És azután?

Sam és Hannah.

Hannah
⊰᯽⊱┈──╌❊╌──┈⊰᯽⊱

- Na ki van itt? - vigyorodik el Christian, amint belép a házba, a nyakába a kislányukkal és két hatalmas zacskóval a kezében, mögötte Sammyvel. - Hol van a két szülinapos? - kérdezi, amikor belép a konyhába, s megölel engem.
- Kint a kertben az apjukkal és a nagyszüleikkel, meg Benékkel. Teljesen be vannak zsongva. Alig várták, hogy végre meggyertek. Várták a legjobb barátjukat - kapom le Christian nyakából a picit és megölelgetem. - Liam és Lila is nemsokára itt vannak, Justin és Sophie pedig úton vannak, úgyhogy menjetek ki nyugodtan, csak befejezem a salátákat, Sam már elkezdte sütni a húsokat.
- Kizárt, hogy itt hagyjalak egyedül - ölel meg a barátnőm szorosan. - Kathie is kint van?
- Nem, ő mosdóban. Mindjárt jön. Tudod, mostanában elég sokat kell vécére járnia.
Kathie eljutott a terhessége azon szakaszában, amikor kábé húsz percenként vécére kell mennie, hogy pisiljen. Szegény elég nehezen viseli ezt, de alapvetően imádja, hogy Bennel eljutottak erre a pontra is. Mi pedig...nagyon örülünk nekik. Kathie szinte kivirult, mióta terhes, Ben meg a világ egyik legboldogabb férfijának tűnik. Annyira kiegészítik egymást, hogy az valami hihetetlen.
Mondjuk tudom, hogy mit éreznek. Mert én is ezt érzem Sammel, ahányszor csak vele vagyok vagy a picikkel. Vagy éppen mindannyiukkal.
Az írás során annyi világot és szerelmet teremtettem már, hogy szinte megszámolni sem tudom anélkül, hogy ne hagynék ki valamit a sorból, de egyik sem fogható számomra ahhoz, amit a családommal élek át. Ahhoz, amit Sam teremt nekem, minden egyes nap. Nekem és a kicsiknek, akik nélkül talán mi sosem jöttünk volna össze újra.
- Ne is mondd, emlékszem arra az időszakra - nevet fel Sammy, majd a pulthoz lép. - Miben segítsek?
- Ezt össze tudod nekem keverni, hogy felolvadjon a cukor benne? - tolom elé az egyik tálat.
- Persze - bólint, majd kipillant a hátsó ajtó felé, ami az udvarra vezet. - Hihetetlen, hogy már három évesek.
- Ne is mondd - rázon meg a fejem egy sóhajt hallatva. - Néha még most is úgy érzem magam, hogy még mindig az a bizonytalan, stresszes kislány vagyok, aki akkor voltam, amikor Sam visszalépett az életembe. Na jó...a kislány talán nem a megfelelő szó, de az biztos, hogy mai fejemmel már sok mindent másképp kezelnék. Alig hiszem el, hogy már nem azok a kölykök vagyunk, pedig eltelt három év. Te és Christian neveltek egy csodálatos kislányt, Kathie terhes, Justinék összeházasodtak, Liam és Lila eljegyezték egymást, nekünk pedig Sammel itt a két gyönyörű gyermekünk és hamarosan évfordulónk van, mint házasok. Annyi minden történt, hogy azt feldolgozni is nehéz, pedig már jó ideje ez az életünk.
- És boldog vagy - fürkészi az arcom mosolyogva. - Ahányszor Sammel látlak, mindig az vagy. Hihetetlen, hogy ezt anno nem vettem észre és...
- Az a múlt, Sammy - szakítom félbe megfogva a kezét. - És ez mit sem számít már, a lényeg, hogy jó vége lett.
- Mondjátok ezt a hugyhólyagomnak - csendül fel Kathie hangja a hátunk mögül, de amikor felé fordulunk, az arcán hatalmas mosoly van. - De jó, hogy megjöttetek - öleli meg Sammyt, majd ő is besegít a salátáknál. - Nosztalgiáztatok?
- Sammyvel pont arról beszéltünk, hogy mennyire hihetetlen, hogy már három évesek az ikrek - bólogatok, s az ajkaim nem tudnak nem felfelé görbülni.
- Az biztos. Még tisztán emlékszem a napra, amikor visszajötték hozzánk a hírrel, hogy terhes vagy.
- Ha ők nem lettek volna, akkor talán sosem jöttünk volna össze - pillantok az ajtó felé, ami mintha csak engem akarna igazolni, kinyílik és berohan rajta a kislányom. Alaposan megöleli Sammyt, majd hozzám lép.
- Anyu, hol vannak már Liamék és Justinék? - néz fel rám ugrálva, amikor a lábamhoz ér, s átöleli a combom.
- Nemsokára itt vannak, kincsem - guggolok le hozzá, s megsimítom az arcát. - Nemrég beszéltem velük, már úton vannak, rendben?
A pici egy darabig fürkészi az arcom, mintha várná, hogy azt mondom, hogy mégsem jönnek vagy éppen ellenkezőleg, már az ajtóban vannak, de aztán a kis ajkai felfelé görbülnek és bólint egyet.
- Segíthetek nektek?
- Felügyelet nélkül hagyod apáékat kint?
- Bellamyék és a nagyiék figyelnek rájuk - kuncug édesen, amitől nekem mindig megolvad a szívem.
- Milyen igaz. Hát jó, gyere, segíts kivinni ezeket - adok a kezébe egy műanyagot, miután alaposan ráraktam a tetejét, hogy véletlenül se tudjon kiborulni.
Amíg kikísérem a kuslányom, a barátnőim bent befejezik, amit kell, így mire megérkezik a maradék négy ember, tényleg minden kész van és ki tudunk menni a kertbe a többiekhez.
- Hogy állnak a húsok? - ölelem át hátulról Samet, miközben a picik fogócskáznak, a vendégek pedig az asztalnál beszélgetnek.
Vannak dolgok, amik nem változnak. Például, hogy hiába van nálunk vendégség vagy vagyunk valahol, Sam képes bezárni minket egy burokba, ahol tökéletesen megvagyunk kettesben. Persze ez nem azt jelenti, hogy a többieket teljesen kizárjuk, csak azt, hogy ezáltal a burok által azt is tudjuk, hogy mit érez a másik. Tudom, hogy hogyan hangzik is ez valójában, de egyszerűen így van. És mindig is így volt. Még akkor is, amikor csak barátok voltunk.
- Az első adag perceken belül kész - fogja meg a kezem, majd az ajkaihoz vezeti és finoman megcsókolja.
- Jó - fúrom az arcom a hátába, amivel persze sikerül megijesztenem.
- Valami baj van?
- Nincs - rázom meg a fejem -, csak baromira elfáradtam a sok előkészületben.
- Pedig még csak most kezdődik a buli - fordul felém halvány mosollyal, s mintha csak ezt akarná bizonyítani, Christian rácsatlakozik a hangfalra és beteszi az első dalt, ami azt jelenti, hogy mostantól nincs megállás sem.
A kicsik ettől persze teljesen bepörögnek és azonnal táncolni kezdenek, ami a felnőtteket is erre buzdítja.
- Én mondtam - nevet fel Sam, miközben finoman megpörget. - Szabad egy táncra?
- És mi lesz a hússal? - vonom fel a szemöldököm mosolyogva.
- Ez még belefér - ad puszit a számra, majd magához húz és táncolni kezd velem, én pedig felveszem a zene és az ő ritmusát.
Bár nagyon fáradt vagyok, mert tényleg nem volt kis meló megszervezni és mindent eltervezni mára - hiába segített Sam mindenben -, nem mondom, hogy nem jó érzés a családunkkal és a barátainkkal lenni. Határozottan hiányzott már az, hogy kikapcsoljunk a szürke hétköznapokból. És elnézve a hatalmas mosolyt a két csöppség - három, ha Sammy és Christian kislányát is vesszük - arcán, határozottan megérte mindezt megrendezni.
- Sosem értettem, hogy miért mondod azt, hogy nem tudsz táncolni - rázza a fejét Sam mosolyogva, miközben megint megpörget.
- Talán mert nem tudok?
- Nekem nem úgy tűnik, hogy nem tudsz - kap el hátulról, s onnan átölelve ringatja a csípőjét az enyémmel egyszerre.
- Talán csak jó a partnerem - nézek fek rá, majd finoman megcsókolom.
- Az biztos, de ez nem csak rajta múlik - simítja meg az arcom, de mielőtt az ajkaink újra találkozhatnának, Liam megköszörüli a torkát.
- Gyerekek is vannak - vigyorog ránk, amikor ránézünk, amitől nekem égni kezd az arcom.
- Majd este befejezzük - suttogja a fülembe Sam, majd lehel egy finom csókot a nyakamra és visszafordul a húsokhoz.
A testem még libabőrös, amikor a két gyerekünk megfogja a kezem és elrángatnak táncolni.