A megszökött katona //Bosszúállók F.F.//

14. Egy kis öröm

Bosszúálló torony

Az egész csapat ideges volt. De most nem egy vitáról, vagy világvégéről volt szó. Hanem egy tini lányról, aki azt hiszi, hogy a csapat terhére van. Nem tudják, mihez kezdjenek, hogyan segítsenek neki, és emiatt úgy érzik cserben hagyják őt.

Wanda egész nap a szobájában ült, és azon gondolkodott, mit tudna tenni.

Vízió néha meglátogatta a skarlát boszit, de csak ha ételt vitt neki, ugyanis nem tudta szóra bírni.

Bruce a laborjában volt, és valami tudományos megoldást keresett a lány problémáira. A rémálmokra, a pánikrohamokra, és az emlékeire.

Natasha és Steve nem bírtak egy helyben ülni, ezért stressz levezetésképp edzeni mentek, ahova velük tartott Sam is.

Thor pedig elment Asgardba, mondván, hogy majd este jön, csak gondolkodnia kell.

És végül Tony és Clint. Azt gondolnánk, hogy Stark szintén laborban lenne Bruceszal, míg Barton edzene Natasháékkal. De nem. A két férfi a konyhapultnál ülve beszélgettek a lányról.

-Miért olyan nehéz ez? – sóhajtott fel az íjász.

-Szerinted tényleg igaz? – tett fel egy másik kérdést a milliárdos.

-Mire gondolsz?

-A vörös szobára. – tolta Clint elé a kávét.

-Hát ez csak egy módon derülhet ki. – ivott bele a fekete folyadékba.

-Ugye nem arra gondolsz, hogy egyből hozzuk vissza az emlékeit? – kérdezte ijedten Tony.

-Hát előbb-utóbb nem marad más választásunk. De nem. Még nem hozhatjuk vissza. Vagyis... - gondolkodott el.

-Vagyis? – ráncolta a szemöldökét vasember – Arra gondolsz, hogy nem tudjuk milyen emlékei vannak, és ha annyira rosszak akkor nem kéne visszahozni, ha pedig jók akkor időpocsékolás ezen gondolkodni?

-Nem időpocsékolás csak... - gondolkodott Clint – Csak nem tudom mennyit akarunk várni. Minden nap egyet? Oké. Először csak a jókat? Nem is kérdés. De... - kereste a szavakat – Mi van ha igenis vannak rosszak, azokat mikor fogjuk elkezdeni? Aztán ott vannak a rémálmai. Sosem meséli el mit lát. De ha azok szörnyűek, elkezdhetjük visszahozni minden – hangsúlyozta ki az utolsó szót – emlékét? Megérné?

Tony gondterhelten sóhajtott egyet, majd csend telepedett közéjük. Tényleg tanácstalanok voltak, hogy mitévők legyenek.

Roxy Adams szemszöge

Mj-vel bementünk az osztályterembe és leültünk a padra, nem sokkal később megérkezett Peter és Ned is. Beszélgetni kezdtek én pedig csak csendben figyeltem, amíg Parker mellém nem lépett, és suttogott valamit, hogy csak mi halljuk.

-Jól vagy? – kérdezte aggódóan.

-Jól leszek... - erőltettem magamra egy mosolyt, a fiú pedig beszédre nyitotta a száját, de nem szólt semmit ugyanis abban a pillanatban bejött a tanár.

Az egész nap számomra borzasztó lassan telt. Nem sokat beszéltem, nem volt hangulatom hozzá. A többiek próbáltak szólásra bírni amolyan, 'Minden oké?' 'Mit csináltál tegnap délután?' 'Hogy vagy?' kérdésekkel. Általában annyival letudtam a válaszadást hogy; 'Igen, minden oké.' 'Nem csináltam semmit.' 'Megvagyok.'

Egy idő után már nem kérdezgettek, amiért most nagyon hálás vagyok. A gondolataimban voltam elmerülve, vajon mi lesz ha visszamegyek a bázisra? Kérdezgetni fognak? Vagy nem érdekli őket? Terhükre vagyok? Jobb lenne ha elhúznám a csíkot?