My love for you /Lando Norris ff./

18.

Chelsea

– Szóval békülős szex lesz? - kapaszkodott meg a korlátlan Blair vigyorogva. Így is alig állt a lábán, de a szája éppen elég nagy volt ahhoz, hogy ehhez hasonló megjegyzéseket tegyen. De persze annyi esze volt, hogy levegye a dolgokat kettőnk között Landóval, mert kéz a kézben mentünk Pierre-ékhez.

– Blair, az Isten áldjon meg, csak együtt alszunk - indultam volna vele tovább. Lando mögöttünk próbálta nem elröhögni magát a lányon, egy kis empátiát sem mutatva, mivel én szenvedtem csak a barátnőmmel.

– Jól van, annak amúgy is tudjuk mi lesz a vége - vihogott. Végre valahára a vendég szobájához értünk, így már csak annyi volt hátra, hogy ágyba bújtassam, mint egy édes óvodást.

– Öltözz át és feküdj le, hidd el jót fog tenni - bólogattam és alaposan végigmértem. Amíg a fürdőben tette a dolgait, addig megvetettem neki az ágyát, mert különben csak beledőlt volna úgy, ahogy puffan.

– Azért ne legyetek hangosak!

– Blair hagyd már ezt abba - nevettem fel zavaromban vagy kínomban, már én sem tudtam.

– Jól van, befejezem - forgatta meg szemeit. Nagyot sóhajtva hagytam el szobáját, mondván szóljon ha baj van. – Tényleg elhitted, hogy befejezem? - kiabált utánam, mire az éppen engem vizslató Lando felröhögött a szobája előtt engem várva.

– Esküszöm benyugtatózom!

– Dehogy nyugtatózod - karolta át nyakamat és a szobájába mentünk.

– Norris, ha teherbe ejted, én megnyúzlak! - részegen mindenkinek ilyen nagy a beszélőkéje? Nagyokat kacagva forgattam meg a szememet és már nem méltattam válaszra, reméltem, hogy lassan már elalszik. Nem hittem volna, hogy ennyire kiüti magát. Mikor Landóval visszamentünk érte éppen Charlesba kapaszkodva, visitva nevetett valamin, ami szerinte állati vicces volt.

Nem siettem kimondottan az esti rutinommal. Miért is siettem volna, ha Lando pontosan tudja, hogy mennyi ideig képes vagyok tollászkodni?

– Meg sem lepődök - mért végig, amikor benyitottam a szobájába.

– Most miért? - pillantottam le a lila pöttyös téli pizsamámra.

– Mondjuk egy fokkal jobb, mint a sima rövidgatya, póló kombó. De még mindig nem unikornis - kacsintott.

– Jaj jól van, nem fogok miattad ruhatárat cserélni Norris. Inkább fürödj meg, mert már aludni akarok - húztam össze szemeimet. Ahogy elhaladt volna mellettem megállt.

– Amúgy édes a pizsid, csak húzom az agyad - puszilt bele nyakamba, majd magamra hagyott.

Nagyot sóhajtva másztam be az ágyába. Minden olyan természetesnek és otthonosnak tűnt. Jó érzés volt vele lenni. Úgy éreztem, mintha már egész lennék, mintha egész életemben hiányzott volna valami és azt a valamit csak most találtam volna meg. Ejnye Lando Norris, mikre nem vagy te képes.

Magamra húztam a takarót és csak akkor tűnt fel, hogy mennyire Lando illata van mindennek. Megnyugtatott, hogy az ő illatát éreztem a párnákon és a takarókon, ahogy az is, hogy a falak telis tele voltak kiskori képekkel róla. Mindegyiken boldog volt és önfeledt.

– Végeztem - csukta be maga után az ajtót és egy szempillantás alatt már mellettem is feküdt.

– Ha megfázol én biztos, hogy nem foglak ápolgatni - figyelmeztettem, miközben a nedves tinceivel kezdtem játszani. Igaz, hogy kegyetlenül jól állt neki, de könyörgöm mégiscsak tél van, ilyenkor hajlamosabb megfázni.