The 5th Wave - White Queen

4. fejezet

Azt hittem nem fogok tudni elaludni, de mint sok másban - ebben is tévedtem.

Az étel illata ébresztett fel. Egyetlen nyomorult pillanatig azt hittem minden rendben van, otthon vagyok - biztonságban.
- Jól aludtál Hailey?

A gyomrom összerándult ahogy ráébredtem a valóságra. Már nem a táborban vagyok, és baromira nem vagyok biztonságban. Szerettem volna belefulladni a takaró halomba, amit Riley tett rám, de ez képtelenség volt.

- Hát persze Riley, minden oké - feleltem óvatosan. Két napja élveztem a vendégszeretetét, de folyton az alkalmat lestem a szökésre.
Nem pusztán egy hidegvérű gyilkos volt, azokból láttam eleget. De tőle komolyan féltem.

Úgy viselkedett mint a skizofrének. Volt a kedves Riley, aki ételt adott és tiszta ruhát. Még forró fürdőt is csinált és hozott plusz takarót hogy ne fázzak éjszaka. És volt a nem túl kedves énje, aki folyton faggatózott, hol durvábban hol kevésbé. Hátborzongató mosolyát késsel se lehetett volna levakarni a képéről.

Apropó kés.

Az egyetlen fegyveremet azonnal elszedte tőlem, mielőtt még esélyem lett volna kárt tenni benne.
Az első vitánk is ebből indult ki.

Ültem a kanapén és próbáltam kitalálni hogy épp melyik Rileyval beszélek, míg ő a kést vizslatta.

- Jó fajta vadászkés, ilyet biztos nem veszel egy mezei fegyverboltban - jegyezte meg csak úgy mellékesen. Ezzel máris vékony jégre kerültem.

- Ez még hagyján... de van rajta egy név. A pengébe gravírozva. Nem akarsz erről egy kicsit többet mesélni nekem?
Jól eltalálta, tényleg nem akartam neki se erről, sem semmi másról beszélni. De muszáj volt.

- A táborban szereztem a kést.
Tudtam, hogy ez nem lesz elég neki.

- Mármint loptad ugye? - lépett elém, miközben a késsel játszadozott és már folytatta is. - Nem. Sose feltételezném egy csenevész kis madárkáról, hogy meglop egy némítót.
Kirázott a hideg. Ő tudta hogy kié volt a kés. És én még mindig rettenetesen hazudok.
- Tényleg nem loptam, Serena adta nekem.

Erre biztos nem számított, mert megdermedt álló helyében, még a kést is leeresztette.
- Utálom ha hazudozni próbálnak nekem. Ne akard kitapasztalni a türelmem határát!
Nagyon mérges lett, amitől csak még jobban összezavarodtam.

- Kérlek Riley, hidd el hogy nem loptam meg Serenát. Ő a barátom volt, az egyetlen barátom és nekem ajándékozta mielőtt elment.

Most értem el első ízben a türelme végét. Egy villámgyors mozdulattal szájba vágott, aztán már szorította is a torkomat a szabad kezével, a másikkal pedig a kést feszítette neki.
- Ne hazudj nekem te kis mocskos dög. Serena Ryden az egyik legjobb némító volt. Gyűlölte az emberi fajt és kérdés nélkül kinyírt volna téged.
Rettentően féltem, de feldühített amit mondott. Tudtam nincs igaza és sosem tűrtem hogy igazságtalanul vádoljanak olyanokat, akik ott sincsenek hogy megvédjék magukat.

- Semmit se tudsz Serenaról, se rólam te agymosott barom - fröcsögtem bele az arcába. Ettől csak még mérgesebb lett. Belemarkolt a hajamba és leszorított a kanapéra. Tudtam mire készül, a mozdulataiból, ahogy próbál lenyugodni és koncentrálni. Legszívesebben a képébe röhögtem volna. Próbálkozz csak hülye gyerek.

Éreztem ahogy támad. Hiába nem tud beférkőzni a tudatomba, a mentális behatolás így is kellemetlen mindkettőnknek. Percekig küzdött hasztalanul. Azon a falon nincs bejárat számára.

Végül elengedett és elhúzódott.

- Hogyan tudsz kizárni?
- Ahogy mindenki mást. Nem te vagy az első, aki hiába próbálkozik - válaszoltam rekedtes hangon, mert a fojtogatása sajnos nagyon is az elevenembe talált.
- Képtelenség. A Csodaországot nem tudod átverni, akármilyen trükköt is használsz.
Láttam hogy nem esik le neki, vagy csak képtelen beletörődni hogy néha a csótányok is győznek.