My love for you /Lando Norris ff./

6.

Chelsea

Vasárnap reggel együtt reggeliztem a többiekkel, mikor egy rég látott ismerős ült le közénk, akit Lando miatt volt szerencsém nekem is megismerni. Imádom a humorát és, hogy néha úgy bánik Landóval, mintha az apja lenne.

– Buenos días srácok! Rég találkoztunk.

– Hogy vagy Carlos?- karolta át oldalról vállat Max.

– Megvagyok, de bárcsak a kocsi is ezt mondhatná. Nem tudom milyen Isteni csoda segíthetne már csak rajta.

– Én nem lepődők már meg.- mosolygott gúnyosan Lando, mire Carlos csak jól tarkón csapta, amire már én sem bírtam fapofát vágni

– Na de Chelsea, hogy állsz a spanyol tanulással?- vezette rám tekintetét, mire én azonnal elnéztem róla, hiszen az utolsó találkozásunk óta szinte egy spanyol szót nem hallottam és nem is mondtam. Nagy szemekkel néztem vissza rá, mire egy sóhaj után elmosolyodott.– Ne nézz rám ilyen szemekkel.

– A nevemet el tudom mondani, és, hogy hány éves vagyok.- elmélkedtem.– Ja és, hogy hova valósi vagyok.- emeltem fel mutatóujjamat.

– Halljuk!- biccentett a spanyol.

– Mi van? Biztos, hogy nem.- ráztam meg a fejemet.

– Na, gyerünk!- győzködött Aiden, akivel anno együtt tanultuk a nyelvet, de lényegében soha nem mentünk vele semmire. Valószínűleg ha elkerülnék Spanyolországba meg sem tudnám értetni magam. Nagyot sóhajtottam ezúttal én.

– De ha valaki kinevet, Isten a tanum, megfojtom!- figyelmeztettem az asztalnál ülőket.

– Akkor én már most futok.- szólt oda Lando de próbáltam figyelmen kívül hagyni.

– Szóval... Me llamo Chelsea. Tengo veintidós años. Vive en Bistrol.

– Jó vagy, csak nem vive, mert az egyes szám harmadik személy, hanem vivo.- magyarázta Carlos mosolyogva, mire bólogatva jeleztem, hogy értettem.– Bőven tehetségesebb vagy, mint kicsi Lando, szóval megnyugodhatsz.

– Jól van, nem lehetek mindenben tehetséges.

– Soy lago.- csapta homlokon magát röhögve Carlos, miközben Landót idézte.

– Most mondtam, hogy én sem lehetek mindenben tehetséges.- jelent meg enyhe pir az arcán, amit magamban megmosolyogtat. Aranyos volt...
Az asztalon lévő telefonom megrezzent, így érte nyúltam, majd összevont szemöldökkel nyitottam meg a nagyon nem várt üzenetet.

Charles:
Cuki a spanyolod!

Óvatosan körbe pillantottam, hogy a fiú honnan hallhatta, de sehol sem láttam, de úgy gondoltam nem kérdezek rá.

Me:
Próbálkozok!:)

Lando nagyobb reményekkel állhatott rajthoz, mivel tegnap megkaparintotta a második helyet az időmérőn. Boldogan húzta fejére a sisakot. Tisztában voltam vele, hogy mennyire szereti ezt a sportot. Tudtam, hogy semmiért nem adná fel, hiszen ez jelentette az életet. A szenvedélyét. Imádta, hogy belesüpped az ülésbe, mikor hihetetlen tempóval száguld a pályán. A sebesség a mindene. Szerintem ha tehetné ki sem szállna abból az autóból, annyira szereti, még ha rengetegszer kell javítani, újítani. Lényeg a lényeg, a sportja a mindene és ezt senki nem veheti el tőle.

Vicces belegondolni, hogy ennyi mindent tudok róla.
Tudom, hogy a kék az egyik kedvenc színe mert attól szabadnak érzi magát, hogy nem szereti a brokkolit. Hogy sosem alszik zokniban, mivel éjjel mindig melege van a takaró alatt még télen is, és nem szereti ha csak az egyik fülében van fülhallgató, mert az nem adja át a kívánt hatást. Tudom, hogy néha a világból is ki tudnám kergeti a Chase Atlantic zenéimmel, főleg mikor én énekelem. Azt is, hogy Fifa-ban nehezen veszít.
Mégiscsak szinte együtt kamaszodtunk...