FREJA MEDWIN egész házasságát a túléléssel töltötte, hiszen düh problémákkal küzdő férje kiszámíthatatlan, és soha nem lehet tudni, hogy mikor telik be nála a pohár. Az ártatlan fiatal nő rettegésben él, de férje bántó karjai között elfogadta sorsát...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A következő két napot végig szeretkeztük. Rengeteg órát és felejthetetlen pillanatokat töltöttünk az ágyban. Nevettünk és próbáltuk elfelejteni a történteket, viszont mindig ott volt valami, ami a rossz emlékeket juttatta az eszembe. Éjszakánként szokott minden megváltozni, hiszen amíg én békésen szoktam aludni, addig Taylor ébren van és egy percre sem hunyja le a szemét. A mostani éjszaka is pontosan így telt. Fehér selyem hálóingben Taylor felé fordultam és a félhomályban kinyitottam a szemem. Talán nem tudta, hogy nézem, ezért szomorú mosolyra húztam az ajkam. Nem akartam tudni, hogy ilyenkor mi játszódik le a gondolataiban. A tengerbe való fulladás óta Taylor ki sem lép a házból. És biztos voltam abban, hogy a történtek olyan traumát hagytak maguk után, amin ő képtelen túltenni magát. Akkor kaptam fel a fejem, amikor feszülten felsóhajtott, majd fekete alsónadrágban és fehér pólóban a konyhába sétált. Mivel a hálószoba egybe van a konyhával, így felültem és hátra túrtam a hosszú hajam. A félhomályban felkapcsolta a pult felett található villanyt, majd kezét összefonta a tarkóján. Legszívesebben minden rossz emléket kitörölném az emlékezetéből.
Lassan felálltam, majd hozzá sétáltam és szorosan átkaroltam a derekát. Puszikat nyomtam a vállára, miközben reménykedtem, hogy ezzel el tudom űzni a gondolatait. A belőle áradó férfi illat felkeltette az érzékeimet, de tudtam, hogy ez most nem rólam, hanem kizárólag róla szól. Simogattam a hasát és a formás mellkasát. Bíztam abban, hogy most lehetek én a menedéke. Pontosan úgy, mint annak idején ő nekem. - Nem tudsz aludni, igaz? - a sötétben előre pillantottam, majd együttérzően felsóhajtottam, amikor felém fordult és a pult szélének támasztotta a derekát.
- De ez nem azt jelenti, hogy neked is fent kell lenned - két kezével teljesen hátra túrta a hajam. Az érintése miatt megborzongtam, hiszen szeretkezés közben is milliószor megtette ugyan ezt az érintést. Megrántottam a vállam.
- Jól tudod, hogy minden neszre felébredek - suttogtam magam elé. - Elmondod, hogy mi bánt? - fürkésztem a gondterhelt arckifejezését. - Tudom, hogy ami történt, az mindig hatással van rád. Ép ezért talán jó ötlet lenne beszélni róla. Mit gondolsz? - pólója alá simítottam a kezem, majd tenyeremmel végig szántottam a meleg hasát. Közelebb éreztem magamhoz a szívét, a lelkét és a testét is. Megtanultam, hogy mi csak együtt működünk. Nem csak kiegészítjük egymást, de mindketten kaptunk már elég pofont az élettől. Ki nagyobbat, ki kisebbet. A lényegen ez mégsem változtat. Szerelmesek vagyunk egymásba. És azt hiszem, hogy ez a kötelék mindennél erősebb.
- Ez igazán jó ötlet, csak nehéz beszélni róla. Nem tudom, hogy enyhítene-e a szorongáson.
- A szex enyhített? - a hasába bokszoltam, ő pedig nevetve átkarolta a nyakam és szorosan a mellkasához húzott. Puszit nyomott a fejemre, közben a hajamat simogatta.
- Köszönöm, hogy vagy nekem - súgta a fülembe. Öt perccel később vékony takaróba burkolózva ültünk a kanapén és meredtünk magunk elé. A résnyire nyitott ablakon keresztül beszűrődött a tenger halk hullámainak morajlása, ahogy a tenger a partra csapta hullámait. Taylor fülelt és a fejét csóválta. Éreztem, hogy már nem kell sok ahhoz, hogy megnyíljon nekem. A combját simogattam, a fejemet pedig hátra hajtottam. Végül a barna hajú férfi megtört és felsóhajtott. - Legjobban az zavar, hogy még mindig érzem a mellkasomban azt, hogy elfogy a levegő. Érzem, hogy az egész tenger lehúz. Az egész olyan, mintha újra átélném: a merülést, a fulladást. És azt, hogy a hullámok egy sziklának löknek - ekkor a szemembe nézett, én pedig a szám elé tettem a kezem. Nem kellett sok ahhoz, hogy elsírjam magam. - Úgy dobált a tenger, mint egy konzervdobozt. Nem tudtam, hogy hol vagyok. Ott volt az a rengeteg víz, a kevés levegő és az, hogy távol voltam a parttól. Aztán valahogy...mégis a partra sodort - egy pillanatra lehunyta szemét, majd vállán lehúzta pólóját és megmutatott egy frissen befort sebet. - A bal vállamat ütöttem be a sziklába. Az ágy, amin felébredtem teljesen véres volt - felsóhajtott, majd mosolyt erőltetett magára. - Soha nem voltam annyira tehetetlen, mint akkor.
