a leckéket. Szomorú mosolyra húztam az ajkam, hiszen ez a kislány egy angyal. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy ha gyereket szeretnék, akkor pont ilyennek képzeltem el: szép hosszú hajúnak és csillogó szemű lánynak, aki mindig mosolyog.
Miközben Addison a leckét írta, addig én a haját simogattam és a kicsi lámpa felé pillantottam. A szobában mindenhol sötét volt, csak a kis éjjeli lámpa halvány fénye törte meg a sötétséget. Végre kezdtem azt érezni, hogy az életembe pozitív változás fog jönni. Nem akartam beleélni magam, hiszen sok negatiív dologgal találkoztam már az életem során. Ott volt a mániákus férjem, aki mentálisan nem volt rendben. Minden apró dolgon felhúzta magát és nem tudta kordában tartani az indulatait. Olyankor mindig rajtam csattant az ostor és én húztam a rövidebbet. Azokon a napokon mindig azt kívántam, hogy bárcsak meghalnék. Sajnos nem csak szavakkal, hanem tettekkel is bántott. És azt hiszem, hogy az volt a legrosszabb. Az, amikor nem tudtam felállni, mert olyan szinten megerőszakolt. Amikor megütött és a szobából sem mertem kilépni, hiszen mindig attól féltem, hogy mikor kattan be legközelebb.
Viszont Addison mellett ülve azt éreztem, hogy ezek most már csak régi emlékek, az életemnek egy olyan fejezete, amit kitéptem és elégettem. Végre szabadnak és kicsit boldognak éreztem magam. Hihetetlen, de ez a kislány két nap alatt belopta magát a szívembe. Mi ketten azonnal megtaláltuk a közös hangot, és mindenben hallgat rám. Néha szokott feleselni, de olyankor mindig elmondom neki, hogy nem szabad. Addison akkor mindig bocsánatot kér és átkarolja a nyakam. És ez a kislány hozott új fényt az életembe. - Ha tízből elveszünk hatot, akkor mennyi marad? - pici ujját az ajka elé helyezte és koncentrálva olvasta fel a kérdést. Én csak feltettem a tíz ujjam, lehajtottam belőle hatot, Addison pedig vigyorogva beírta a választ. - Juhé! Ez nagyon könnyű! - kicsit felegyenesedett, majd feneke alá húzta a lábát. - Te szereted a matekot, Freja?
- Őszintén? - suttogtam a fejemet rázva. - Nem szeretem - mondtam. - De úgy látom, hogy te nagyon ügyes vagy benne! Mi a következő feladat? - támasztottam meg az államat, miközben eszembe jutott az, hogy csak hárman voltunk a házban, de Matilde munkaideje hamarosan lejár, hiszen valamiért hamarabb haza kell mennie.
- A következő kérdés az, hogy háromhoz mennyit kell adni, hogy tíz legyen! - pillantott felém, mire a félhomályban szórakozottan hátra tettem a kezem. A hajamat is felkötöttem, illetve egy egyszerű fehér pólót, és egy szürke Nike melegítőt viseltem. Matilde még nem tért ki a munkaruhát illetően, ezért mindenképpen valami kényelmeset választottam. Mondjuk Matilde, térdig érő szoknyát és fehér blúzt visel. Úgy gondoltam, hogy idővel nekem is formaruhát kell hordanom a munka közben.
- És mennyit kell adni? - kérdeztem, miközben Addison kiszámolta, majd ceruzával lapra írta az eredményt. Én megnéztem és elismerően bólintottam. - Mikor szokott hazajönni az apukád? - kérdeztem.
