Ezek a mai fiatalok!

Posta

Utálok postára járni. De nagyon. Életemben először hétfőn mentem egyedül postára, mert fel kellett adnom a megbízási szerződésem (focis hülyeség). A kelleténél hamarabb kerültem sorra egy nyugdíj előtt àlló, munkáját utáló nőhöz.
Én: Jó napot, ezt szeretném feladni.
Nő: éSSS hoGgyan? *ledarál kb 5 lehetőséget*
Én: Simán??
Azért sima, mert ez volt az egyetlen, amit értettem
És szerintem elb.sztam mert, anyám 1000 forintot mondott, a nő meg 170et kért el.

Aztán ma is el kellett mennem feladni egy nagyon fontos levelet. És megint kedvenc postasunkhoz kerültem.
Én: Jó napot, ezt szeretném feladni.
Nő: éSSS hoGgyan?

Háhá, most készültem! Anyám ráírta egy kis rózsaszín posztitre.
Én, ahogy próbálom felolvasni: Elsőbbséggel és térievő.
Nő: Tértivevénnyel?
Én: Igen.
Nő: AKKorr áttttadja a papírt?
Én: Nem, nem. Rossz néven van.
Láttam, hogy az arcán átsuhan az, hogy ez rohadt sokáig fog tartani. És hogy ennek nagyon nem örül. Adott egy kis zöld papírt, én meg elkezdtem kitölteni, kb 20 másodpercig működött a toll, aztán elkezdett nem fogni. Itt éreztem, hogy izzad a homlokom. Még szenvedtem vele egy ideig, aztán vettem a bátorságot és megszólaltam:
Bocsánat, kifogyott.
Előbb rám néz, majd a tollra, de olyan tekintettel, mintha az imént azzal mészároltam volna le egy alomnyi kiscicát.  Gyilkos tekintettel kvázi hozzámvágott egy működő tollat. Egy ideig töltögettem aztán eljött a legkínosabb rész: nem tudtam a címzett nevét kiolvasni. Miközben zsebemből előveszem a telefonom látom, hogy 3 ujján ott vannak a bélyegek és szerintem meg átkozott. 2x. Szóval ha eltünnék akkor elütött a busz vagy valami ilyesmi. Hívom apámat, közben próbálok nem a nő szemébe nézni. Közben folyik az izzadság a hátamon és a vádlimon. Nem bírom a stresszt. Apám nem veszi fel. Anyámat hívom.
Én: Birkás? Biztos? Nem? Mindegy, legyen!
Aztán jött a b.szakodás az emailcímmel.
Nő: Akkor copigq?
Én: Attidb.
Nő:Hány T?
Én:2...
Nem tudom, lehet diszlexiás vagy vak vagy csak fel akart cseszni. Akkor még egy 10 percig babrált a géppel aztán fizettem és mindketten örültünk, hogy megszabadultunk egymástól. Próbáltam nem menekülni és méltósággal kivonulni, de magamat ismerve biztos nem sikerült.

Megígértem, hogy ma rész lesz, itt is van! 23.20