15. fejezet

76 7 0
                                    



Leültem a vallató székre és felkészültem rá, hogy most szét leszek szedve.
Idegességemben a szám szélét rágcsáltam.
Mielőtt elkezdődött volna az idegen megszállás, sokat dolgoztam rajta hogy elfelejtsem ezt a rossz szokásomat.
De a folytonos idegeskedés visszadobott a start mezőre.

- Mi a helyzet veled, Hailey?
- Nem sok minden. Rendben vagyok.
Igyekeztem kihangsúlyozni a – rendbent, de még én magam se hittem el.
- Valóban? - kérdezett vissza. Egy szavamat sem hitte. Hosszan elidőzött a tekintete rajtam, külön figyelmet szentelve a nyakamra, amit a kis bérence majdnem szétroncsolt.
Tükör híján még nem láttam magam, de biztosan epic látvány lehettem.

- Igen. Nincs semmi gond – erősítettem meg. Ha van is gond, az úgysem érdekel. Ne játszd meg magad.
- Ha te így gondolod...

Erre inkább nem reagáltam. Nem lett volna szalonképes.


- Az utóbbi időben békén hagytalak, mert láttam, hogy még mindig nem barátkoztál meg az itteni élettel. De azt nem gondoltam, hogy a távozás mellett döntesz.
Hmm jó gyorsan a lényegre tért.
- Talán elengedem az abszolút bizalmatlanság tényét - folytatta tovább, pattanásig feszítve az idegeimet.

- De a biztonsági kockázatot igenis figyelembe kell vennem. Ha lazán ki - be lehetne sétálni, nem sok értelme lenne a kerítésnek meg az őrségnek. Ezt ugye magad is belátod? - nézett rám szigorúan.

- Teljes mértékig – feleltem síri hangon.
- Ez igazán örvendetes tény – értett egyet és tovább szívta a véremet.

A helyzet kezdett bedurvulni és ő nem kertelt tovább.


- Elmondod, hogy miért akartál megszökni? Nem az előbbi akciódra gondolok. Az nem volt túl átgondolt lépés. Mondjuk azt, hogy szerettél volna kimenni levegőzni, az ügyeletes tiszt pedig félreértette. De ha rám hallgatsz, legközelebb nem futsz el az ellenőrzés elől.
Ja persze, ellenőrzés. Ami biztosan a javamat szolgálta volna. Egész biztos voltam benne, hogy erre a konklúzióra futna ki a sztori. Az hogy Locke majdnem megölt, tök mellékes tényező. Szinte meg sem történt.

Alig tudtam követni az észjárását. Kiment önmaga előtt. Kezdtem attól tartani, hogy őrült.
És ki tudja még mi minden más.
- De ez most nem fontos. Az annál inkább, hogy korábban is szökni próbáltál, sőt kijutottál a támaszpontról. Inkább erről beszélgessünk most.

Kifutott a vér az arcomból. Nagyon megijedtem.
- Nem szükséges letagadnod. Elég jól vagyok informálva.
- Christopher elmondta magának? - kérdeztem vissza. A kezdeti zavaromat átvette a harag. - Azt ígérte nem teszi.
- Igazság szerint nem akarta elmondani, de végül mégis megtette. Nem minta lett volna más választása - mosolyodott el fenyegetően.
Most már teljesen biztos voltam benne, hogy Chris húzta a rövidebbet.

- Tudod, én értékelem a lojalitást, de azt már kevésbé, amikor az embereim ellenem fordulnak. Hárman is azt vallották, hogy láttak téged a bázison. Három különböző ember, különböző helyeket nevezett meg, csak az időpont volt közös.

- Ugye kitalálod, hogy mikor történt ez?
- Vannak sejtéseim.

- Tehát az a helyzet, hogy többen is szembeszegülnek nekem és téged védenek. Te pedig úgy hálálod ezt meg, hogy kiszöksz és világgá mész.

Nem tetszett a hangnem, ahogy tálalta mindezt. Lehet, hogy ő itt a helyi nagyfőnök, de nem esett jól a kioktatása. Mintha egy kisgyerek lennék, akit folyton fegyelmeznie kell.


- Előttem nincsenek titkok Hailey, ezt jobb, ha az eszedbe vésed már.
- Megértettem - feleltem csendes. De beletörődni nem akartam a vereségbe.

- Még nem kaptam választ a kérdésemre - emlékeztetett. - Miért hagytad el a támaszpontot?
Miközben a válaszomra várt, felkelt, hogy készítsen egy teát.
Latolgattam, mit mondjak neki. Mitől akadni ki kevésbé.

- Nem vagyok gondolatolvasó, de tudom értelmezni mások viselkedését. - Fordult felém. Egy pillanatra sem akart szem elől téveszteni.

- A tudatalatti többnyire az igazságra törekszik. A mozdulataid és a gesztusaid elárulnak. Ráadásul túl sokat gondolkozol a tökéletes válaszon. Ez így nem lesz jó - csóválta a fejét, közben letette elém a bögrét.
Csak bólintottam, mert még mindig azon kattogott az agyam, amit mondott.

- Mindig az igazat mond, vagy hazudj a lelked legmélyéből. Úgy csináld, hogy a végén te magad is el hidd, amit állítasz.
- Ahogy azt maga teszi - böktem ki hirtelen, felpillantva rá.
Tessék, csak kérnie kell és megkapja a kellemetlen igazságot.

Ismét felvettük a szemkontaktust, miközben letette elém a bögrét, majd újból helyet foglalt.
Ő továbbra is nyugodtnak tűnt, sőt, egyenesen kiült az arcára a megkönnyebbülés. Lazult a tartása.
Mintha egy olyan titkát osztotta volna meg velem akaratlanul is, ami eddig teherként nehezedett rá.

- Igen, ahogy én csinálom - közölte könnyedén, megerősítve a gondolatmenetemet. Eszében sem volt tagadni, vagy visszakozni és ezzel a frászt hozta rám.

A rémület olyannyira eluralkodott rajtam ettől a rövidke mondattól, hogy nem mertem kézbe venni a bögrét sem. De a félelem a nyelvemet már nem bénította le. Képtelen voltam befogni a számat. A kíváncsiság hajszolt tovább.
- Maga miért hazudik? – próbáltam nagyon kemény és határozott lenni, de a reszkető hangom elárult.
- Mert megtehetem, és mert a világnak is így kényelmesebb.
- Nem értem mire céloz...
- Megtudod idővel. Ha van türelmed kivárni a megfelelő pillanatot, a játék végét - felelte tűnődve.

- És ha nincs kedvem addig várni? - kérdeztem vissza. Erre már ő is felélénkült.
- Arra gondolsz mi lesz akkor, ha újból szökni akarsz?
- Arra is.

- Az nem lenne túl szerencsés fordulat - felelte és a teájával kezdett foglalatoskodni.
Már túlságosan is belelovalltam magam a témába, hogy le tudjak állni. És miért is álltam volna le? A sértett dacos énem harcolni akart vele.

- Fogoly vagyok itt, parancsnok? – tértem a lényegre.
- Talán annak érzed magad? Szeretnéd látni, hogy miként bánunk a foglyainkkal? Mert akkor nagyon szívesen körbevezetlek. Talán utána befejezed az öngyilkos küldetésedet.
Totál belém folytatta a kérdéseket.
- A vendégemnek tekintelek, amíg másként nem határozok - mondta ki végül, de nem igen hittem neki.
- A vendégek szabadon távozhatnak - jegyeztem meg csendesen.
- És hová szeretnél menni?
- Nem tudom. Nincs még tervem - vontam vállat.
- Akkor talán jobb lenne, ha kigondolnál valamit és utána lépnél akcióba - próbált meggyőzni a logikusabb érvvel, de nekem nem volt kedvem a logikához. Az övéhez főleg nem. Azután meg főleg nem, hogy előbb a sárba döngölt.

The 5th Wave  -  White QueenWhere stories live. Discover now