My love for you /Lando Norris ff./

7.

Lando

Viszonylag nyugodtan léptem ki az öltözőm ajtaján. Nem sikerülhet minden mindig úgy, ahogy azt én szeretném és már semmin sem változtatott volna, ha csak dühöngök és ostorozom magam. A többiekhez közelítve láttam, hogy egy valaki hiányzik. Akármennyire is megnyugodtam már és nem vagyok ingerült, de ha nekem még Nortonra kell várnom, esküszöm toporzékolni fogok.

- Chelsea merre van?- kérdezett rá Max helyettem a lány hollétére, mielőtt én megtehettem volna.

- Charlessal megy vissza.- válaszolt Blair, mire egy pillanatig azt hittem, hogy csak félreértettem valamit. Megeshet, hogy inkább vártam volna még rá...

Sok kérdés kavargott a fejemben Norton és Leclerc kapcsán. Igazából nem is tudok miértet mondani, egyszerűen csak nem tudtam megérteni a kialakult helyzetet. Pár napja még csak névről ismerték egymást, vagy még arról se, most meg már Charles viszi ide oda. Gondoltam nagy pajtások lettek...
A szobámba beérve egyszerűen ledobtam az ágyam mellé a táskámat én pedig bevetődtem az ágyba és fejemet az egyik párnába furtam, ami könnyen kivitelezhető volt, mivel reggel nem vetettem be a fekvőalkalamosságot.
Csak minimális szinten éreztem úgy magam, mint egy tini lány egy tini csöpögős filmben, aki éppen a párnába készül visítani az éppen kialakult szerelmi élete miatt. Még jó, hogy az én esetemben semmiféle szerelmi életéről és tini csöpögős filmről nem volt szó.

- Elmondod mi a baj?- nyitott be Max nulla kopogás nélkül. Őszintén már azon is elgondolkoztam, hogy megtanítom neki a kopogtatás tudományát, ha már magától nem megy. Nekem sem ment, én is mindig benyitottam nélküle, viszont mióta rányitottam véletlenül a nővéremre és a barátjára, azóta belém rögződött, hogy kopogni igenis fontos dolog.

- Csak a verseny.

- Engem nem baszo... vagyis versz át Lando!- halványan elmosolyodtam, amiért kijavította kitörni vágyó káromkodását.- Te magad mondtad, hogy már nincsen miért ostoroznod magad, kimondottan ezeket a szavakat használtad. És amúgy is, ha egy verseny miatt vagy csalódott, akkor nem csak fekszel az ágyadban.

- Utálok neked hazudni.- morogtam.

- Na halljuk!- csapott rá sipcsontomra. Emlékszem, hogy Chelsea keze milyen gyengéden similt lábamra, mikor a kanapén aludtunk. Max meg sem közelítette azt a gyengédséget, sokkal inkább az ellentéte volt. Annyira az ellentéte volt, hogy a hirtelen jött fájdalomtól és lendülettől fel is tápászkodtam.

- Norton és Leclerc mióta vannak olyan jóban? Egyáltalán mióta ismerik egymást?- tettem fel az első két kérdést, ahonnan az egész mindenség kiindulópontja található.

- Talán tegnap vagy tegnapelőtt óta.

- És akkor már kocsikáznak is együtt?- hiába volt kérdő a hangnemem, tudtuk a választ.

- És akkor ez még semmi. Nem nézted a telefonodat?- nemlegesen ráztam a fejemet.- Chelsea írt, hogy Löki elhívta vacsorázni.

- Hogy mit csinált?- kérdezem talán túl gyorsan és hangosan.

- Beírt a csopo...

- Nem Chelsea! Charles mit csinált?- kérdeztem és nem akartam elhinni amit az imént hallottam barátom szájából.

- Elhívta vacsorázni az unokahúgomat.

- És gondolom el is megy vele.- állapítottam meg. Hát ez csodálatos. Mintha valamiféle rossz és szorító érzés kapta volna el a mellkasomat. Sőt nem is csak a mellkasomat, hanem az egész testemet. Hirtelen a végtagjaimat is gyengébbnek kezdtem érezni, és a fejem is zsongott. Valószínűleg túl sokat ülhettem abban az autóban.