A megszökött katona //Bosszúállók F.F.//

12. Mi történik?

Eközben

Roxy Adams szemszöge

Miután Natasha rosszul lett, Wanda ragaszkodott ahhoz, hogy menjünk fel a konyhában. Beszálltunk a liftbe és csendben álltunk egymás mellett. Én még mindig könnyes szemekkel bámultam magam elé. Én tettem ezt Nattel. Szörnyű vagyok. De vajon mit gondol most rólam? Egyáltalán... Mi történik?

Az ajtó nyílt, én pedig elsőként sétáltam nagy léptekkel a konyhába. Leültem az egyik bárszékhez a konyhapultnál, államat megtámasztottam jobb kezemmel, és úgy néztem rá a Maximoff lányra. A hűtőhöz ment ahonnan kivett egy kancsó limonádét, majd töltött nekem, és magának is egy pohárba. Leült mellém és elém tette a citromos italt.

-Mi történt Natashával? – kérdeztem elhaló hangon, a poharat bámulva.

-Nem tudom, de... – kezdte suttogva Wanda.

-Szörnyeteg vagyok... - szakítottam félbe, figyelmen kívül hagyva.

-Mi? Dehogyis! Roxy, ez még csak meg se forduljon a fejedben! – fogta meg bal kezem – Biztos van erre valami észszerű magyarázat, és nem miattad történt! – próbált biztatni a lány, de nem nagyon sikerült.

-De Wanda én már nem tudom mit gondoljak! Annyi mindent történt velem, nagyon rövid időn belül, ráadásul az életem jelentős részére alig emlékszem! – akadtam ki, könnyekkel teli szemekkel – Simán lehet, hogy miattam néz ki Nat, úgy ahogy! Aztán, hajnalban az álmom... – vettem egy mély levegőt – Mi van akkor ha bántok valakit? Vagy ha ténylegesen felrobbantom ezt a kócerájt? Nem bírnám ki, ha saját magam miatt elveszítenék még több embert! – lefolyt pár könnycsepp az arcomon, amiket indulatosan letöröltem.

Wanda nem szólt semmit, csak szoros ölelésbe vont, majd kis idő után eltolt magától.

-Volt egy bátyám... - szólalt meg elhaló hangon – Pietronak hívták. – mosolyodott el – Amikor a bosszúállókhoz kerültünk meghalt. – mosolya lefagyott arcáról – Clintet és egy civil gyereket védett meg. Erre Ultron egyszerűen megölette. Lelőtték. Több golyó fúrta át a testét. – hangja dühvel és méreggel teli volt, miközben neki is lefolyt pár könnycsepp – Ő volt a mindenem. Egész életemben mellettem állt, úgyhogy utána nagyon sokáig azt éreztem, hogy követnem kell őt. Tettem pár szörnyű dolgot magammal, de szerencsére hamar leszoktam róla. – itt elhalkult, rám nézett és elmosolyodott – A csapatnak hála. Ez a csapat egy család. Nat akárcsak egy legjobb barátnő, Clint egy apa, Steve pedig szinte egy új testvér. Vízió is rengeteget segített. Számomra olyan mint egy lelki társ. Aztán ott van még Tony, Bruce, Thor, Peter és Sam. Ők mind olyanok, mintha őrült unokatestvérek lennének. – nevetett halkan, ezzel mosolyra késztetve engem is – És most már te is a család tagja vagy Roxy. Ha nem is egyből, de idővel számodra is ki fog alakulni, hogy ki milyen szerepet tölt be a kis családunkban. – mosolygott rám, mire én már az örömtől könnyeztem és szorosan átöleltem őt – Nekem te vagy a kishúgom. – suttogta mire még jobban szorítottam magamhoz – Egyrészt mert fiatal vagy. – nevettünk halkan ismét – Másrészt pedig úgy érzem az erőnk összeköt, és egyébként is, egy csodálatos kislányt ismertem meg benned. – eltolt magától, és a kezeimet simogatta.

Mosolyogva ültünk egymással szemben, amikor is hallottuk a lift hangját, és nemsokára a többiek léptek ki rajta. Natasha ment elől Clinttel az oldalán. Amikor megláttam a lányt felpattantam elé álltam és megöleltem, amit habozás nélkül viszonzott.

-Sajnálom Nat! Jól vagy? – néztem végig rajta aggódóan mire ő csak mosolygott.

-Nem kell sajnálnod, jól vagyok! Csak ma egész nap a palacsintán kívül nem nagyon ettem és inni sem ittam edzés előtt, ezért gondolom csak leesett a cukrom vagy a vérnyomásom. Ennyi az egész, ne okold magad. – simogatta meg arcomat.