My love for you /Lando Norris ff./

1.

Chelsea

– Max Te ezt nem érted! Te mindig is jóban voltál Landóval. Sőt innen senki sem érti, mert mindenki képes elviselni maga mellett Landót. De hát lehetetlenség, hogy velem legyen csak a baj!- keltem ki magamból, mikor ketten maradtunk a fiúval.

– Én ezt megértem, de legalább megpróbálhatnál kedvesebben viselkedni vele.

– Eleinte hidd el, hogy próbáltam, de mindig olyan passzívan állt hozzám.- rántottam vállat, próbáltam azt mutatni, hogy egyáltalán nem érdekel a dolog, nem bánt az, hogy Lando ellenszenvesen viselkedik velem. Pedig legbelül nagyon is bántott, hiszen semmit nem tettem ellene, mégis úgy viselkedett velem, mintha tettem volna valami rosszat. Legelőször csak apróságokkal csipkelődött. Például a nevemet sokszor említette, mint az angol klub csapatot. Aztán ez egyre csak többször megismétlődött. Mindig valami mással állt elő, amivel szekálódni tudott. Én meg persze nem hagytam magam egy idő után. A társasag kedvéért meg tudunk lenni egy légtérben, kijárok a többiekkel a versenyeire, de ha nem szükséges akkor egyáltalán nem kommunikálunk a másikkal.

Max és én csendesen kezdtünk el pakolni, miután a többiek már jó fél órája elmentek. Ma tartottuk Blair születésnapját, ami összességében pont úgy sikerült, ahogy terveztük. Mindig is szerettem szervezkedni, még Lando születésnapját is szerettem én szervezni, persze erről neki nem kell tudnia, mert csak még jobban nőne az egója és nem lenne neki és az egójának egy szék elég.

– Menj csak fel aludni, innen már megoldom.- intett a lépcső irányába Max. Mosolyogva kívántam neki jó éjszakát. Max mellékesen az unokabátyám és így kerültem a többiekkel egy társaságba. Blairrel már az első pillanatokban megtaláltuk a közös hangot, aminek nagyon örültem és azóta is hangoztatja, hogy nem egyedül lány a társaságban. Aiden nagyon aranyos srác, Ő is Max egy ismerőse volt csak és került be a társaságba. Hát és ott van Norris, a nagy Lando Norris, aki elhiszi, hogy a világegyetem összes lánya a lábai előtt hever. Még általánosban ismerkedtünk meg és nagyon úgy tűnik, hogy már ott elromlott valami a kettőnk között.

Kimerülten hajtottam le a fejemet a párnámra és már éreztem is, hogy nehezednek el a szemhéjaim.

Másnap reggel a csengő hangos és igazán idegesítő hangjára keltem. Sokkalta szívesebben ébredtem volna a madarak csicsergésére vagy esetleg egy Chase Atlantic számra, de hát mindegy. Ahogy a bejárati ajtó felé haladtam láttam, hogy a fürdőszobában ég a villany és hallottam a víz csobogását, így arra mertem következtetni, hogy Max reggeli fürdőt vett, miközben én az ajtóhoz szenvedtem magam.
Hajam kócos volt, testemet csak egy rövid fekete pamut nadrág és egy nagyobb fehéres póló takarta.

– Szép jó reggelt! Csak nem felkeltettelek?- dőlt neki a falnak Lando, miközben gúnyosan mosolygott. Egy szürke melegítőt viselt, egy sima fehér póló társaságában, szemei elől pedig elemelte a fekete napszemüvegét, hogy a szemembe nézhessen és a természetesen göndör fürtjei közé tette azt.

– Minden jogom megvan rádcsukni az ajtót, szóval fogd be a szádat.- álltam arrébb, hogy be tudjon jönni a nappaliba.

– Hmm amúgy sem lenne szíved megtenni.- ült le a kanapéra, miközben tekintetét feltűnően végigvezette testemen. Többször cselekedett már így és soha nem tett még jó megjegyzést. – Unalmas a pizsid.- mindenre számítottam csak erre nem. Azt hittem, hogy majd a karikás szemeimre tesz megjegyzést, vagy a kócos hajamat, hogy szerinte olyan, mint egy madárfészek.

– Már megbocsáss. Sajnálom, hogy nincs szatén pizsamám.- tártam szét karjaimat hitetlenkedve.

– Unikornisos is megfelelne. De ez túlontúl is unalmas.

– Ez van Norris.- majd otthagytam, hiszen magában is képes ellenni. Valahogy az agyam nem bírta befogadni az információt, miszerint Lando Norris leszólta a pizsamául használt ruháimat.

Az íróasztalomnál felakasztott naptárban konstantáltam, hogy ma igenis találkozóm van egy volt évfolyamtársammal, ami sajnos vagy nem sajnos teljesen kiment a fejemből. Mondjuk időm még bőven volt. Bevonultam a fürdőszobába, megmostam a hajamat és azzal együtt meg is fürödtem. Utána a konyhában nem ért meglepetésül, hogy a fiúk nem készítettek ebédet, így nekiálltam palacsintát sütni, ami fél egy körül készen is lett, így én gyorsan meg is ebédeltem, utána pedig átadtam Maxéknak a terepet, és rájuk hagytam a rendrakást is, amit később még lehet, hogy meg fogok bánni, de ez van ha az ember siet.

Egy laza smink feldobása után, ami nagyjából fél órát vett igénybe, mivel eléggé béna vagyok az ilyenekbe, a szekrényem elé álltam és dilemmáztam, hogy mit is kéne felvennem. Végül egy bő lenge fehér nadrágot választottam egy fekete passzos nagyobbacska kivágású fekete pólóval, és ehhez a Nike blazeremet vettem fel, melyet már hosszú ideje koptatok, de még mindig nem tudom megunni.

– Hova hova Chelsea?- szólt utánam a nappaliban Max, miközben a hajamat fésültem át ujjaimmal, ezzel a fésűt helyettesítve.

– Masonnel találkozok, Te is tudod jól.- álltam meg a tükör előtt, hogy megnézzem biztosan jó-e, amit választottam, vagy még gyorsan átöltözzek-e.– Szerintetek ez így jó?- én voltam ám a hülye, hogy ezt a beszélgetést Norris előtt folytattam le.

– Kicsoda az a Mason?- hagyta figyelmen kívül a kérdésemer a brit pilóta, de helyette feltett egy másikat, amihez mellékesen az egadta világon szinte semmi köze nem volt.

– Egy volt évfolyamtársam.- vettem nagy levegőt és az ajtó irányába mentem, hogy véget vethessek a beszélgetésnek, miután magamban eldöntöttem, hogy a ruházatom megfelel.– Majd jövök, sziasztok!- csuktam volna be magam után az ajtót.

– Nem gondolod, hogy túl nagy az a kivágás?- szólt utánam hangosan Norris, mire megálltam a mozdulataimban. Tudom, hogy én kérdeztem meg, hogy jó-e a ruhám, de... Nagyot sóhajtva léptem vissza a házba és néztem farkasszemet a fiúval. Nem az apám, a bátyám, vagy a barátom, hogy megmondja nekem mennyire nagy a kivágás a pólómon. Ehhez aztán már tényleg semmi köze, de hát Ő Lando Norris, aki mindenbe is képes beleütni az orrát.

– Nem, nem gondolom.- válaszoltam kimérten, miközben tekintetemet nem szakítottam el az övétől, ezzel is azt mutatva, hogy nem török meg, főleg nem neki.

– Akkor felvilágosítalak, hogy márpedig az a kivágás eléggé nagy.

– Én pedig arról világosítalak fel, hogy semmi közöd hozzá, hogy mit veszek fel. Amúgy is, miért nézegeted Te a mellkasomat?- én tényleg próbáltam nagyon türelmes lenni. Max csak kapkodtak közöttünk a tekintetét, már megszokhatta az ilyen eseteket, hiszen nem ez az első alkalom.

– Már ne haragudj, de férfiból vagyok!- vont vállat.

– Gondolj, amit csak szeretnél Norris.- fordítottam nekik hátat és kiléptem a friss, jó egyáltalán nem friss de nyári és legalább meleg levegőre és vártam, hogy Mason megérkezzen értem, amire nem is kellett sokat várnom, mivel nagyjából három perc után egy az útról félrehúdódó autót pillantottam meg, amiből Mason integetett felém.