A bosszú ára [Taehyung ff.] Befejezett

2. rész

Korea

Mint minden repülőtér az Ilsan-i is zsúfolásig tele volt emberekkel, főként az országba látogató turisták miatt. Kevés volt a hazai lakos, a világ minden tájáról akadtak ott népek, de leginkább amerikaiak. A meglepő viszont az volt, hogy rengeteg újságíró, fényképész és annál is több tininek látszó lányok álltak a kifeszített kordonok mögött, kezükben szorosan tartva mobiltelefonjukat.

- Biztos valami híresség. -gondolta magában NaRa.

Lekapva bőröndjét a csomagszállítóról sebes léptekkel indult el kifelé a hatalmas épületből. Ám a kinti tömeg sem volt kisebb vagy kevesebb a bentinél. Rengeteg ember tolongott, főként azok akik a hírességek miatt járnak a nemzetközi reptérre. Leintve az első taxit, beült a hátsó ülésre.

- Hova parancsolja a fuvart kisasszony? -fordult hátra a sofőr, angol nyelven szólva a lányhoz.

Szerencsére NaRanak nem okozott problémát az idegen nyelvek használata, ugyanis a Kínában töltött hosszú évek alatt megtanult jónéhány nyelvet, sőt még a jelbeszédet is.

- Daeguba kérem uram.

- Az nem lesz olcsó hölgyem. Elég messze van innen.

- A pénz nem akadály, csak vigyen oda!

- Ahogy óhajtja.

A sofőr előrefordulva az összes figyelmét a vezetésnek szentelte, lezárva a hátsóülésen utazó idegennel folytatott eszmecseréjét. Pár órával később megérkeztek Daegu városába, ahol csak úgy zajlott az élet. Amerre csak ellátni mindenfelé emberek rohangáltak.
NaRa kifizetve a fuvart elköszönt a taxistól és kezébe véve bőröndjét elindult a számára oly ismerős utcákon, hogy elkezdhesse bonyolult tervét, miszerint megkeresi apja gyilkosát.

————

Egy hét telt el azóta, hogy az ambíciózus lány a városba érkezett, ám kemény igyekezete ellenére sem jutott közelebb céljához.
A gyönyörű délutáni napsütést az este misztikus sötétje váltotta fel, mely kellemes hangulatot ad a szélesen elterülő utcáknak. Azt hinné az ember, hogy este tíz óra tájékán kihalt minden, az emberek otthon vannak családjaikkal, alszanak, vagy épp esti műszakon dolgoznak. Ám ez itt közel sincs így! Akárcsak nappal, este is ugyanannyi járókelő rohangál fel-alá, mintha semmi dolguk sem lenne. A rengeteg kirakat, bolt, hirdetőtáblák színes neon fényei szivárványként világítják meg a teret, biztonságérzetet adva az arra elhaladó embereknek.
NaRa magamögött hagyva a pompában elterülő belvárost, egy kissé sötétebb, elhagyatottabb hely felé veszi az irányt, bár azt még ő maga sem tudja hová is tart éppen. Ösztöneire és egyre halványuló emlékeire hagyatkozva hagyja, hogy lábai vezessék előre. Az egyik sarkon lefordulva egy ismerősnek tűnő szórakozóhelyet pillant meg, melynek nevét tartalmazó betűi itt-ott pislákolva világítanak. A klub előtt egy túlméretezett biztonságiőr vigyáz arra nehogy hívatlan vendégek betegyék a lábukat a tiltott helyre. Két húsz év körüli srác áll éppen a benga ember előtt megakadályozva őket a tovább jutásban. Már messziről lerí róluk, hogy igen csak ittas állapotban vannak, egymásba kapaszkodva próbálnak nem orra esni.

- Ti nem vagytok meghívva, tűnjetek el! -szólal meg mély öblös hangján az őr.

- Jólvan már haver ne izélj. -nevet fel az alacsonyabbik- Bulizni jöttünk, engedj már be minket.

- Ez zártkörű rendezvény! Különben sem mehetnek be gyerekek.

- Ch, gyerekek! Hallod ezt Chong? -paskolja meg barátja tarkóját- Tudd meg, hogy már 21 éves vagyok a barátom pedig 23. Nem vagyunk gyerekek! Úgyhogy engedj be de rögtön! -emelte meg hangját.