My love for you /Lando Norris ff./

12.

Lando

Ajkai nyomán bizsergett a homlokam... Biztosan azt hitte, hogy alszok, igaz utána el is aludtam, mintha csak kiütöttek volna de a lényeget még pontosan éreztem. Hasonlított egy drogra az érzés, csak többet és többet akartam belőle.

Mikor éjjel felébredtem, mintha bekattant volna valami, felhívtam a lányt és megkértem, hogy jöjjön át hozzám, pedig nem éreztem rosszul magamat, legalábbis fizikailag nem. Picit szégyelltem magam, hogy valóban felébresztettem Chelseat, aki ígéretéhez híven, már indult is hozzám. Egyszerűen csak magam mellett akartam tudni. Nem csak szerettem volna magam mellett tudni. Akartam!

- Baj van?- nyitott be és kapcsolta ki a telefonján a vakut. Haját befonta, sminkjének kevés maradványa pedig szemei alatt éktelenkedett. Mondjuk pizsamája még mindig unalmas volt, hiszen ismét egy sima fekete rövidnadrágot és egy másik színű pólót viselt, de nem volt miért panaszkodom.

- Figyelj tudom, hogy idegesítelek és, hogy Charles és közted alakulnak a dolgok, de kérlek maradj itt! Csak ma éjjel, ígérem senki nem fogja megtudni, ha nem szeretnéd.- daráltam le neki, mielőtt meggondolhattam volna magam. Chelsea csak a zárt ajtó előtt állt és onnan nézett rám. Úgy éreztem, hogy szükségem van rá. Csak rá és senki másra.

- Csússz arrébb!- tette le telefonját az éjjeliszekrényen található pohár mellé, amit még Ő hozott be nekem, majd bebújt mellém. Sajnos vagy nem sajnos csak egy takaró volt az ágyon, így muszájak voltunk azon osztozni. Nem sajnos.- De csak az állapotodra tekintettel!- emelte fel mutatóujját.- Most pedig próbálj meg aludni!- hunyta le szemeit velem szemben. Ezeket a szavakat talán óvodában, vagy esetleg alsóban hallhattam utoljára a szüleimtől. Chelsea törődött. Legalábbis én teljesen úgy éreztem. De tudtam, hogy Charles mellett nincs esélyem nála. Ugyan hogy is lenne? Szóval próbáltam élvezni a vele töltött időt, mégha síri csöndben is töltöttük és elfogadni a tényt, beletörődni, hogy köztünk soha nem lesz semmi.

Próbáltam elaludni, hogy ne zavarjam a lányt, hogy levelében Ő tudjon aludni, de nem sikerült.

- Nem tudok aludni.- suttogtam magam elé, igaz nem tudtam, hogy Chelsea ébren volt-e akkor.

– Érzem.- fordult a hátára.– Már én sem tudok.

– Miattam?

– Csak nem megy.- vonta meg vállait, majd felülve nekidőlt az ágy támlájának, majd én is így tettem, és nem firtattuk tovább a dolgot.– Bekapcsolod a tévét? Legalább legyen valami zaj.- az én oldalam felőli éjjeliszekrényhez nyúlva elvettem a távirányítot és bekapcsoltam a készüléket, ahogy valamilyen focimeccset adtak éppen. Telefonomon láttam, hogy fél három volt és megmosolyogtam a dolgot, hogy csak mi lehetünk ilyen elvetemültek, hogy egy buli után ilyenkor alvás helyett tévét nézünk.– Ilyenkor is van focimeccs? Egyáltalán ez élő?- biccentett egyet fejével.

– Élő. És hát tudod Drága, aki éppen a világ másik felén van, ott ilyenkor van meccs.

– Jó, igaz.

Minden joga meglenne arra, hogy ne legyen itt velem. Hiszen először ittasan a fejéhez vágtam, hogy nekem sírta el bánatát, utána pedig meg akartam csókolni és ezt be is vallottam neki. Komolyan bevallottam neki... Mondjuk tudom, hogy nem vette komolyan, ugyan miért is vette volna komolyan? Hiszen én Lando Norris vagyok, az örök gyerekes és idegesítő srác, aki ráadásul részeg volt. Nem is értem miért emlékszem, elfelejthetném az ilyen dolgokat. Viszont mikor homlokon csókolt...

– Nem fáj a fejed? Másnapos vagy, vagy leszel.- szakította el pillantását a labdát kergető férfiakról, engem pedig kiszakított gondolatmenetemből.

– Furcsa mód nem. Elég rosszul voltam, te is tudod, lehet, hogy ott kiélte magát a rosszullétem.- vigyorogtam a lányra, aki apró mosollyal az arcán visszafordult a tévé felé.

– Akkor oké.- bólogatott.– Nem nézzük meg, mi megy a többi csatornán? Ez kezd uncsi lenni.- sóhajtott nagyot, majd visszacsúszott párnájára.

– És te képes vagy végigülni egy futamot, ha ez is unalmas?

– Csak kapcsolgassál tovább Norris!- siettetett és a távirányító után nyúlt, viszont én gyorsan a magasba emeltem, ahogy pedig nyújtózkodott feltámaszkodott az ágyra combom mellett. Talán neki fel sem tűnt, hogy arcunk milyen közel volt egymáshoz. Talán neki, nem tűnt fel, hogy éreztem forró leheletét, és, hogy szívem gyorsabban kezdett verni mellkasomban, mintha ki akarna szakadni helyéről. Ha egy kicsit is előrébb hajoltam volna ajkaink összetalálkoznak. De nem mertem megtenni. Ha Ő nem érez hasonlóan, márpedig van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem érez, akkor nem szeretném kínosabb helyzetbe hozni. Pedig ajkai olyan kívánatosak voltak...
És mivel a lány arcára és annak különböző szegleteire koncentráltam, sikeresen elcsente tőlem a készülék vezérlőjét és lépegetni kezdett a csatornák között. Néhol megállt, hogy megnézze, mit takart a cím, majd tovább ment, mígnem véglegesen leragadtunk egy csatornánál, ahol éppen reklám ment.

– Ez mi?

– Most fog kezdődni egy film, amit szeretek.- mosolyodott el halványan.

– Micsoda?

– Ígérd meg, hogy nem nevetsz ki!- emelte fel mutatóujját.– Mert akkor nem fog érdekelni, hogy a saját szobád, vagy sem, páros lábbal rugdoslak ki.

– Ne légy agresszív, nem áll jól Norton!- vigyorogtam. Ohh de még mennyire, hogy jól állt neki.– Nem nevetek!

– Az Öt Legenda. Kiskamaszok voltunk, mikor kijött és szerintem nagyon aranyos történet.- tapadtak szemei a képernyőre, ahol megjelent egy fehéres hajú animált fiú.

– Jaj, ezt tudom mi, én is láttam! Nem is egyszer, Floval vagy háromszor megnéztük.

– Komolyan?- nézett egy pillanatra rám, majd figyelmét újra a filmnek szentelte.

– Komolyan!- bólogattam mosolyogva, miközben a lány gyermeki izgatottsággal ellepett arcát néztem.

– Hmm nem is gondoltam volna Norris! Azt hittem, hogy Te csak a Verdákat és a Repcsiket voltál hajlandó nézni.

– Látod, csupa meglepetés vagyok még számodra Norton!- mosolyogtam önelégültan.– De valóban a Verdák volt a kedvenc. És kikérem magamnak nagyon sok hercegnős mesét is láttam!

– Azt sem magad miatt, jól gondolom?- kuncogott halkan.

– Jól.- forgattam meg szemeimet, de szám akaratlanul is felfelé görbült.

Lassan visszacsúsztam Chelsea mellé én is a párnámra és onnan néztük a mesét. Ennél abszurdabb már nem is lehetne. Kettő felnőtt ember éjjel három óra felé mesét néznek egy kiadós buli után. De számomra így volt tökéletes. Örültem, hogy én élhettem át vele, hogy én feküdtem mellette, nem pedig Charles. Ohh Charles, ha neked sikerül, milyen szerencsés is leszel!
Úgy döntöttem még egy utolsó kérdést felteszek a lánynak. Igen megeshet, hogy nyomulósnak fog tartani, de inkább abban a tudatban legyek, hogy "hoppá", mintsem, hogy "mi lett volna, ha..."

– Megölelhetlek?

– Miért ne ölelhetnél?- fordította felém arcát, hogy szemeimbe tudjon nézni.

– Csomó indokot tudnék mondani.- sütöttem le szemeimet és kezdtem megbánni, hogy rákérdeztem. Tapadós vagyok... Ideje lenne megértenem, hogy Chelsea nem engem akar.

– Engem pedig egyik sem érdekel. Gyere ide!- tárta szét karjait, mire oda is vetettem magam és újra kisgyereknek éreztem magam karjai között. Nem szerettem volna mást érezni. Abban a pillanatban annyira jó érzés volt, azt érezni, hogy tudok kötődni valakihez, tudok szeretni valakit.

– Köszönöm, hogy átjöttél!- motyogtam a lánynak, akinek vékony derekát karoltam.

– Bármikor Lando!- nem kellett felnézzek a lányra, ahhoz, hogy tudjam mosolygott. Imádtam a mosolyát, főleg, hogy az lefelé görbült. A legédesebb dolog, amit valaha láttam. És ha miattam volt a mosoly az arcán, még édesebb volt.

Úgy érzem ebben fixen lett pár hiba, de már nagyon szerettem volna hozni ezt a fejezetet, kérlek nézzétek el!🥰